Egy napon a te gyereked hiába ordított, nem vetted le neki a polcról a szokásos csokiszeletet, mert apukája elhagyott titeket. Az ő gyerekéről azt mondták az egyik megnyert tanulmányi versenye után, hogy indigó- meg gyémántgyerek, és hogy fényképezőgép agya van, ő állt bambán, mit kezdjen ezzel, és vele sírt, amikor a gyerek mutatott neki egy kis írást bizonyos Laciról, aki csak úgy nyerhette vissza az osztálytársai barátságát, ha fél évig nem jelentkezett az órákon. A te gyereked órákig lóg a neten, közben szelektíven gyűjti a szemetet, komposztál, szomorkodik, miért nincsenek idén fecskék. Az én gyerekem a nyugati világot ösztöndíjasként testközelből ismeri, a te gyereked is járt északon, két évig keverte a betont reggeltől estig egy csupazöld finn városkában. Az én gyerekem magyar estet szervezett a nepáli, orosz és német diákoknak, zsíros kenyeret kent és diaképeket vetített Lánchíddal, Szent-Györgyi Alberttel, Balatonnal. Azóta a fél világ a mi hűtőszekrényünkben kutat, miután alkalmas helyet keresett a hálózsáknak. Nem mondod! A tied nem értette a mások nyelvét, és végig magányos maradt? Az én gyerekem nem enyhül és nem szelídül, szétmarja belül a sav, nem ismeri az édes szüleit. Az intézetben szófogadó, csendes gyerekként ajánlották, és tényleg, nem markolta visítva az idegen asszonyok ruháját, mint a többiek. Négyévesen, lármátlan iszonyattal mutogatott a képernyőre, persze a beszlani túszdráma képei alá nem volt kitéve a karika, benne a tizennyolcassal. Az én gyerekem álmodott utána fekete csuklyában menetelőkről, de az ő gyerekét állították célpontként a körbegránátozott iskola tornatermének ablakába. A te gyereked barátja a zongorája, olykor a mobilodon eljátssza a Holdfény szonátát a szerelmének, én tettetett lazasággal köszöntöm reggel a fürdőszobánkból kilépő ismeretleneket, akik nevetve rázzák egymásra vizes hajukat. És kié az a gyerek, aki megelégelte, hogy folyton a kocsma lépcsőjén üldögéljen, és megkérte a szomszédban lakó polgármestert, adjon nekik egy számítógépes helyiséget és némi pénzt a működésre, mert ők azon az egyetlen lebetonozott főutcán képzelik el a jövőt, ahol felnőttek? Nem az enyém, nem is a tied és nem az övé, mégis a mi gyerekünk.