A KGB-vel jellemezhető imázskreatúra azonban inkább csak felszínes ismertséget hozott neki; ha ráesett a nyilvánosság fénye, az illetékes píárágensek gyorsan hozzákenték ezt. Az áttöréshez azonban saját sztori kellett, ráadásul nem is valami félpuha cucc, azért ő mégsem csak egy Hajdú Péter. Ez lett az UD Zrt.-ügy.

Ritka rafinált sztori. Ha különböző emberek mesélik, a történetek nem egyszerűen eltérnek egymástól, hanem azt sem tudjuk beazonosítani, hogy ugyanarról beszélnének. Van Laborc-verzió, Demeter-verzió, Csányi-verzió, Dávid-verzió, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Hogy mi az igazság, az viszont sosem fog kiderülni. Születnek majd bizonyára ítéletek, csordogálnak és abortálgatnak különböző jogi folyamatocskák, vagy egész folyamatok is, s ezek hivatásos vámszedői majd begyűjtenek kisebb-nagyobb rakás pénzeket. Hogy az igazság mégsem derül ki, az annyiban rendben is van, hogy történetesen rohadtul nem is érdekel senkit. Igazság-látszatokkal megy a házalás, nem ebben az ügyben, hanem mindenben, amihez kicsit is hozzáér a politika. S ezt az emberek megszokták, már-már szeretik. Igaz az, ami a többségnek tetszik.

Én előre megmondom - biztosan megriad majd Demeter Ervintől a cári családig minden érintett -, hogy nekem már semmi nem fog tetszeni. Erkölcsileg és szakmailag kiegyensúlyozott helyeken lidércnyomás már az is, ha a titkosszolgálatokért felelős politikai vezetőnek sajtótájékoztatót kell tartania, nemhogy egy pártvezető kezébe operatív anyagok kerülnek. Milyen közeg lehet az, amelyben keletkezhet egy olyan kifejezés, mint az árnyék-titkosszolgálat? Ahol az ügynök urakra rá van bízva, hogy maguk értelmezzék a nemzeti érdeket. S ha ezek vannak hatalmon, mi vagyunk az ügynökök, ha meg azok, akkor ők. Ahol egy titkosszolgálati vezetőnek az lehet a problémája, hogy ömlik ki az információ a szervezetből. S nem ám az ellenséghez (ha van), hanem a másik nemzeti érdek letéteményeseihez. Aztán meg biztosan vissza. Nonszensz, de a többségnek biztos tetszik, mert különben nem lenne így.

Nem kérdőjelezem meg, hogy akik benne vannak a játszmában, azoknak körülhatárolt lehetőségeik vannak (igaz, azok vannak!) arra, hogy változtassanak a helyzeten. Azt sem kérdőjelezem meg, bár ehhez nagyobb lelkierő kell, hogy akikről beszélek, azok mind csupa jó szándékú emberek. Azt tartom problémának, hogy húsz év után a kétosztatú háborús politikai világ még olyan érzékeny területről sem tudta kiemelni a maga kétosztatú puttonyát, mint a titkosszolgálatok világa. Nem mennék tovább ezen a képen, hogy mit jelentene e szellemben egy "centrális" struktúra. Akárki szeretne is itt rendet tenni, nagy lelkierőre lenne szüksége, hiszen először maga ellen kellene fellépnie. Erre momentán nem számítok.