Válaszkényszerben a szocialista párt

A szocialista küldöttcsoportok ma reggeli tanácskozásán eldőlhet, melyik forgatókönyv alapján és milyen mélységig zajlik az MSZP tisztújítása ősszel. Lapunk úgy tudja, hogy kilépnek a kormányból azok, akik a választási felkészülésben vezető feladatot kapnak. A leendő miniszterelnök-jelölt Lendvai Ildikó pártelnöki székét is megkapja. A párt tervei szerint a teljes nyilvánosságot kizárják a szombati kongresszusról.

Továbbra sincs határozott többség a szocialisták megújulását szorgalmazó forgatókönyvek egyike mögött sem. A szombati kongresszusra készülő küldöttcsoportok ma tanácskoznak az ügyben - és az országos elnökség is soron kívüli ülést tart. Az MSZP felső vezetése kedd délután már megállapodott a kongresszus menetrendjét és politikai tartalmát illetően: tudható, hogy beszédet mond Bajnai Gordon miniszterelnök, akitől érdemi bejelentések várhatók a közbiztonság és a szociális biztonság témaköreiben.

Zárt ülésen tanácskozik az MSZP szombaton. A kongresszust a XIV. kerületi Vasúttörténeti Park Mozdonyfordítójában rendezik meg
Zárt ülésen tanácskozik az MSZP szombaton. A kongresszust a XIV. kerületi Vasúttörténeti Park Mozdonyfordítójában rendezik meg

A Népszabadság információi szerint a küldöttcsoportok közt jelenleg tizenöt-húsz százalékos támogatottsága van annak a budapesti kezdeményezésnek, amely azonnal bizalmi szavazást szorgalmaz a vezetéssel szemben. Hasonló arányú a támogatottsága annak a verziónak, amely éppen ellenkezőleg, minden személyi kérdést elnapolna a 2010-es választások utánra. Erős támogatottsága van annak a köztes változatnak is, hogy a párt országos választási bizottsága (ob) bővüljön ki a kongresszus által megválasztott "fiatal" tagokkal, tisztújítás viszont csak a költségvetés késő őszi parlamenti elfogadása után legyen.

Vannak olyan meghatározó politikusok is, akik szerint ha a tisztújítást a költségvetés után tartják, logikus volna az egész folyamatot a 2010-es választásokat követő időre hagyni. Három-négy hónappal a parlamenti voksolás előtt "életveszélyes" ugyanis egy tisztújítási folyamat; a választások után pedig úgyis le kell vonni a következtetést egy új vezetésnek is. Ha az elnökségben tehát nem is biztos a változás, az már állítható, hogy a pártelnöki poszton még az idén váltás lesz. Emlékezetes, hogy Lendvai Ildikó pártelnök korábban eleve a miniszterelnök-jelölésig vállalta a feladatot, ez pedig az őszi kongreszszuson megtörténik. Vagyis a kormányfőjelölt egyúttal a párt elnöke is lesz, legalábbis jelen állás szerint.

Ehhez kapcsolódik, hogy az ob-ban várhatóan szerephez jutók közül Ujhelyi István és Kiss Péter pártalelnök, Ficsor Ádám, Molnár Csaba és Botka László felvetette, hogy ob-tagként nem kívánnak elnökségi posztokat is betölteni. (Az alapszabály szerint a párt operatív vezetését választási időszakban az ob látja el, vagyis az elnökség - de még a választmány - sem rendelkezik ilyenkor érdemi hatalmi pozícióval. Persze kérdés, hogy a most kibővítendő ob mandátuma meddig tart majd: hivatalosan ugyanis a 2010 őszén esedékes önkormányzati választásokig, de bizonyos, hogy a tavaszi országgyűlési után egyfajta cezúrára kell számítani.)

Nagyobb a tétje annak a felvetésnek, hogy aki a pártvezetésben szerepet vállal, ne legyen miniszter. Információink szerint ezt Baja Ferenc, a párt szocialista platformjának elnöke javasolta. Ehhez csatlakoztak mások, akik már azt mondták: aki a pártvezetői munkában részt vesz, semmilyen funkcióban ne legyen kabinettag. Ez visszafordítja Bajára a saját javaslatát, hiszen a politikus jelenleg államtitkár.) A Komárom-Esztergom megyei pártelnök, Lukács Zoltán még tovább ment. Az Index.hu hírportálnak adott interjúban közölte: megyei elnökök se legyenek kormánytagok.

Ez többek között Molnár Csaba kancellária-, Szabó Imre környezetvédelmi, Varga Zoltán önkormányzati minisztert és Iváncsik Imre titokügyi államtitkárt is érinti. A keddi elnökségi ülésen lapunk információi szerint Ujhelyi István is fölvetette, hogy az az ob-tag, akinek a munkája teljes embert kíván a választásokig, adja át kabinetbeli posztját. A Népszabadság úgy tudja, ezzel többen - például Szekeres Imre honvédelmi miniszter is - egyetértettek, mondván, aki olyan feladatot kap a pártban, amely teljes embert kíván, "nyilván magától is lemond a kormánytagságról".

Ez egyébként az ob új tagságával van összefüggésben, várható ugyanis, hogy majd az újonnan megválasztott "fiatalokból" kerül ki például a kampányfőnök. Ha utóbbi épp egy miniszter vagy államtitkár lesz, ezek szerint illik majd lemondania tisztségéről. Az még kérdés tehát, hogy kik lesznek az ob új tagjai, de forrásaink szerint biztos, hogy - a fiatalítási folyamatot sokak szerint motorként generáló - Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sem a választási bizottságban, sem az ősszel esetleg megújuló elnökségben nem kíván szerepet vállalni. A fővárosiak az ob-be az alelnök Molnár Zsoltot delegálják, ha erre sor kerülhet.

Mindenesetre megbízható forrásaink szerint Lendvai Ildikó a szombati kongresszuson azt fogja javasolni: aki az ob-ben konkrét pártbéli feladatot kap, november végén lépjen ki a kormányból.

Mindazonáltal tegnap levélben fordult Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke Lendvai Ildikóhoz, hogy a mai küldöttcsoporti értekezleten létszámarányos voksolás legyen a felmerült forgatókönyvekről. Abban az esetben ugyanis, ha csak a küldöttcsoportok vezetőinek szavazata számít, nem lesz reprezentatív az eredmény. A fővárosi delegált ugyanis például 160 küldött nevében szavaz, szemben mondjuk Nógrád megyei kollégájával, aki tízszer kevesebb kongresszusi küldöttet képvisel.

Pártreformot sürgetnek a progresszívek

"Merre? Tovább!" - címmel készített kongresszusi vitaanyagot az MSZP Progresszív Társulás Platformja. A Ficsor Ádám titokminiszter és Molnár Csaba kancelláriaminiszter által vezetett tömörülés szerint előbb a tartalmi kérdésekkel kell foglalkozni, és csak utána a személyi változtatásokkal.

A vitaanyag szerint a párt jelenlegi felépítése nem eléggé nyitott. Teljesítményelven működő pártot kell kialakítani. "Nincs hit, nincs önbizalom és nincs érdemi politikai teljesítmény" - olvasható a dokumentumban, hozzátéve: "Régi reflexeket erősített fel az a politikai számítás, amit sokan osztanak: az országos listára kell kerülni a politikai túléléshez. De az országos listára nem teljesítményen keresztül vezet az út, hanem tisztségek betöltésén át, háttérben megkötött alkukon keresztül." A vitaanyag azt ajánlja, hogy a modernizációs, felvilágosult, a liberális értékeket befogadó karakter maradjon továbbra is az MSZP meghatározója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.