Eger búcsút int a HospInvestnek

Felbontják a HospInvest Zrt.-vel az egri Markhot Ferenc megyei kórház működtetésére tavaly októberben megkötött szerződést, és saját gazdasági társaságot hoznak létre az intézmény üzemeltetésére - erről döntött tegnap, estébe nyúló zárt ülésen a baloldali többségű Heves Megyei Önkormányzat.

A HospInvest Zrt. megrendült gazdasági helyzete miatt nem látták biztosítottnak az egri kórház stabil működtetését - mondta el tegnap a zárt ülést követően Merczel József, a megyei önkormányzat szocialista alelnöke. A cég idén tavasszal került nehéz helyzetbe, miután az egyik bank a lejárt hiteltartozások miatt több mint egymilliárd forintot emelt le a számlájáról. Ezt követően csődvédelmet kértek, s augusztus közepéig kaptak határidőt arra, hogy hitelezőikkel egyezségre jussanak. Közben előbb a hatvani, majd a gyöngyösi kórház is úgy döntött: szakít a HospInvest Zrt.-vel: előbbi koncessziós működtetésbe szeretné adni a Zagyva-parti város kórházát, utóbbi önkormányzati tulajdonú közhasznú társaságra bízza az intézmény üzemeltetését.

Az egri Markhot Ferenc megyei kórház
Hospinvest átvette az egri Markhot Ferenc kórház üzemeltetését, Eger

Az egri kórházat most egy olyan gazdasági társaságra bíznák, amelyet tízmillió forintos törzstőkével hoz létre a Heves Megyei Önkormányzat. A HospInvesttel kötött szerződést várhatóan augusztusban bontják majd fel, a felmondási idő százhúsz napos. A testület lehetőséget hagyott arra, hogy később Eger városa, szakmai befektetők és akár a dolgozók is résztulajdont szerezhessenek a társaságban, amelynek vezetését dr. Banyó Tamásra, a kórház urológus főorvosára bízták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.