Az üzemi tanács tiltakozik a rádióelnök fizetése ellen

Hozzák nyilvánosságra a rádió elnökének megbízási szerződését - követelte tegnap Tóth Csaba, az intézmény üzemi tanácsának elnöke. A szombati cikkünkben név nélkül nyilatkozó üzemi tanácsi tagok is sokallták a Such György elnök által követelt immár havi bruttó 9,4 millió forintos fizetést, illetve azt az igen komoly összeget, amit az elnök visszamenőlegesen kér a cég nyereségére, illetve szerződésére hivatkozva.

- A nyereségorientáltság és a közszolgálatiság nem fér meg egymással. Mi úgy gondoltuk idáig, hogy közszolgálati rádióban dolgozunk - érvelt az üzemi tanács vezetője. Hozzátette: az utóbbi években jelentős létszámleépítések voltak a cégnél, megkurtították a rádió zenei együtteseinek költségvetését is - ez is a nyereségesség ára.

A médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége eddig nem fizetett Suchnak, s most bíróságtól kérte, állapítsák meg, jogos-e az elnök szerződés szerinti követelése. Such lapunknak korábban azt mondta: ő is érzi, hogy a válságban a szerződéssel némileg "fölé lőtt", ezért akár hetven százalékot is engedne a neki járó összegből, de nem tartja méltányosnak, hogy egyetlen pluszfillért se kapjon a munkájáért.

Azt, hogy bíróság segítségét kell kérni, Gál András Levente, az MR Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes elnökhelyettese vetette fel. Gál megjegyezte: Such a többi közmédium irányítóihoz képest is jól vezeti a rádiót, az elért eredményekért pedig megilleti a jutalom. Csak nem ennyi - és nem ilyen konstrukcióban. A rádió eredményessége ugyanis nem csupán gazdasági eredményekben mérendő. Másfelől: az üzleti gyakorlatban van felső határa a premizálásnak, ami Such esetében nagyon magas, a mértéke jó erkölcsbe ütközik, amit valószínűleg ki is mondana a bíróság - érvelt Gál András Levente, miközben bízik abban: mégsem a bíróságnak kell kimondania a végső szót, mert sikerül megállapodni az elnökkel, aki szerinte "rendkívül rugalmas a tárgyalások során", mivel érzékeli, hogy túlnyerte magát. Hozzátette: azért javasolta mégis a bíróság közbeiktatását, mert nem tartható fenn tovább az a helyzet, hogy a kuratórium a szerződés jogellenességére hivatkozva nem fizet, miközben ezt csak bíróság állapíthatja meg. - Nem hagyhatjuk "elgennyedni" a helyzetet - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.