Nem tudjuk megszeretni a pirézeket

A magyarok továbbra is igencsak elutasítók a pirézekkel szemben. Ahhoz képest, hogy nem létező népcsoportról van szó, magas azok aránya, akik nem látnának szívesen piréz menekültet az országban.

A Tárki a kilencvenes évek eleje óta vizsgálja az idegenellenesség mértékének alakulását. A júniusban készült felmérés szerint a felnőtt lakosság harmada azzal az idegenellenesnek tekinthető állítással ért egyet, hogy az országba egyáltalán ne tegye be a lábát menedékkérő. A megkérdezettek tizede valamennyi menekültet befogadná, 57 százaléka pedig mérlegelné, hogy kiket engedne be és kiket nem.

Ugyanakkor a "mérlegelők" is gyakran vallanak idegenellenes nézeteket: 80 százalékuk az összes arabot távol tartaná az országtól, de hasonlóan magas a kínaiak, az oroszok és a románok elutasítottsága. A kutatók 2006 óta egy kitalált népcsoportot is szerepeltetnek a kérdőíven: bár a pirézek megítélése mára valamelyest javult, a "mérlegelők" 63 százaléka továbbra is ellenzi a befogadásukat.

A trendeket tekintve elmondható, hogy az idegenellenesség mértéke a kezdeti gyors növekedés után évekig ingadozott, majd 2002 után 25-33 százalék körül stabilizálódott. A helyzet 2007 óta lényegében változatlan. Az idegenellenesek aránya az átlagosnál jóval magasabb az iskolázatlanok, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a parlamenti választáson biztosan nem szavazók körében. A budapestiek, a diplomások, a vállalkozók és a tanulók az átlagosnál inkább szimpatizálnak az idegenekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.