Bajnai vizsgálatot kér

Bajnai Gordon felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja ki a Dohány utcában megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében - közölte a kormányszóvivő csütörtökön. Szollár Domokos hozzátette: a miniszter feladata az is, hogy megnézze, milyen ütemben zajlik a vizsgálat.

Emlékeztetőül: a BRFK közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást három férfi ellen, akik megvertek egy férfit Budapesten. A férfit még június 30-án éjjel bántalmazták a Dohány utcában egyértelműen azért, mert zsidó származású.

Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke szerdán a Fidesz nevében elítélte az esetet, és minden olyan erőszakot, amely valakit származása vagy vallása miatt ér Magyarországon. Balog közölte: szerda délután beszélt Köves Slomó főrabbival, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjével, aki arról tájékoztatta: "az ismeretlen rasszisták megkérdezték, hogy "zsidó vagy?", s ezután összevissza verték a fiatalembert".

A büntető törvénykönyv szerint közösség tagja elleni erőszakot követ el, aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön. A közösség tagja elleni erőszak bűntettnek minősül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.