Nagy baj ott van, ahol nem léptek egy évtizedig

Miután a hazai hulladéklerakó-helyzet már a rendszerváltás előtt is tarthatatlan volt, a költségvetés 1989 óta folyósít támogatásokat (részben uniós, korábban Phare- és ISPA-forrásokból) a lerakók korszerűsítésére. Az 1999-ben megjelent Landfill directíve (az EU hulladéklerakós irányelve) már a konkrét feladatokat és határidőket is rögzítette: vagyis azt, hogy az irányelvnek nem megfelelő lerakókat a jogszabály átvételétől számított nyolc év alatt be kell zárni.

Az akkor tagjelöltek két év türelmi időt alkudtak ki, nálunk tehát 2001-ben indult és most zárul a nyolcéves folyamat. Az tehát semmiképpen sem igaz, hogy az önkormányzati vagy az állami illetékesek ne tudtak volna az egyre közelítő határidőről, amelyet a 2001-es hulladékgazdálkodási törvény is megerősített. 2002-ben megtörtént a hazai lerakók felmérése - legkésőbb akkortól minden településnek tudnia kellett, hogy a saját depóniája EU-konform-e. Ráadásul pénz is volt az átállásra. A PHARE 3,2 millió eurót, a környezetvédelmi alap 4,2 milliárd forintot, az ISPA, illetve a kohéziós alapok további tízmiliárdokat juttattak a programra. Igazán nagy baj tehát csak ott van, ahol az elmúlt tíz évet "átaludták", illetve ott, ahol a kivitelezés vagy az engedélyezés csúszása miatt nem készül(t) el időre az új előírásoknak is megfelelő lerakó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.