A polgármester szerint túl gyorsan eredt el a helyettese orra vére

Nem akarta megdobni szocialista helyettesét Fót polgármestere. Mádly Zsolt szerint Fábry Béla magának is okozhatta a véres sérülést.

Mindkét fél feljelentést tett a fóti "dobálás" ügyében, így immár a rendőrség és az ügyészség is vizsgálja a keddi képviselő-testületi ülésen történteket. Mint arról lapunk is beszámolt: a Pest megyei város önkormányzati ülésén - amelyet a szocialista alpolgármester Fábry Béla hívott össze a képviselők többségének indítványára - a KDNP-Fidesz színekben politizáló Mádly Zsolt kitépte az alpolgármester mikrofonját, majd azt úgy az arcába vágta, hogy a politikusnak felrepedt az orrnyerge. Az esetről videofelvétel is készült.

Mádly Zsolt lapunkkal közölte, hogy ebben az ügyben és a fóti képviselő-testület által elkövetett törvénytelenségekkel kapcsolatban is a jövő héten tart "nagyszabású" tájékoztatót. "Nem érzem, hogy mosakodnom kellene, a felvétel is vágott anyag" - mondta, hozzátéve: azért nem nyilatkozott korábban, mert ő is feljelentést tett az ügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt. Állítása szerint ugyanis az idézett mikrofondobás előtt Fábry Béla "ököllel" a kezére ütött. Mádly hangsúlyozta, hogy nem akarta megdobni politikustársát, szerinte az eldobott kábel nem is érte el az alpolgármester arcát, a sérülést Fábry magának okozta. Fót első embere kérdésünkre úgy fogalmazott: "nem tudom, hogy sikerült neki vért produkálnia (...) tény, hogy az, ami történt, nem okozhatott volna neki orrvérzést, különösen nem ilyen hamar. Szerintem itt valami nem stimmel". Mádly szerint a lejárató akció célja az, hogy egy fontos, közigazgatási perben - amely a testület működésének jogszerűségéről hozhat ítéletet - hétfőn ne tudjon jelen lenni.

Fábry Béla megdöbbent a polgármester álláspontján. "Az esetről készült felvétel, illetve a jelenlévők tanúsíthatják ennek az abszurditását - mondta.

Fóton a tizenhét képviselő közül tíz a szocialistákhoz, illetve velük együttműködő civilekhez és exfideszesekhez tartozik, így a Fidesz-KDNP polgármestere rendszeresen ütközik a testületi többséggel.

A fóti korrupciógyanús ügy csak a "jéghegy csúcsa", Kövér László pedig tisztázza, hogy kellett-e intézkednie ilyen ügyletekben - vetette fel az MDF közleményben csütörtökön. "A botrányt kirobbantó felvétel szereplői ugyanis utalást tettek arra, hogy a fóti eset nem az első; más településeken is bevetettek már hasonló módszereket. Ezzel kapcsolatban elhangzik Kövér László neve is (...) Felszólítjuk, hogy tisztázza: kellett-e intézkednie korrupciós ügyletekben? Szerepet vállalt-e, akárcsak közvetítőként is, közpénzek illetéktelen felhasználásában?" - áll a közleményben.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.