Lehet még referendum a képviselők költségtérítéséről?

A parlament elébe ment a népszavazásnak, amikor módosította a képviselők javadalmazásának szabályait, és adókötelessé tette a juttatásokat. Seres Mária szerint a referendum mégsem okafogyott, hiszen nem vezették be az elszámolási kötelezettséget.

Nem több, mint szómágia, hogy a parlament a költségtérítést választókerületi pótlékra és a szállásköltség-térítést lakhatási támogatásra keresztelte át - állítja Seres Mária. Az asszony hatszázezer aláírást gyűjtött össze azért, hogy a következő kérdésről népszavazást tartsanak: "Egyetért-e ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?" A referendum kiírásáról az Országgyűlés határozatot hozott, ám azt négyen is megtámadták az AB előtt. A testület a következő ülésén veszi napirendre az ügyet.

A költségtérítés már többször napirendre került, de úgy tűnik, a döntéshez szükséges kétharmados többséghez a népszavazási kezdeményezésre volt szükség. A szocialista Göndör István által május 21-én beterjesztett alkotmány- és törvénymódosítást szinte viharos gyorsasággal, alig egy hónap fogadták el. Az új szabályozás valamelyest Gyurcsány Ferenc 2007-es javaslatára emlékeztet: a képviselőknek továbbra sem kell számlát benyújtaniuk, ám a tevékenységükkel összefüggő "javadalmakat" - az alapdíjból és pótdíjból álló tiszteletdíjat, a fővárostól való távolsággal növekvő mértékű választókerületi pótlékot és a nem budapesti lakosú honatyáknak járó lakhatási támogatást - az általános szabályok szerint járulék- és személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség terheli. Akinek számlával igazolt költségei merülnek fel, kevesebb szja-t fizethet.

A kérdés az, mit szólnak mindehhez az alkotmánybírák. Korábban előfordult, hogy az AB egy referendumot azért fújt le, mert a parlament visszavonta a több-biztosítós egészségbiztosítás bevezetéséről szóló törvényt, amelyre a népszavazási kezdeményezés irányult. A testület szerint a jogszabály megsemmisítésével a körülmények oly mértékben változtak, hogy az sem állapítható meg: teljesültek-e a referendum alkotmányos feltételei. Kérdésesnek tartották, hogy az új helyzetben a polgárok támogatnának-e egy ilyen kezdeményezést.

Ez utóbbi érv most is helytálló lehet, hiszen Seres kérdése a költségtérítésre vonatkozott, ami megszűnt. Helyébe más juttatások lépnek, és ez a változás több, mint szómágia, mert a képviselőknek - ha a kiadásaikat nem igazolják számlával - a teljes jövedelmük után kell adózniuk. Vagyis ez szintén új helyzet. Másfelől a kezdeményezés nem pontosan erről szól, ezért az AB nyilván vizsgálni fogja, hogy a törvénymódosítás mennyiben felel meg az eredeti kérdésnek.

- A kezdeményezés célja, hogy csak a bizonylattal igazolt kiadások után járjon költségtérítés, és erre a törvény nem ad választ - állítja Seres Mária. Hiszen a képviselők nincsenek elszámolásra kötelezve, bár tény: az, aki bemutatja a számlát a tényleges költségeiről, jobban jár, de ez csak lehetőség. Így továbbra sem láthatjuk - tette hozzá -, "mire költik a havi több százezer forintot".

Seres Mária tehát úgy látja, hogy a népszavazás nem okafogyott, a képviselők az elszámolási kötelezettség helyett "burkolt fizetésemelést adnak maguknak". (A választókerületi pótlék a fővárostól háromszáz kilométeres távolságon belül élők esetén a korábbihoz képest öt-tíz százalékkal kisebb lett, - A szerk.) Ugyanakkor szerinte a költségtérítés fogalmának eltörlésével a parlament úgy befolyásolta a kezdeményezést, hogy az már önmagában is aggályos. Ezért az államfőhöz fordult, kérve, hogy ne írja alá a törvényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.