Igazgatóválasztás után, vakáció közben

Hiába tart a nyári vakáció, feszült a hangulat a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskolában: az új igazgató személye körül nincs konszenzus az érintettek között.

Nagy felháborodást váltott ki a településen, amikor kiderült, hogy a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés legutóbbi ülésén két pályázó közül Kaliba Andrást választotta igazgatónak. A másik pályázó, Parraghné Horváth Ilona 1979 óta tanít a gimnáziumban, tíz éve igazgatóként. A szülők, a diákönkormányzat és a tantestület is őt támogatta, a nevelők közül negyvenen szavaztak rá, míg Kaliba csak hét voksot kapott.

A hivatalos indoklás szerint a megyei közgyűlés szakmailag mindkét jelöltet alkalmasnak tartotta a feladat ellátására, a képviselők többsége azonban Kaliba András pályázatát értékelte jobbnak. Ez az indoklás azonban sokak számára túl általános, s többen ezért gondolják azt, hogy politikai döntés született a háttérben.

Parraghné Horváth Ilona - az iskola érdekeire hivatkozva - nem szívesen beszélt a döntésről. Mindössze annyit mondott:

- Az ember azt hiszi, ha távol tartja magát a politikától, és egyenlő távolságot tart minden párttól, akkor a szakmaisága megvédi. A valóságban ez sajnos nem így van.

A fideszes többségű megyei közgyűlés legutóbbi ülésére negyven munkatársa kísérte el Parraghnét, hogy ezzel is demonstrálják, kiállnak mellette. Amikor eldőlt, hogy a testület döntése értelmében a két jelölt közül nem Parraghné Horváth Ilona lesz az intézmény igazgatója, a demonstrálók a szerintük politikai döntést pfujolással kommentálták, a teremből kifelé menet pedig többen elsírták magukat.

Kollégái komoly szaktekintélynek tartják Parraghnét, igazi vezetőnek, aki közösséget kovácsolt az irányítása alatt dolgozó tanárokból. Irányítása alatt csaknem megduplázódott a diáklétszám, az oktató-nevelő munka jó színvonalát jelzi, hogy tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket érnek el, az ide járók 90 százalék egyetemen, főiskolán tanul tovább.

Balla Jánosné, Nyírbátor szocialista polgármestere szerint a fideszes vezetésű megyei közgyűlés - erőfölényével élve - politikai revánsot vett. Az előzményekről szólva hozzátette: amikor két éve a nyírbátori alapfokú intézményeket integrálták, az egyik általános iskola igazgatójaként Kaliba András is pályázott a vezetői posztra. Akkor a nagyobb feladatot jelentő intézmény vezetésére a képviselő-testület nem tartotta alkalmasnak. Miután nem kívánt együtt dolgozni az új vezetővel, a távozás mellett döntött, s elment Nyíregyházára tanítani.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a nyírbátori igazgatóválasztással kapcsolatos felvetésekre így reagált:

- Aki politikai revánsra gondol, mondja meg, azt mi váltotta ki. A reváns ugyanis válasz valamire. Én nem erre gondolok.

A megyei közgyűlés elnöke hozzátette: a tantestületi és a bizottsági vélemény egyik eleme a pályázati eljárásnak, amelynek végén ez a döntés megszületett. Akik nem támogatták Kaliba András pályázatát, azok is elismerik szakmai és vezetői kvalitásait. Seszták szerint közéjük tartozik - többek között - Kiss Gábor, az MSZP megyei közgyűlési frakcióvezetője.

Amikor mindezt megemlítettük Kiss Gábornak, ő azt mondta:

- Nem vonom kétségbe Kaliba András szakmai kvalitásait. Azzal viszont, hogy felvállalt egy olyan helyzetet, amikor a tantestület 99 százaléka nem őt támogatja az igazgatói posztra, szerintem morálisan alkalmatlanná vált a pozícióra.

Ebben a légkörben nehéz dolga lesz az új igazgatónak. A kérdés az: tud-e majd együtt dolgozni ezzel a testülettel Kaliba András, aki azt válaszolta:

- Ennek a közösségnek az emberi és szakmai értékeit nagyra becsülöm, különben nem pályáztam volna. Tudomásul veszem, hogy a többség Parraghnét támogatta, de képesnek tartom magam arra, hogy ezt a tantestületet irányítsam. Én készen állok az együttműködésre.

Nevük elhallgatását kérő pedagógusok az iskolában elmondták: a jelenlegi helyzetben bizonytalanságban érzik magukat. Nem az állásukat féltik - hangoztatták -, hanem azért aggódnak, mert a politika eddig elkerülte ezt az iskolát, csak a szakmai munkára koncentráltak, de most attól tartanak, hogy ez a helyzet megváltozik. Azzal viszont Kaliba Andrásnak is tisztában kell lennie: támogatottság nélkül nem lehet igazgatóként eredményesen dolgozni.

Ennek utólagos megszerzése nem ígérkezik számára
könnyű feladatnak. Két pedagógus már eldöntötte, hogy nem marad az iskolában, az évzáró tantestületi értekezleten pedig mindkét igazgatóhelyettes és a négy munkaközösség-vezetőből kettő benyújtotta lemondását.

Nehéz tanév vár szeptembertől a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola tanáraira és diákjaira.

Az új igazgató készen áll az együttműködésre
Az új igazgató készen áll az együttműködésre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.