Izzasztó nyári vágányzár a Nagykörúton

A nagy terheléssel magyarázza a BKV, hogy az elmúlt évtizedekben többször is felújított nagykörúti villamospálya ismételt rekonstrukciójára miért költenek újabb 350 millió forintot augusztus első húsz napjában, kihasználva a Margit híd felújításának indulását.

A körút pesti, 5,2 kilométeres szakaszát 1994 és 1997 között egyszer már rendbe hozatták, akkori áron ötmilliárd forintért. Három évre rá Budán is folytatódott a munka, a BKV akkor 1,3 milliárdot költött a sínek cseréjére (a Moszkva tér és a Margit híd hídfője között). Legutóbb három éve zajlottak felújítási munkák itt, akkor azonban a sínekhez nem nyúltak, a Combinók érkezése miatt építették át a peronokat és a felsővezeték-rendszert.

Szilágyi Károly szóvivő lapunknak azt mondta: az érintett szakasz hét csomópontján az elmúlt évtizedben lezajlott felújítások ellenére annyira elhasználódtak a 9-15 éve lerakott sínek, hogy elengedhetetlen a rekonstrukció, a Tátra utca és a Jászai Mari tér között pedig teljes pályaszerkezeti átépítés lesz. A húsznapos vágányzárat követően, a Margit híd 2010 őszéig tartó forgalomkorlátozással járó munkálatai alatt közlekednek majd a nagykörúti villamosok, kivéve azt az időt, amíg az ideiglenes sínpályát ki nem építik.

A mostani felújítás alatt a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között pótlóbuszok járnak majd. Az eredeti tervekkel ellentétben nem légkondicionált Volvók, mert azok nem fértek volna el a sínpályán, hanem 280-as, csuklós Ikarusok. Utóbbiakban nincs klíma. A pótlásra összesen 58 csuklóst vetnek be, amelyek csúcsidőszakban 1-2 percenként, napközben és hétvégén 2-3 percenként közlekednek.

A kapkodó előkészítés miatt a fővárosi ellenzék többször bírálta a városvezetést és a BKV-t. Szálka Miklós közlekedésmérnök, korábbi fideszes fővárosi képviselő szerint viszont teljesen indokolt, hogy a körúton ismét javítani kell a vágányokat, hiszen ez Európa legforgalmasabb villamosvonala, csaknem annyi utassal, mint amennyit metróval szoktak elszállítani.

A mostani felújítás alatt a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között pótlóbuszok járnak majd
Új kupola a volt éjjel-nappali közért, későbbi Meinl ház tetején (észak-keleti sarok) Erzsébet körút, Dohány utca felé, (Kertész utca), város, házak, kilátás, villamos, combino,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.