UD Zrt.-ügy: elbuktak a főbb vádpontok

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az UD Vagyonvédelmi Zrt. ügyében - tudta meg a Népszabadság Bencze József országos rendőrfőkapitánytól. Néhány kisebb súlyú és járulékos bűncselekmény ügyében azonban tovább nyomoz a rendőrség, illetve az illetékes ügyészségek.

A Nemzetbiztonsági Hivatal 2008. szeptember 10-én tett feljelentést az UD Zrt. két tulajdonosa, valamint két munkatársa ellen államtitoksértés, számítástechnikai rendszerek ellen elkövetett különböző bűncselekmények és más jogsértések, köztük lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés gyanújával. Az NNI a név szerint tett feljelentés ellenére ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást.

Az már a feljelentés átvétele után nyomban elrendelt házkutatáson kiderült, hogy lőfegyverrel visszaélés nem történt, a feljelentetteknél kizárólag szabályosan hatástalanított fegyvereket találtak. Tíz hónapos nyomozás után a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az UD Zrt. működésével összefüggésben sem államtitoksértés, sem a kormányzati gerinchálózat elleni támadás, sem kémprogram-telepítés nem állapítható meg. Ezekben a bűncselekményekben a rendőrség megszüntette a nyomozást.

Tovább nyomoznak ugyanakkor haditechnikai és kettős (katonai és polgári) rendeltetésű termékekkel való visszaélés gyanújával. Ezek miatt azért, mert állítólag olyan eszközöket foglaltak le az UD Zrt.-nél, amelyek beszerzéséhez és használatához külön engedélyre lett volna szükség. Azoknak a rendőröknek az ügyében, akiknek a titkos kódjával a rendőrségi nyilvántartásokból információkat gyűjtöttek (amelyek szintén az UD Zrt. elleni nyomozás keretében tartott házkutatások során kerültek elő), az ügyészség nyomoz.

A Nemzetbiztonsági Iroda illetékese lapunk kérdésére kitérő választ adott arra, hogy a feljelentő, az NBH főigazgatója, megpanaszolja-e a rendőrség nyomozást megszüntető határozatát.

Tovább nyomoznak
Nemzetbiztonsági bizottsági ülés Szilvásy György , Dávid Ibolya, Tóth Károly megfigyelési botrány, UD ZRT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.