Bármikor újranyithatna a száztíz éves cukrászda

Volt egy híres cukrászda a Rákóczi úton, a Hauer, amely 1896-ban nyílt meg először, majd 2002-ben másodszor, és nem tudjuk, mikor nyit ki harmadszor. Ugyanis másfél éve zárva. Poros kirakatában egy papiros arról tájékoztat, hogy "műszaki okok miatt" szünetel a nyitva tartás 2008 eleje óta.

Ezt persze nem kell elhinnünk. A cukrászda azért zárt be, mert a tulajdonos Friss Kft. egyik üzleti partnere felszámolást kezdeményezett a cég ellen. A kijelölt felszámoló ekkor azonban még tovább működtette a helyet, 2006 februárjától 2007 végéig: akkor került lakat az üzletre.

Egy vitatott 3,5 milliós tartozás a felszámolás kezdeményezésének alapja, mondja Fehér Miklós, a Friss Kft. többségi tulajdonosa, aki egyébként a NOL egyik bloggere "izomagyú" néven, így kálváriája ott is nyomon követhető. Tehát az ügy azzal kezdődött, hogy volt egy vitás követelés, amit a kft. letétbe helyezett ugyan, de a felszámolási eljárás már megindult. Ennek hatására a cég későbbi fizetnivalói is lejárttá váltak, így egyszerre jelentkezett mintegy 65 millió forint adósság, aminek kifizetése már komolyabb gondot okozott. Fehér eladta budai villáját, és 2007 elején készen állt kiegyenlíteni a tartozást. Be is nyújtotta az egyezségkötési javaslatot a bírósághoz, amelyet ha az elfogad, a hitelezők pénzükhöz jutnak, a felszámolás megszűnik. Ezt azonban a Fővárosi Bíróság 2007 márciusában elutasította.

Hogy miért? Lényegében azért, mert nem lehet kiszámolni, mennyit kapjon a Kurátor Kft. A felszámolócég ugyanis máig nem készíttette el a Friss Kft. vagyonáról a záró- és nyitómérleget, holott annak az átvételtől számított 45 nap a határideje. Enélkül pedig a közbenső mérleg sem lehet elfogadható, és nem lehet belőle megállapítani, mennyi az a bizonyos öt százalék, ami a felszámolót illeti. A felszámolónak egyébként nem különösebb érdeke, hogy az ügy minél hamarabb véget érjen, hisz ő rendelkezik a Friss Kft. vagyonával, ügyesen költségelve az öt százaléknál nagyobb összeghez is juthat.

Fehér Miklós szerint a Kurátor Kft. már így is túlköltségelt néhány millióval. Ennek vannak technikái. Két ügyben például saját jogászának a magáncégét bízta meg. Katona József, a felszámolóbiztos, amellett, hogy folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat, azt mondja: valótlanság, amit Fehér úr a többletköltségekről állít. Az ügyet egyébként a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala is vizsgálja, mivel Fehér Miklós feljelentést tett a felszámolási eljárás folyamán kiderült több tízmilliós hiányért.

Ez a vita azonban már nem kellene hogy befolyásolja a Hauer megnyitását. A hitelezők bármikor megkaphatnák a törvény szerinti pénzüket. A bíróságnak, mivel a fizetésképtelenség nem áll fenn, be kellene rekesztetni a felszámolás folyamatát, külön ügybe rendelve, hogy mennyit kapjon a felszámoló.

Közben egyébként lejárt a cukrászda működési engedélye. Ha ezt újra megkapja a cég, akár 10 napon belül újraindítható volna az üzlet, mondja Fehér.

2002-ben ideiglenes volt a pompa - most ismét nyitásra vár
2002-ben ideiglenes volt a pompa - most ismét nyitásra vár
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.