Kevesebb a valódi érték

Nem sok antikvitás cserélt gazdát a vasárnapi régiségvásáron a győri Dunakapu-téren. Igaz, a havonként megrendezett antikexpón mintha egyre több lenne a bóvli - az is méregdrágán -, s kevesebb a valódi érték. A rendszeresen viszszajáró magángyűjtők szerint egy új réteg jelenik meg a vásárokon: azok a fiatalok, akik elsősorban a második világháborúhoz, ezen belül is a német katonai szervezetekhez kapcsolódó tárgyakat keresik.

A háborús kitüntetések, könyvek, fegyverek iránt eddig is volt persze érdeklődés, de inkább az idős emberek részéről.

A rendezvényen mindig van néhány osztrák vevő, ők leginkább a régi mesterségek szerszámait veszik: szekercéket, harapófogókat, gyalukat. A szlovákok főleg bútorokat, porcelánokat kerestek.

A könyvek közül a szótárak és a történelmi témájú kiadványok voltak a kelendőbbek. A zsebórákat, régi fényképezőgépeket inkább csak nézegették az érdeklődők, nem voltak biztosak saját ismereteikben, féltek, hogy becsapják őket. Az érméket árulók is panaszkodtak a keresletre. Egyikük azt mondta: nem érti, hogy ebben a válságos időszakban miért nem antikvitásba fektetik az emberek megtakarított pénzüket.

Felbukkantak a vásáron azok a családok is, amelyek örökségeiket a téren árusító kereskedőknek szerették volna eladni. (H. F.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.