Gárda törölve
A legutóbbi EP-választásokon a harmadik legerősebb magyarországi pártnak bizonyuló Jobbik 2007. augusztus 25-én - Für Lajos egykori honvédelmi miniszter és Wittner Mária Fidesz-képviselő közreműködésével - ünnepélyes keretek között hívta életre a Magyar Gárdát. A háttérszervezetként működő, hasonló nevű egyesület feloszlatását már az év decemberében indítványozta az ügyészség, mondván, korántsem az alapszabályban meghatározott tevékenységet végzik.
Ezt követően bomlott ki a mozgalom valódi természete. Még 2007 decemberében demonstrációt szerveztek Tatárszentgyörgyön - ahol később máig ismeretlenek lelőttek egy cigány embert és ötéves fiát -, majd Olaszliszkán, Nyírkátán, Pátkán és még egy sor településen, minden esetben úgymond a cigánybűnözés ellen. Félelem- vagy ahogy ők mondják, biztonságteremtő felvonulásaik miatt jogvédő és politikai szervezetek sokasága tiltakozott. A gárda a szomszédos országok magyarsága védelmére hivatott szervezkedése miatt ezen államok vezetői sorra tiltakoztak.
A Jobbik vezetője, Vona Gábor a tegnapi ítélet után bejelentette, minden még lehetséges fórumon megtámadják az egyébként jogerős ítéletet, annak a mozgalomra vonatkozó részét pedig nem fogadják el.
A gárda honlapja szerint szombaton toborzókat tartanak, más helyek között Aszódon az Erika presszóban is.