A szerző szociológus

Nem kétséges, kormányra jutása esetén a Fidesz ismét drasztikusan átcsoportosítja a jóléti jövedelmeket a középrétegeknek kedvezve; durva, fegyelmező feltételekhez köti a legszegényebbek segélyezését; felszámolja vagy megalázó szegénypolitikává változtatja a gyermekszegénység elleni programot, nyíltan vagy kimondatlanul, de szakít az integrációs oktatáspolitikával, felszámolja, vagy felpuhítja a deszegregációs jogszabályokat, oktatáspolitikai krédóját rendpárti elemekkel egészíti ki. Esetleg szigorítja a büntetési tételeket, és eljátszik a büntethetőségi korhatár csökkentésének gondolatával. De mindez a Jobbik-szavazók megnyeréséhez kevés; őket csak nyílt cigányellenes üzenetekkel lehet elcsábítani.

Csakhogy amit a szélsőjobboldali párt szavazói "cigánykérdésnek" gondolnak, az jórészt nem az, hanem olyan problémahalmaz, amelyre egyetlen politikai erő sem találja a választ. A munkapiacon feleslegessé vált százezreknek csak kisebb része roma, sőt az alacsony iskolázottságú inaktívak többsége sem az, a szegények többsége sem, és a tartós mélyszegénységben élőknek is legfeljebb a fele. A megállíthatatlanul erősödő közoktatási szegregáció és a falusi gettóiskolák növekvő száma is csak tünete a közoktatás nagyfokú egyenlőtlenségének, a korai iskolai szelekciónak.

Az elmúlt hét év deszegregációs oktatáspolitikájának kudarca is a tüneti kezelés hatástalanságát bizonyítja: a jelenlegi önkormányzati és intézményi keretek csak eseti esélykiegyenlítő projektekre adnak lehetőséget, az alapvető trendek megfordítására nem. De a falusi, kistérségi gettósodásnak sem egyszerűen a romák ottani arányának növekedése a fő oka, hanem az, hogy a helyben élő középosztálybeli családok kiszervezik az életüket az adott térségből, máshová járatják gyerekeiket, máshol lévő intézmények szolgáltatásait veszik igénybe, és ellenérdekeltté válnak abban, hogy lakóhelyükön jó színvonalú iskolák és szolgáltatások legyenek.

A kormányzásra készülő pártok ígéreteinek nemcsak a források szűkössége szab határt, de a társadalompolitikai mozgástér is. Az alacsony foglalkoztatottságot a képzetlen rétegek kirívóan rossz munkapiaci helyzete teszi különösen súlyossá. A csak nyolc általánost végzett aktív korú népességnek mindössze 28 százaléka dolgozik, szemben az EU-országok 47 százalékos átlagával. Az elmúlt másfél évtizedben csendes egyetértés volt a politikai élet mérvadó szereplői között abban, hogy ezt a réteget lehetetlen visszajuttatni a legális munkapiacra, ám a kedvezményes nyugdíjazás, a családtámogatási rendszerek, a közfoglalkoztatás, nem utolsósorban pedig a fekete- és szürkemunka bizonyos fokú tolerálása enyhíthetnek a munkapiactól reménytelenül távolra sodródott családok helyzetén.

Először a Fidesz-kormány kísérletezett munkateszttel a foglalkoztatási törvény szigorítása során, részben közcélú munkavégzéssel helyettesítve a tartós munkanélküliek segélyezését. A törvénymódosítás jottányit sem segítette az alacsony képzettségűek munkapiaci reintegrációját, ráadásul a közfoglalkoztatási programok is többe kerülnek az adófizetőnek, mint a segély.

A "monoki kezdeményezés" néven elhíresült modell a tartós munkanélküliek segélyezését kényszerű ingyenmunkához kötné. Ennek már kendőzetlen cigányellenes éle van: a polgármesteri petíciók, nyilatkozatok, szónoklatok a segély reményében megszült "stratégiai gyerek" koncepciójától a növekvő cigány népesség nemzetbiztonsági kockázatán keresztül a fenyegető "cigánybűnözésig" minden ismert és ócska sztereotípiát újrafogalmaztak. Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter pedig megértő volt és intézkedést ígért.

A kormányzati választ, az Út a munkához programot az ellenzéki pártok, az önkormányzati szövetségek és a Hírszerző publicistáinak, nyílt vagy csendes egyetértése fogadta. Tatai-Tóth András szocialista és Sió László fideszes oktatáspolitikusok együtt parentálták el az integrált oktatást, mondván, hogy nem lehet sikerre vinni a deszegregációt, ha egyszer azt nem akarja a "többség" - mármint az oktatási javak egyenlőtlen eloszlásának haszonélvezői. Az oktatáspolitikában még nem történt meg a cigányellenes retorikai fordulat, de egyre egyértelműbb utalásokat hallunk arra, hogy az iskolai erőszak terjedése az integrációs oktatáspolitika következménye. Az utcai rablásokért kizárólag a cigányokat felelőssé tévő miskolci rendőrfőkapitány védelmében már az összes párt helyi vezetői az utcára vonultak, a szocialista polgármesterrel és a Jobbikkal, a kormány pedig visszavonulót fújt.

Az eredmény június 7-én vált világossá: a társadalmi problémák "cigánykérdéssé" stilizálásának, az etnikai konfliktusok élezésének vagy akárcsak kijátszásának hasznát a szélsőjobboldal söpri be. A választók közel 15 százaléka - de az északkeleti megyék szavazóinak ötöde - a politikusok értésére adta, hogy nem kíván roma polgártársaival közös társadalmi térben élni, az izolációt pedig csendőrséggel kívánja biztosítani. Őket nem lehet néhány rendpárti fordulattal kifizetni, sem pedig vágyaikat valóra váltani.

A Fidesz nem ígérheti meg, hogy képes lesz enyhíteni a tartós munkanélküliek, az elmaradott régiók foglalkoztatási krízisén, de az is nyilvánvaló, hogy a munkateszt csak fokozza kirekesztésüket. Az integrációs oktatáspolitikát sem lehet mindenestül kidobni, mert ennek következményei messze túlmutatnak a közoktatási egyenlőtlenségek fokozódásán; a falusi iskolák "elcigányosodása" az elsődleges oka annak, hogy a kistérségi gettósodás folyamata gyorsabb, mint amit a romák, a tartós munkanélküliek térbeni koncentrációja indokolna. A "cigánybűnözés" kifejezés meggondolatlan használata is olyan bomba lehet, amely a fideszesek kezében robban.

A "cigányügyi agendát" a szélsőjobboldal diktálja; az ő szavazataikat vagy politikai partnerségüket a Fidesz csak radikális fordulattal lenne képes elnyerni. Ha középre húzódik, vállalnia kell a konfrontációt a várhatóan középerős szélsőjobboldali ellenzékkel. Csakhogy ehhez olyan inkluzív, a legszegényebb 600-700 ezer ember érdekeit is felvállaló, a "cigánykérdés" szótárát határozottan elvető társadalompolitikát kellene kidolgoznia, ami szemben áll eddigi krédójával. Ha még nem késő.