Fogyatkozó szabaddemokrata hadállások

Egymás után hagyják ott az SZDSZ új vezetését a szabaddemokrata polgármesterek: Zugló és Józsefváros után tegnap Budaörs, illetve Kalocsa is "elesett". A párt ügyvivő testülete finomított a Kóka János elleni támadáson - a frakcióvezető most már maga nevezhetné meg utódját, csak menjen.

Egyre csökken a szabaddemokrata polgármesterek száma. Pénteken Wittinghof Tamás (Budaörs) is bejelentette, hogy kilép a pártból. Vele együtt távozik két önkormányzati bizottsági elnök, Bíró Gyula és Molnár Gábor is. Mindannyian az új pártvezetőség politikai mondandója és hangneme miatt mennek. Több SZDSZ-es polgármester már kilépett: Weinek Leonárd (Zugló) ezt hétfőn jelentette be, Csécsei Béla (Józsefváros) szerdán. Tegnap aztán Török Gusztáv Andor, Kalocsa polgármestere is felállt - a teljes városi szervezettel együtt. Török egyben a Bács-Kiskun megyei választmány elnöke és a párt országos tanácsának elnökségi tagja is - volt. A kalocsai kilépők közt van a helyi elnök, az ügyvivői testület, a megyei választmány és köztük vannak az önkormányzati frakció tagjai is - ők függetlenként politizálnak tovább. "Az elmúlt hetek eseményei és egyes pártvezetők nyilatkozatai képviselhetetlenné tették az SZDSZ-t számunkra", mondta az MTI-nek Loibl László, aki a megszűnésig az alapszervezet elnöke volt.

Eközben egyre többen írják alá az új pártvezetőség irányvonala, stílusa ellen tiltakozó, a szabaddemokrata.blog.hu weblapon olvasható nyilatkozatot. Az eredeti 229 aláíróhoz az elmúlt napokban harminc párttag csatlakozott. Így öszszesen öt polgármester, négy alpolgármester, huszonkét önkormányzati képviselő, négy megyei elnök, két megyei alelnök, valamint négy parlamenti képviselő írta alá a tiltakozást, amelynek megszervezését az új elnök, Retkes Attila környezetében Kóka János frakcióvezetőnek tulajdonítják.

Kókát tegnap újfent lemondásra kérte a párt vezetősége a "megosztottság megszüntetésének érdekében". Az SZDSZ-t irányító, az elnökkel együtt tizenhárom fős ügyvivői testület alakuló ülése után Retkes Attila finomított korábbi nyilatkozatain: míg eddig azzal érvelt, Kókának meg kellene adnia a lehetőséget, hogy az új pártelnök maga dönthesse el, kivel akar együtt dolozni a frakció élén, tegnap már Kókának ajánlotta fel utódja kijelölésének jogát. Érdemi változás, hogy az ülésén nem merült fel Kóka Jánossal szemben semmilyen jogi lépés vagy szankció. Ezt - még akár a kizárást is - korábban kilátásba helyezte az új pártelnök arra az esete, ha Kóka nem mondani le. Retkes Attila beszámolója szerint a vezetőség felkérte őt, hogy e témában kezdeményezzen tárgyalásokat a frakcióvezetővel.

A tömeges kilépésekre válaszul Retkes Attila tegnap e-mailben kérte az SZDSZ vezetőségi tagjaitól, hogy álljanak ki mellette - jelentette az MTI.

Feljelentést tesz a Jobbik

Retkes Attila SZDSZ-elnök kijelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Irodához és a Fővárosi Nyomozó Ügyészséghez fordult a Jobbik - írta a párt pénteken. Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy Retkes bocsánatot kért "azokért a korrupciós ügyekért, amelyekben a párt az elmúlt 15 évben érintett volt". (MTI)

Retkes Attila és az új ügyvivői testület
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.