Na, most már tényleg éppen itt az ideje, hogy ez az idegenszívű, népnyúzó bankár-és válságkormány eltakarodjon a fészkes fenébe! Kérem szépen, rólam igazán nem lehet azt mondani, hogy politikai ügyekben túlságosan heves természetű volnék. Sőt! Hosszú évekig vállaltam a kockázatát annak, hogy nem szidtam, nem ócsároltam alpári módon a kormányrúdnál és annak környékén álló társaságot. Pedig nyilvánvaló, hogy nem is olyan sokára eljön majd az elszámoltatás ideje, amikor majd jobbra állítják azokat, akik gyurcsányoztak, bajnaiztak, balra, akik nem, és az egyiknek lesz nemulass!

Nos, én egyenes derékkal vállalom, hogy nem gyurcsányoztam. Még az őszödi beszédet sem morogtam meg. Bár stílusa nem tetszett, a mondanivalójában nem találtam megütközni valót. Azon a tényen, hogy a politikusok hazudnak, egy embernek van oka meglepődni: Mauglinak, akit a farkasok neveltek, és épp most jött elő a rengetegből. De neki se sokáig. Mondom, nem szóltam, mert azt reméltem, ez talán valami újfajta politizálás kezdete lesz, amelyből száműzik a hazugságot. Én kis naiv!

Aztán persze jöttek sorjában a megszorítások. Majd' minden hónapban hozott a posta egy új Gyurcsány-csomagot, csak úgy kapkodtuk a fejünket. Adóemelés, járulékemelés, ilyen emelés, olyan emelés. Hát, nem esett jól egyik se, mit mondjak. De ezeket az intézkedéseket még azzal mentegettem magamban, hogy a korábbi kormányok mértéktelen, és elvtelen voluntaristaosztogató politikájának az árát fizetjük meg. Idővel majd rendbe jönnek a dolgok, és akkor könnyebb lesz megint - mondogattam magamban. Ó én együgyű!

Amikor beütött az egészségügy reformja, bevallom őszintén, elbizonytalanodtam egy kicsit. Azt az eszement fejetlenséget elég nehéz volt szó nélkül hagyni. Különösen a szcientológiai ihletésű intézkedések borzasztottak el. Amikor például utcára kergették az elmebetegeket, már látszott, hogy ebbe páran olyanok is bele fognak halni, akiknek nem kéne. Úgy is lett.

Ezt az egész zűrzavart azzal próbáltam mentegetni, hogy az alapötlet, az egészségügy régóta esedékes reformja a fontos, és a sietségből eredő tévedéseiket előbb-utóbb úgyis belátják, és kijavítják majd az illetékesek. Sajnos, az egészségügy kálóját emberéletekben mérik, de talán megússzuk majd kevés áldozattal - reméltem. Micsoda balgaság!

Mert mi történt? Az egészségügy reformjait eltörölték, és az akkori intézkedésekből mára csak a hibák, és tévedések élnek tovább, azokat viszont szívjuk rendesen.

Én már nem is emlékszem pontosan, milyen sorrendben, de tovább jöttek a megszorítások, ilyen emelés, meg olyan emelés, meg minden. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a fizetésemnek jó, ha negyven százalékát kapom kézhez, a többi megy a levesbe. De még ezért se kezdtem el lármázni. Na, erről az egy dologról utólag kiderült, hogy igazam volt. Mert képzeljétek el, ha akkoriban esetleg sikerült volna megtakarítanom, ebbe-abba befektetnem egy kis pénzt, akkor most szívnék, mint a torkosborz a vagyonadóval. Szerencsére elment minden pénzem, és most röhögök magamban azokon, akik vitték valamire.

Mindebből látható, hogy belőlem nem hiányzott a jóhiszeműség, sőt a birkatürelem, vagy ha úgy tetszik bornírt naivitás. Akárhogy is volt, most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor betelt a pohár, amikor már én is azt mondom: elég volt, ne tovább!

Képzeljétek, a minap fel akarok szállni a 87-es buszra, mint rendesen, de nem lehet, csak az első ajtón keresztül, ott meg kérik a jegyeket, bérleteket. Mit mondjak, eldurrant az agyam! Hát még, amikor kiderült, hogy a BKV ezt a rendszert más járatokon is be akarja vezetni, hogy kiszűrje a bliccelést!

Na, itt lett teli a pohár, elszakadt a cérna, és kiverte a biztosítékot! Egyetlen egy kis öröme maradt mára a magyarnak, az a kis ártatlan bliccelés. És most ezt is el akarják venni tőlünk?! Nekem ne magyarázza senki, hogy ez a BKV magánakciója! Nem mernék megtenni a kormány hallgatólagos támogatása nélkül!

Ez az a pont, ahol megálljt kell parancsolni a népnyúzásnak! Amikor azt kell mondani: nem, nem soha!