Vízi gyermektáborok szabályok nélkül

Mentőhelikopterrel, súlyos állapotban szállítottak kórházba egy kislányt Zalalövőről: a táborozó gyerek beleesett a Borostyán-tóba, s miután kihúzták a vízből, újra kellett éleszteni. A történtek rávilágítottak arra: szabályozatlanság jellemzi a hazai táboroztatást.

Súlyos baleset történt a zalalövői Borostyán-tavon kedden délután: egy tizenegy éves kislány leugrott a vízibicikliről, s elmerült a tóban. A lányt több társa és a gyerekekre vigyázó felnőtt azonnal keresni kezdte. Néhány perc múltán rábukkantak, de információink szerint akkor már nem lélegzett. Úgy tudjuk: a kislányt azonnal lélegeztetni kezdték, közben pedig értesítették a helyi ügyeletes orvost és a mentőket. A gyermekért Sármellékről indítottak mentőhelikoptert, és hírek szerint a kiérkező orvosnak sikerült újraélesztenie a gyermeket. Ezután helikopterrel a szombathelyi Markusovszky kórház intenzív osztályára szállították a lányt. A gyermek kezelőorvosa érdeklődésünkre azt közölte: a szülők kérésére nem adhat felvilágosítást a lány állapotáról.

A baleset a zalalövői általános iskola nyári vízi táborában történt. Gyarmati Antal, az iskola igazgatója elmondta: évek óta megrendezik a vízi tábort, ahol kajakozni tanítják a gyerekeket, s eddig még csak kisebb baleset sem történt. Az idei, hétfőn kezdődött táborozáson harminc zalalövői és környékbeli gyermek vett részt, akiket a baleset után hazavitték szüleik. Az igazgató - mivel ő maga nem volt a helyszínen - a történtekről érdeklődésünkre annyit közölt: úgy tudja, hogy a gyerekek a tó parthoz közeli, sekély részen kajakoztak, vízi-bicikliztek és fürödtek, amikor a baleset történt. Gyarmati Antal kérdésünkre válaszolva azt mondta: a gyerekek nem voltak felügyelet nélkül a vízben, velük, mellettük volt a tábor egyik edzői képesítéssel is rendelkező pedagógusa.

Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak nyomozást az ügyben.

A zalalövői baleset kapcsán megpróbáltunk utána járni annak, hogy milyen előírásoknak kell eleget tennie annak, aki vízi tábort szervez gyermekeknek, s mely hatóság ellenőrzi a szabályok betartását. Kér-déseinkre azonban egyetlen hatóság, hivatal sem tudott választ adni.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint nekik csak az esetleges balesetek kivizsgálásakor van szerepük. A zalalövői önkormányzatnál - noha a tó a város tulajdonában van - szintén úgy vélik: nem az ők az illetékesek. Vertetics László, a város alpolgármestere azt mondta: a tisztiorvosi szolgálat az illetékes felügyelő hatóság. Az ÁNTSZ viszont csak egészségügyi szempontok alapján vizsgálja táborokat - azt például nem ellenőrzik, hogy például van-e mentőmellény a tábori csónakokban.

Horváth Lászlót, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetőjét azzal a kérdéssel kerestük meg: a tavaknál működő táborok szervezőire, pedagógusaira, felügyelőire vonatkoznak-e speciális szabályok, előírás-e például bármiféle "vízi jártassági" szakképzettség? Horváth László azt felelte: nem tud ilyen előírásokról. Azt ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni: a balatoni vízi táborokban évek óta nem történt halálos baleset.

A Borostyán-tónál történt baleset figyelmeztetésként is értelmezhető: a nyári vakáció idején komoly veszélyek leselkednek a nyílt vizeknél nyaraló, táborozó gyerekekre. Horváth László érdeklődésünkre úgy fogalmazott:

- Csak néhány írott és íratlan szabályt kellene betartani ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek a balesetek." Fontos például, hogy hatévesnél kisebb, valamint az úszni nem tudó, 12 évesnél fiatalabb gyermekek kizárólag felnőtt kíséretében fürödhetnek. Csónakba 16 éves korig csak mentőmellényben ülhetnek gyerekek, vízibiciklire, kajakba pedig még sekély vízben is csak a kellő vízbiztonsággal rendelkezők szállhatnak.

- Gyakorlatilag totális szabályozatlanság jellemzi a hazai táboroztatást. Az ÁNTSZ az egyetlen hatóság, amely bizonyos szempontok alapján vizsgálja a táborokat, de azt például senki nem ellenőrzi, hogy a gyerekek valóban olyan ellátásban részesülnek-e, olyan programokon vesznek-e részt, mint amit a szervezők előzetesen ígértek. Így valójában csak a szervezők becsületességén múlik az, hogy a gyerekek milyen körülmények között táboroznak - mondta Sárvári István, a Táboroztatók Országos Egyesületének elnöke, aki a zalai baleset kapcsán megjegyezte: - Balesetek, tragédiák még a legjobban szervezett táborokban is előfordulhatnak. Megfelelő szabályozással viszont biztosan csökkenteni lehetne ezeknek a kockázatát.

A zalalövői Borostyán-tó
A zalalövői Borostyán-tó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.