Lupkovics György nemcsak "egyszerű" vámtiszt, hanem régióparancsnok volt, mielőtt ötvenévesen nyugdíjba vonult, majd - képzettségének megfelelő - unaloműzőként régi álmát váltva valóra jogtörténészetbe fogott, szűkebb pátriájában kutakodva. Feltárta a pár héttel Nagy Imréék elítélése előtt, 1958. május 6-án kivégzett Szilágyi László és társai (a vele együtt felakasztott Tomasovszky András, valamint a bebörtönzött Szentmártoni Sándor, Rácz István és Szűcs János) perét. Ők Szabolcs-Szatmár megye '56-os vezetői voltak, valamennyien rendpárti forradalmárok. A gazdaság működtetésére, a közellátás biztosítására, a közrend fenntartására törekedtek. Mint kiderül, Lupkovics nagypapa is ebbe a perbe keveredett bele. A két háború között az igazságügyi minisztérium nemzetközi jogi osztályát vezette, nyugdíjazását követően, 1946-tól az FKGP politikusa volt, országgyűlési képviselő. Amikor a pártot Nyíregyházán és Szabolcs megyében is újjászervezték, megyei elnök lett. Ezért az ügyészek reá is halálbüntetést kértek, de "csak" 15 év börtönt kapott... - összegzi az unoka a személyes indíttatást.

Lupkovics Györgynek egyedüliként sikerült kutatnia a forradalom alatt és után közterületekről véletlenszerűen összefogdosott s Ungvárra deportált több száz magyar cirill betűs irataiban. - Kárpátaljai ügyvéd barátommal fogalmaztuk meg az első hivatalos levelet 2005. december végén a KGB jogutódának. Fél év múlva Ukrajna budapesti nagykövetségén keresztül kaptam választ, hogy a keresett iratok náluk (az SZBU-irattárban, Ungváron) vannak. - Az Ukrán Állambiztonsági Hivatalban böngészhettem az iratokat, illetve annak archívumába is betehettem a lábam. Csakis az archívum kijelölt munkatársának állandó kíséretében mozoghattam, aki az iratok tanulmányozásakor is egyfolytában jelen volt, még a mellékhelyiségbe is kikísért.

Úgy hírlik, kint tűrhetőbb volt a foglyok ellátása, mint az ÁVH-nál, vetem fel, mire kertelés nélkül megjegyzi, valóban emberségesebb körülmények uralkodtak a szovjetek "karmaiban". - Először is nem volt fizikai bántalmazás. Bár a visszaemlékezések között hallhattunk ennek ellentmondóakat is, de az általam megkérdezettek ilyenről nem tettek említést. Jobb volt az élelmezés, többeknek meleg ruhát is adtak. Kübli helyett vízöblítéses vécének is örülhettek. Ungváron a betegek, közöttük a nyíregyházi Pintér István, kórházi ellátást is kaptak.

Nem rejti véka alá: nehéz szembesülnie azzal, hogy a forradalmárok között is voltak később beszervezettek, akik még a rokonságról is gátlástalanul jelentettek, hogy szabaduljanak a nyakukra kötött hurokból. A húsz vádlott egyikének ügyét elkülönítette a katonai bíróság, és vele szemben a polgári bíróság szabott ki büntetést. Ennek - és az enyhébb ítélet - okai között szerepet játszott, hogy ekkor már ügynökként vezettek nyilvántartást a politikai nyomozók a vádlottról. Később elismert pedagógusként fejezte be pályáját.

Egy másik vádlottat - beszervezése ellenére - az operatív bizottság döntése értelmében kellett bíróság elé állítani. Ezért aztán ki is zárták a hálózatból. Ügye más miatt is érdekes: börtönbüntetését jogszerűtlenül szakíttatta félbe Barta hadbíró, aki ezért feletteseitől megrovást kapott. Olyan is akadt, akit már a büntetése kitöltése után próbáltak becsalizni. Aktája a sunyi eljárás iskolapéldája; ő azonban - ez egyértelműen kiderül - megtagadta az együttműködést. Ami ebben az esetben különösen érdekes: mivel a rendszerváltozás hajnalán ez a személy ismét politizálni kezdett a kisgazdapárt színeiben, aktáját majd negyven év múlva újra elővették, és tervezték vele a kapcsolat felvételét.

Tudományos kutatás céljából az 1956-os forradalmat követő megtorló perekben eljáró ügyészek személyi anyagai is megismerhetőek - mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla alig egy hónapja, idén júniusban kihirdetett jogerős ítéletében. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt jogtörténész a Legfőbb Ügyészség irattárában őrzött, személyes adatokat is tartalmazó anyagokat kívánta tanulmányozni, azonban az ügyészség megakadályozta ezt, arra hivatkozva, e közfeladatot ellátó testületi irattárra nem vonatkoznak a levéltári törvénynek a kutatás szabadságát biztosító rendelkezései. Tévedtek - ezt Lupkovics szívóssága is példázza, aki a nyíregyházi forradalmi vezetők elleni megtorló perben eljáró, azóta elhunyt ügyészek személyi anyagaira volt kíváncsi. Nem titkolt büszkeséggel említi: a bíróság mondta ki, hogy nem lehet ügyészségi utasításokkal felülírni a levéltári törvényt.

Firtatásomra, mit vár az eltitkolt iratok bogarászásától, bevallja, nagyjából ismeri az érintettek szakmai pályafutását, de hiteles forrásnak csakis a személyi anyag tekinthető. Azt reméli, választ kap néhány makacsul szajkózott kérdésére az elrejtett dokumentumokból. Mivel már a büntetőeljárás valamennyi résztvevője (elítéltek, nyomozók, bíró) életútját megismerhette, meggyőződése, csakis az ügyészekével együtt lesz teljes a kép. Igyekszik a "másik oldal" érveit is megismerni és megérteni. Példákkal is szolgál: Nyíregyházán egy rendőrtiszt figyelmeztette Kabai Dezsőt, a Nemzetőrség parancsnokát várható letartóztatására. Márianosztrán akadt olyan fegyőr, Ujházi törzsőrmester, aki a raboktól a Niedermüller százados által elkobzott pluszkenyeret visszaadta azzal: gyorsan egyék meg. Orosz Ferenc megyei párttitkár pedig a Gacsó László ellen, a pártbizottságnak küldött névtelen feljelentéseket mutatta meg, hogy tudja, mire vigyázzon. Egy személyt, álljon bármely oldalon is, elsősorban a tettei minősítenek - szögezi le Lupkovics György, aki apai nagyapjában bebörtönzött "ellenforradalmárt" tisztelhetett, az anyai felmenő pedig éppenséggel a munkásőrség alapító tagja volt.

Eddig 75 ügynökbe botlott kutatásai során. - Az általam vizsgált beszervezések mögött mindenkor valamilyen kényszer állt, még akkor is, ha a 6-os kartonon ennek okaként a "hazafias alapon" bejegyzés szerepel. Ez az esetek egy részében nem csak a felső vezetés elvárásainak megfelelő statisztikagyártás volt. Néhány konkrét esetben a jobb érzésűeket hülyítették, akik látszólag a rendszer ellenségei ellen szövetkeztek az állambiztonságiakkal. Sajnos többen kifordultak önmagukból, köptek fűről- fáról, jelentéseiket vaskos dossziék őrzik. Olyanokról is buzgón súgtak, akikről egyébként nem volt előírt feladatuk: nagybátyról, unokatestvérről, a gyerekek keresztszüleiről, a feleség pereputtyáról. A "Kertész József" fedőnevű kisgazda ügynök haragosainak is törleszteni próbált, borsot tört ellenlábasai orra alá. Ezt jelentései tartalma, hangvétele is bizonyítja. Még lejárató célzatú újságcikk közlésére is javaslatot tett tartótisztjének, sőt a kéziratot is ő állította elő Pásztort a bárányok támadják címmel. Ebben Joób Olivér evangélikus lelkész nyugati segélyt szétosztó gyakorlatát tette a bírálat tárgyává, nyilván nem következmények nélkül.

Ha az ügynököknek vannak személyiségi jogaik, áldozataiknak miért nincsenek? - töpreng el. Szerinte ez egy "egyensúlyhiányos" vita: ismert az ügynök személye, a kutatók tudják áldozatai kilétét is, de a megfigyeltek közül sokan máig nem is sejtik, miért került a belvárosi iskolából a tanító hirtelen egy tanyasiba, miért tették ki az ügyvéd szűrét a munkaközösségből, miért építették le a tanácsi osztályvezetőt és helyezték "elfekvőbe", miért nem kapott valaki hosszú évekig útlevelet, s nem vették fel egyetemre a gyerekét, miért nem jutott hely épp az ő fiának a balatoni táborba. Akadnak, akik máig magukat okolják szakmai, magánéleti kudarcaikért, ellehetetlenülésükért.

- Hogy milyen a sors! - meséli. - Nagyapám perének egy további elítéltje, Hubicska Zoltán (aki a katonai helyőrség parancsnoka volt) mellett feküdtem a nyíregyházi kórházban egy műtét után. Felfigyelt a nevemre, ő adott nekem vizet, pedig őt is frissen "varrták össze". Soha nem felejtem el, mennyi keserűséget hagyott benne meghurcoltatása, katonai karrierjének kettétörése. Talán nyugodtabban hal meg, ha megismerheti a róla készült jelentéseket. Ő is, mint az elítélt katonák, rendőrök annak a rendszernek köszönhették felemelkedésüket, karrierjüket, a forradalom alatt is csak a rend, a biztonság fenntartására törekedtek, mégis egy őrült hatalmi játszma áldozataivá váltak. - Említ egy másik esetet is: "A buji Nagy Ilona a kisvonattal járt be Nyíregyházára, a Nyírségi Mezőgazdasági Kutatóintézetbe dolgozni. Egyszer olyan kijelentést tett, Buj soha sem lesz téeszfalu, úgyis megakadályozza az apja. Ezt valaki jelentette az utasok közül, mire beindult a gépezet: apjáról és nagybátyjáról kellettek információk. Ezek megszerzésére az intézet főkönyvelőjét mozgósították, aki ťNyíriŤ fedőnevűként szolgáltatta jelentéseit. Szegény lány nem is sejtette, csak álca volt a főkönyvelő cukrászdai meghívása egy krémesre. A párt nyomására a leányt eltávolították az intézetből, amit hiába próbált Terlanday Sándor igazgató megakadályozni. Aztán leánya megmentéséért apja még a téeszbe is belépett, de mindhiába."

- A műszaki értelmiséget a "Kállai Ferenc" fedőnevű ügynökkel (is) megfigyelés alatt tartották. Bodánszky Tibor és társai perében épp beszervezése miatt nem emeltek vádat ellene - idézi fel. - Amikor kiderült, túl enyhe ítéletekkel úszták meg a vádlottak, szabadulni akart terhe alól. De nem engedték. A rábeszélés hatására még jó néhány évig a Szabolcs Megyei Tervező Iroda munkatársairól szolgáltatott jelentéseket. A kiemelkedő ügynökök közé tartozott "Kiss József", mátészalkai pedagógus-könyvtáros is. A teljes megyei irodalmi elit (Margócsy József, Hársfalvi Péter, Bori Zsolt, Sárdy Béla, Koroknay Gyula, Gacsó László és sokan mások) épp úgy szerepelnek jelentéseiben, mint mátészalkai értelmiségi vezetők, kiemelten Bereznay József és barátai. A felsoroltak egyikéről elterjedt: lelkes amatőr fotósként fényképeket készített a nyíregyházi eseményekről, ezek segítettek a forradalmárok azonosításában. Emiatt sokan besúgónak is tartották. Ez azonban nem igaz, nem találtam a levéltárban ilyen adatot, ellenben őt is ugyanúgy megfigyelték, mint a többieket - mondja az amatőr történész. - Sajnos a pedagógustársadalomnak is megvoltak a besúgói. "Szabó József" a forradalom alatt a pedagógusszakszervezetet akarta megreformálni. 1957 áprilisában egy hétre letartóztatták, ekkor tört meg, s vállalta az együttműködést. (Fel)jelentéseit 1962-ig körmölte szorgosan. Ő sem takarózhat azzal, hogy a légynek sem ártott. Még arról a Nagyőszi Bélánéról is terhelőt írt, aki letartóztatása után egyedüliként részvéttel érdeklődött a vele történtekről. A Nagycserkeszről a nyíregyházi 4. sz Ált. Iskolába 1970-ben áthelyezett "Hortobágyit" még 1959-ben szervezte be Pálóczy Gyula hadnagy - hazafias alapon. Több mint tíz éven keresztül parázslott benne a féktelen tenni vágyás, amelyet az aktagyártásban élt ki. Azon már meg sem lepődtem, amikor volt szomszédomról, egy étterem vezetőjéről is kiderült ügynök volta. Emberileg érthető, ha ez a hölgy a férjét ilyen módon mentette meg a börtöntől, de később további svindlik, deviza- és jövedéki bűncselekmények elkövetésére, extra haszon elérésére használta (ki) ügynöki létét. Ilyenkor a pénzügyőrök megszüntették az eljárást, s visszaadták a lefoglalt aranyat és pálinkát. Mert az így dukált.

Miért nem sikerült mindmáig "kibeszélni" ezt a nyomasztó terhet? - kérdezem. Lupkovics György úgy okoskodik, sok az ellenérdekű fél. - Valamennyi volt ÁVH-s, politikai nyomozó titoktartási nyilatkozatot írt alá nyugdíjba vonulásakor. Ráadásul "belügyes dinasztiák" épültek fel, az utódok vezető pozícióba kerültek, nem fűződik érdekük a múltfeltáráshoz. Ennél is fontosabb a morális probléma. Gátlástalanul folyik az ügynökmúlt relativizálása, elmaradnak a bűnbánatok, helyettük a teljes tagadás, vagy ami még elképesztőbb, az ezzel való kérkedés lép - hangsúlyozza.

Próbálom megtudni, egyenlőségjelet tesz-e azok között, akik beadták a derekukat és akik nem. - Úgy is fel lehet fogni a korabeli történéseket, mint a hatalomgyakorlás módszertanát - vélekedik. - Mikor azt látom, hogy a volt márianosztrai fogdaügynök mint OHA- (Oral History Archívum) adatközlő lép színre, vagy a Tisza-parti kisváros honlapján a megfigyelt és besúgója a mai napig is együtt szerepelnek (utóbbi mint a forradalmi események hiteles forrása), akkor nem értem az ügynököket védő álságos vitákat. A törvény lehetővé teszi a személyes adatok nyilvánosságra hozatalát, ha az a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges. Szerinte éppen ilyen az '56-os Intézet Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban nyilvánosságra hozott listája is.