A Szombathelyi Munkaügyi Bíróság - perújítás keretében - a nyár elején első fokon elutasította a győri adónyomozóknak azt a követelését, hogy korábbi kenyéradójuk jogutódja, az Országos Rendőr-főkapitányság fizesse meg elmaradt, többéves készenléti díjaikat. Ezt a járandóságukat egyébként az előző eljárásban a Győri Munkaügyi Bíróság, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság is megítélte. A Legfelsőbb Bíróság (LB) azonban elutasította az igényeket. Ezek után perújításra került sor, a győri bíróság egyik kollégájuk családtagjának érintettsége miatt elfogultságot jelentett be, ezért tárgyalták az ügyet a vasi megyeszékhelyen. A Szombathelyi Munkaügyi Bíróság pedig a Legfelsőbb Bírósággal értett egyet. A felperesek azonban fellebbeztek, aligha kérdéses, hogy ismét a legmagasabb bírói fórumon köt ki az ügy.

Baranyában a pécsi, majd a megyei bíróság is az adónyomozóknak adott igazat. A Legfelsőbb Bíróság viszont ugyanúgy járt el, mint a győriek esetében. Úgy tudjuk, ott is jogi folytatása lesz az ügynek.

A történet megértéséhez fel kell idézni mióta, hogyan és milyen státuszban dolgoznak a pénzügyi nyomozók. Az APEH szervezetén belül 1998-tól 2003-ig működtek ezek a karhatalmi jogosítványokkal is felruházott adóügyi szakemberek. A rendszerváltás után ugyanis a "fehérgalléros bűnözők" olyan típusú, speciális ismereteket igénylő bűncselekményeket követtek el, amelyek felderítésére a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, valamint a határőrség szakemberei felkészületlenek voltak. Az APEH munkatársai átlátták ezeket az áfacsalással és más bűncselekményekkel kapcsolatos ügyeket, ők azonban nem rendelkeztek a hatékony fellépést lehetővé tevő jogokkal. Nem rendelhettek el például körözést, előállítást, letartóztatást. Az adónyomozók - akiket "pisztolyos adórevizorokként" emlegettek - viszont fegyveres közszolgák voltak. Az APEH köztisztviselői státuszban foglalkoztatta őket, saját bűnügyi igazgatóságának kötelékében.

Az adónyomozók azonban munkájuk természeténél fogva nem csak hivatali időben, reggel nyolctól délután négyig dolgoztak. Előfordult, hogy az ország másik végébe kellett elutazniuk egy-egy őrizetbe vétel miatt, vagy a hét végén előállított gyanúsított ügyeivel szombaton, vasárnap is foglalkozniuk kellett, hiszen az őrizet legfeljebb 72 órán át tarthat, az alatt dönteni kell az érintett további sorsáról.

Az APEH ezért készenléti ügyeleti rendszert alakított ki. Ezt a fogalmat azonban a munkajog nem ismeri. Készenlét és ügyelet van, készenléti ügyelet jogi szempontból nincs. Az APEH-nél a készenléti ügyeletet megyénként két ember látta el. Ők a készenlét idején nem hagyhatták el a megyét, nem fogyaszthattak szeszes italt, szükség esetén a lehető leggyorsabban szolgálatba kellett lépniük. Egy-egy adónyomozó megyénként évente átlagosan 8-10 hetet töltött készenléti ügyeletben.

A jogszabályok szerint a készenlétért a munkavállalót szabadság, vagy pénzbeni juttatás illeti meg. A győri adónyomozók 2000 és 2003 között egyikből sem részesültek, de hasonló volt a helyzet a többi megyében is.

2003 januárjától az ország 200 adónyomozója az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kötelékébe került, ugyancsak köztisztviselőként. A rendőrség az első három hónapban fizetett készenléti díjat, utána viszont már nem. Ekkor kezdődtek el a perek, a főváros és néhány megye - Győr-Moson-Sopron, Baranya, Fejér, Tolna, Békés, Csongrád, Nógrád és Vas - adónyomozói jogi úton, munkaügyi perben akarták visszamenőleg is megszerezni a szerintük nekik korábban is járó pénzt. A perek többségét mind első-, mind másodfokon az adónyomozók nyerték, majd később a Legfelsőbb Bíróság valamennyi esetben elutasította az igényeket.

Győrött annyiban sajátos a helyzet, hogy a számukra kedvező, immár jogerős - később ugyan perújításban megtámadott - ítélet után inkasszóval be is hajtották a járandóságukat. Igen ám, de ha az LB a készenléti díjat a mostani perújítás keretében esetleg ismét jogtalannak tartja, akkor vissza kell fizetniük a pénzt, fejenként átlagosan hárommillió forintot.

A volt adónyomozók jelentős része már nem is a rendőrségnél dolgozik, többen vámosok lettek. A pénzt pedig elköltötték, van, aki beépítette a házába. Nem nagyon tudják miből visszafizetni.

A történtek aligha erősítik a jogbiztonságot Magyarországon. Abban nincs persze semmi természetellenes, ha egy másodfokú ítélet során felülbírálják az első fokú határozatot. A Legfelsőbb Bíróság pedig miért ne értékelhetné másképpen a bizonyítékokat, értelmezhetné másként a jogszabályt, mint a másodfok?

Az adónyomozók ügyében azonban körvonalazódni látszik két egymásnak ellentétes jogi álláspont, amelyhez a felek többsége következetesen tartja is magát. A Legfelsőbb Bíróság úgy látja: nem bizonyított, hogy az elkészített ütemtervek szerinti készenlétet elrendelték és valóban teljesítették is. Az elrendelés ugyanis nem írásban történt. Az adónyomozók - néhányuk jogvégzett ember - viszont azt hajtogatják: a munkáltató mulasztása az ő terhükre nem róható. Szerintük teljesítményük értékelésében is szerepelt a teljesített készenléti munka minősége, ezt a dokumentumot csatolták is a peranyaghoz. A gépjármű-nyilvántartás is igazolja, hogy hol, milyen feladat elvégzése érdekében jártak a készenlét idején.

Magyarországon persze most aligha elsősorban az adónyomozók érdekeiért vérzik az emberek szíve. Ám itt alighanem többről van szó. A jogbiztonságról, s arról is, hogy perújítás keretében szinte a végtelenségig elhúzhatók az ügyek. A jogerős ítélet birtokában sem lehet biztos abban senki, hogy ez a végső igazságszolgáltatás. S azt a kérdést is felveti az adónyomozók sorsa: szakmailag és jogilag átgondoltak-e, vagy inkább ötletszerűek a különböző intézkedések az államigazgatás bizonyos területein.