Akár ítélet születhet ma a gárdaperben

Ma a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a Magyar Gárda Egyesület feloszlatására indított per. Az elsőfokú ítélet: az egyesület és a gárdamozgalom szimbiózisban van, és működése sérti a romák jogait.

Feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet tavaly decemberben a Fővárosi Bíróság, ám az elsőfokú ítélet ellen a szervezet fellebbezett, így a per ma a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. Miután másodfokon általában már nem folytatnak új bizonyítási eljárást, elképzelhető, hogy jogerős döntés lesz. Az egyesület elnöke és jogi képviselője korábban nyilvánvalóvá tette: ha ezúttal sem hoznak számukra kedvező ítéletet, felülvizsgálati eljárást kezdeményeznek, és ha kell, a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak.

A Magyar Gárda Egyesület működését a Fővárosi Főügyészség először 2007 októberében kifogásolta azzal, hogy alapszabály-ellenesen működik: a szervezet céljai közt szereplő katasztrófa- és rendvédelmi feladatok nem szerepeltek az alapító dokumentumban. A gárdisták tatárszentgyörgyi felvonulása után az ügyészség ismét vizsgálódott. A demonstrációt az államfő, a kormány és a kisebbségi ombudsman is elítélte, az ügyészség pedig néhány nappal később az egyesület feloszlatását kezdeményezte. Az indok: a szervezet mások jogait és szabadságát sértő tevékenységet folytat.

A Fővárosi Bíróság az első tárgyalást márciusban tartotta, botrányos körülmények között, mert a gárdisták maguk határozták meg, ki juthat be a terembe. A következő tárgyalás már viszonylagos rendben folyt. A szervezet vezetői mindvégig azt kívánták bizonyítani, hogy a Magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom nem mosható össze. Az egyesület hozta létre a mozgalmat, amely önállóan működik.

A pert a tanácsvezető bírónak a nyári ítélkezési szünet előtt a kisebbségek képviseletében, illetve a jobb- és baloldalról jelentkező beavatkozók nagy száma miatt nem sikerült befejeznie, ezért a következő tárgyalást szeptember 1-jére tűzte ki. Miután többször is megfenyegették, elfogultságot jelentett be, így az eljárás hónapokig állt. A per december 15-én és 16-án folytatódott, s a tárgyalás reggeltől késő estig tartott. Pataki Árpád bíró ugyanis le akarta zárni az ügyet, ezért kizárta a beavatkozókat, és elutasított minden, általa feleslegesnek tartott bizonyítási indítványt.

A második napon valóban ítéletet hirdetett: kimondta, hogy az egyesület visszaél az egyesülési joggal, működése sérti a romák jogait, és kimondta a Magyar Gárda Egyesület feloszlatását. Pataki úgy látta, hogy az egyesület és a mozgalom szoros együttműködésben tevékenykedik - amint fogalmazott, ezt leginkább a szimbiózis szó fejezi ki -, a döntés ennek ellenére a Magyar Gárda Mozgalmat közvetlenül nem érinti.

Ítéletre várva - első fokon
Ítéletre várva - első fokon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.