Mégis választhat július 4-én elnököt az SZDSZ

Határozatképtelen volt az SZDSZ országos tanácsának (ot) szombati ülése, de ettől függetlenül meg lehet tartani a párt július 4-re tervezett tisztújító küldöttgyűlését - közölte az ülés után Fodor Gábor leköszönt pártelnök. Egyszerűbb lett volna, tette hozzá, ha szombaton meg tudják hozni a még szükséges döntéseket.

Ahogy arról már beszámoltunk, a párt etikai bizottsága szabálytalannak minősítette az ot ülését, mert azt az előírt nyolcnapos határidő helyett négy napra hívták össze, emiatt sokan nem is mentek el - köztük a Kóka-pártiak. Így viszont kérdésessé vált, hogyan tartható meg a július 4-i tisztújítás (az elnök-, illetve a vezetőségválasztás) szabályosan, hiszen azért hívták össze szombatra az országos tanácsot, mert az előző ülésen "elfelejtettek" szavaztatni a jelöltállítás eljárási rendjéről.

Kevesen voltak
Kevesen voltak

Az ülés után Fodor Gábor elismerte, hogy a mostani ülést azért hívták össze, hogy ezekben az "elfeledett ügyekben" döntést hozzanak. Hozzátette: lehetett arra számítani, hogy egy héttel a legutóbbi ülés után nem lesznek határozatképesek, most épp a határon mozogtak, néhány ember hiányzott ehhez. Fodor szerint az etikai bizottságnak nincs olyan jogosultsága, hogy az alapszabályt ilyen módon értelmezze, erről is folyt vita, de az SZDSZ kialakult joggyakorlata szerint a rendkívüli ülésekre az alapszabály nem tér ki.

Szent-Iványi István, az ot elnöke újságíróknak szintén azt mondta: a testület elnöksége arra jutott, érvényes az a döntés, hogy megtartják a július 4-i tisztújítást, és miután nem volt határozatképes a szombati tanácskozás, csak ajánlásokat fogalmaztak meg, amelyeket a küldöttgyűlésnek kell legitimálnia. Ha elfogadják a szabályokat és igazolják a küldöttek mandátumát, akkor érvényes küldöttgyűlés jön össze. Akár július 4-én, helyben is lehet elnökjelöltet állítani, és a küldöttgyűlés fogja eldönteni, hogy kit tekint jelöltnek.

Hozzátette: az országos tanács olyan, nem kötelező érvényű ajánlást fogalmazott meg, amely szerint négy területi választmány vagy kilenc szervezet jelölésével lehessen elindulni az elnöki posztért. Szintén kérdésre elmondta, már érkeztek jelölések, de nem tudja, hogy ezeket a jelöltek elfogadják-e. A Magyar Rádió értesülése szerint eddig Badacsonyi Szabolcsra, Gulyás Józsefre és Gusztos Péterre érkezett jelölés. Információnk szerint továbbra is győzködik Szent-Iványit, hogy induljon (eddig hiába), és Demszky Gábor nevét is egyre gyakrabban hallani pártberkekben.

Forrásaink sok elnökjelöltre számítanak (valójában ezért is enyhítenének a jelölési szabályokon), de miután az új szabályokat csak a küldöttgyűlésen tudják meghozni, és helyben is lehet majd jelölni, csak az utolsó pillanatokban derülhet ki, ki(k) a komolyan vehető jelölt(ek).

"A választást megelőző jelölés szabályait az SZDSZ tisztségviselőinek és a küldöttgyűlési küldöttek választása tekintetében az országos tanács (...) állapítja meg. A küldöttek megválasztása az országos küldöttgyűlést megelőzően az országos tanács által meghatározott időrend szerint történik." (Részlet az SZDSZ alapszabályából)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.