Halasi ultimátum a HospInvestnek

Saját tulajdonú új céget hoz létre a kiskunhalasi önkormányzat a HospInvest Zrt. által irányított Semmelweis Kórház működtetésére, de a 2004-ben kötött szerződés felmondását attól teszik függővé, tud-e újabb befektetőt bevonni a csődvédelem alatt álló HospInvest.

A múlt héten leszerelte képalkotó diagnosztikai berendezéseit a kiskunhalasi Semmelweis Kórházban a General Electric Healthcare Technologies, mivel a műszerek kifizetése nem kezdődött meg. Ezeket korábban úgy számolták el, mint a HospInvest Zrt. 2008-ra vállalt műszerberuházásait. A kiskunhalasi önkormányzat tegnapi ülésén elhangzott: a diagnosztikai műszerek leszerelése önmagában elég ok lenne arra, hogy rendkívüli felmondással megszüntessék a társasággal a kórház működtetésére kötött szerződést. Arra is fölhívták a figyelmet: kiderült, hogy a halasi intézményt működtető, a HospInvest tulajdonában lévő Semmelweis Kórház Kht.-t - a cégcsoport tagjai között kötött belső szerződés értelmében - készfizető kezesség terheli a társaság többi cége által felhalmozott, kétmilliárd forintra becsült adósság után is.

Várnai László, a város MSZP-s polgármestere a testület ülésén azt mondta: ha a HospInvest nem tud új befektetőt hozni, akkor a városnak "ki kell hoznia" a kórházat a várhatóan felszámolás alá kerülő HospInvest csoportból, mégpedig úgy, hogy működése zavartalan maradjon, és a várost ne terhelje a HospInvest többi adóssága. Az önkormányzat úgy határozott, hogy július 31-ig létrehoznak egy száz százalékban saját tulajdonú nonprofit kft.-t, amely szükség esetén át tudja venni a kórház működtetését a HospInvesttől. A polgármester fontosnak nevezte, hogy az új cég külső forrásokat tudjon bevonni a halaszthatatlan fejlesztésekre.

A diagnosztikai műszereket már leszerelték
A diagnosztikai műszereket már leszerelték

A képviselő-testület felszólította a HospInvest Zrt. elnökét, hogy július 10-ig nyilatkozzon: tud-e új befektetőt bevonni az üzemeltetésbe. Elvárják a cégtől, hogy állítsa helyre a 2008-ban készre jelentett állapotot - vagyis pótolja a GE által leszerelt diagnosztikai műszereket.

Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke közölte: egyelőre nem tud nyilatkozni arról, hogy találnak-e tőkeerős befektetőt. Ha július 10-ig sem tudnak, akkor - a csődvédelemből adódóan - még mindig lesz idejük csaknem augusztus közepéig. Hozzátette: szeretnék ezt az időt maradéktalanul kihasználni. Kollányi elmondta: a General Electrickel elszámolási vitáik voltak. A berendezéseket nem is állították üzembe, majd leszerelték, pótlásukról Kollányi szerint is gondoskodni kell. A készfizető kezességet illető információkkal kapcsolatban azt mondta: ez nem egészen úgy van, ahogyan Kiskunhalason állítják, de a banki szerződések tartalmáról nem kívánt nyilatkozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.