A Jobbik az EFOTT-on

Egyedül a Jobbik Magyarországért Mozgalom kapott lehetőséget a pártok és ifjúsági szervezeteik közül arra, hogy bemutatkozzon a főiskolások és egyetemisták nyári fesztiválján, az EFOTT-on - áll a Jobbik közleményében. A rendezők szerint ez nem így van.

"A felsőoktatási hallgatók legnagyobb nyári találkozóját jelentő EFOTT idei programjában a pártok - vagy az azokhoz köthető ifjúsági szervezetek - közül egyedüliként a Jobbik Magyarországért Mozgalom kapott helyet, miután pályázatát a rendezők a többi társadalmi szervezet közt érdemesnek tartották a megvalósításra" - áll a Jobbik közleményében.

Pazaurek Piroska, az EFOTT sajtófőnöke lapunknak cáfolta, hogy a Jobbik egyedüliként lenne jelen: a szervezők elfogadták az Ifjúsági Demokrata Fórum és a Fidelitas jelentkezését is. Vona Gábor, a Jobbik elnöke "magánemberként" jelenik majd meg, nem az EFOTT szervezői hívták meg. Kérdésünkre, hogy a Jobbik pártként hogy kerül a "Civil faluban" fellépő résztvevők közé, azt mondja: civil szervezetként jelentkezett be, "ifjúsági szekcióként". Arra a felvetésre, hogy a Jobbik nem ifjúsági szervezet, hanem párt, a válasz: az EFOTT szervezői az MDF és a Fidesz ifjúsági szervezeteinek is teret adtak, ügyelnek a politikai semlegességre. Mindenki bejelentkezhet, gondolatait és nézeteit megoszthatja az ottaniakkal.

Az EFOTT támogatói között több multinacionális cég is szerepel - ezeket a Jobbik előszeretettel támadja megnyilatkozásaiban. Találomra a Vodafone Magyarországot és a Pepsi Magyarországot hívtuk fel: tudtak-e a Jobbik részvételéről? A Vodafone nem kívánt reagálni, a Pepsi márkamenedzsere, Mikola Tamás viszont válaszolt lapunknak: "Üdítőt mindenki szívesen iszik, mi nagyjából így állunk ehhez az egészhez. A mi célcsoportunk a fiatal korosztály, s az kólát iszik".

Egyetemisták, főiskolások nyári fesztiválja - A Jobbik ebbe is belekóstol
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.