Zárónap Tusnádon: Orbán a rendszerváltókról

"A rendszerváltók" - a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapjának ez lesz a témája. Traian Basescu román elnök mellett Orbán Viktor is a rendszerváltókról tart ma délelőtt előadást Tusnádfürdőn.

A Fidesz elnöke két éve a bálványosi szabadegyetemen

A Fidesz elnöke a nyári táborról előzetesen azt mondta: az erdélyi rendezvény a Kárpát-medence egységét segíti fenntartani, és átörökíti a következő generációknak a nemzeti szellemi, erkölcsi alapokat.

Mindenesetre a Bálványosra időzített nyilatkozataival Orbán Viktor az utóbbi évek nyarain sok politikai vihart kavart - elsősorban "határon innen". A Fidesz elnöke 2005 nyarán példátlanul durva támadást intézett a baloldal ellen. Akkor arról értekezett, hogy "amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére. Így rontottak rá a sajátjaikra 1919-ben Kun Béláék, így rontottak rá a saját fajtájukra Rákosiék."

"Az ország nyílt és szervezett politikai hazugság áldozatává vált, mert Gyurcsány Ferenc mást ígért a kampányban, mint amit most megvalósít" - erről az elveszített 2006-os választások után beszélt a Fidesz elnöke, majd 2007 nyarán, már nyilván a 2008-as népszavazásra exponálva, a pártelnök szociális fronton indított offenzívát a Gyurcsány-kormány ellen.

Hogy most miről beszél majd Orbán Viktor, azt a Fideszben még nem tudják, de - tették hozzá - a gazdasági válság nyilván megkerülhetetlen lesz, s ennek kapcsán a Gyurcsány-Bajnai-korszak ostorozása.

Mivel "A rendszerváltók" lesz a zárónap kijelölt témája, Orbán Viktornak nem lesz nehéz dolga; egy hónappal ezelőtt a Fidesz-kongresszuson is idézett emlékképeket a rendszerváltás időszakáról. Akkor egy húsz évvel ezelőttit, amikor 26 évesen Nagy Imre újratemetésére készült Kövér Lászlóval; mint mondta, valamennyien érezték, hogy "nagy és szent dolog van születőben, s ez a szabadság"; azaz "oroszok haza, diktatúra
a szemétdombra, kommunisták nyugdíjba". Az EP-választás éjszakáján, június 7-én pedig elmondása szerint azt gondolta: nem volt hiába, "itt vagyunk, és itt van bennünk, velünk a szabad Magyarország eszménye, melyet győzelemre akarunk vinni". Feltehetően a szabad nemzetek európai együttműködéséről is szól.

Az MSZP előzetesen arra szólította fel Orbánt, hogy Tusnádfürdőn a Jobbikról is mondjon véleményt. A Fidesz elnöke várhatóan nem fog hosszasan értekezni a szélsőjobboldali pártról. Az egyik fideszes politikus lapunknak azt mondta, könnyen elképzelhető, hogy a pártelnök ismét hangsúlyozza: a Fidesz önálló kormányzásra készül, s ha miniszterelnök lesz, a kormányában sem MSZP-s, sem Jobbikos nem lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.