Mindenki válságot kezelne

Közösen lépett föl tegnap Siófokon az SZDSZ három elnökjelöltje - mondandójuk leghangsúlyosabb eleme az, hogy mindhárman támogatják a kormány válságkezelő intézkedéseit.

Megnyugodhat a Bajnai Gordon vezette kormány: bárki lesz is hétfőtől a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke, támogatni fogja a kabinet válságkezelő intézkedéseit - ez volt talán a legfontosabb tanulsága a vasárnapi elnökválasztáson induló három jelölt közös, siófoki fórumának.

Badacsonyi Szabolcs, a 37 éves orvos (a Szent János Kórház főigazgató-helyettese), Retkes Attila 37 éves zenetörténész-közgazdász, illetve Weinek Leonárd 40 éves agrárközgazdász - mindhárman budapesti SZDSZ-politikusok - egybehangzóan úgy fogalmazott a szerény számú hallgatóság előtt, hogy a pártnak kötelessége támogatni a válságkezelést szolgáló, a liberális szellemiséggel összeegyeztethető javaslatokat, de nem koalícióban gondolkodnak (vagy ha igen, erre nem tértek ki).

Számos más hasonlóság is kiderült, sőt, lényegében csak hangsúlybeli különbségeket tapasztalhattak az összegyűltek. Mindhárman kiemelt helyen említették a személyi és szervezeti megújulás szükségességét, a vidéki bázis felrázását ("ne Budapestről diktáljanak" - mondták szinte szó szerint mindhárman), a régi értelmiségi holdudvar visszahódítását, illetve újakkal való frissítését, továbbá mindhárman következetes, az elveiért nem csak szavakban, hanem tettekben is kiálló pártot vizionálnak.

És persze mindannyian felszámolnák a pártot felemésztő belső megosztottságot, az viszont nem derült ki, hogy ezt az elődjeik által már évtizede hangoztatott, de továbbra is fennálló súlyos problémát pontosan hogyan is oldanák meg (egyedül Retkes Attila említett konkrét példát: Kóka János frakcióvezető leváltását, de az ennek mikéntjére vonatkozó kérdésünkre ezúttal kitérő választ adott).

Mindhárom jelölt szavaiból az derült ki, hogy visszafogottabb stílusú pártot képzelnek el. Badacsonyi például a jelenlegi, "arrogáns irányvonalnál" sokkal szerényebbet ígért, de Retkes is elsősorban szerethető (valamint gyakorlatorientált és szavahihető) pártról beszélt, Weinek szintén "az országot ignoráló, mizantróp pártelitet" emelte ki, mint a jelenlegi súlyos helyzetet előidéző fő problémát.

A három elnökjelölt azért vállalja a megmérettetést, mert a két- százalékos EP-választási eredmény után is látnak még esélyt a párt megújítására - ezt mindhárman az alapoktól kezdenék, bár a meglévő bázison képzelik el a jövő SZDSZ-ét. Ami pedig az SZDSZ pozícionálását illeti: Badacsonyi nem említette, hogy átpozícionálná a pártot, Retkes Attila a haza és haladás gondolatának együttes képviseletét hangsúlyozta, Weinek Leonárd pedig nemzeti liberális irányba tolná el a szabad demokratákat.

Hogy melyikük kap esélyt a szabad demokraták megmentésére, az vasárnap, a párt küldöttgyűlésén derül ki.

Megmérettetés előtt Siófokon, csekély számú érdeklődő előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.