Fizetésre kötelezett kifizetetlen vállalkozó

Nem tudta visszafizetni a Széchenyi-hitelt egy szegedi vállalkozó, mivel ő sem kapta meg munkája ellenértékét - veszélybe került családja megélhetése. A vállalkozó segítségkérő levelét mindenütt elutasították.

Hat különböző állami és szakmai szervezethez fordult segítségért Fodor Pál, a szegedi Épcomp 2001 Kft. tulajdonosa. Az építési tevékenységgel foglalkozó családi mikrovállalkozás a Széchenyi-kártya-programhoz kapcsolódóan ötmillió forint vállalkozói hitelt vett fel az OTP-től, amelyet 2009. május 12-én egy összegben vissza kellett volna fizetnie. Két alvállalkozói munkára - a szegedi orvosegyetem őssejt-transzplantációs osztályának, illetve a Béke utcai általános iskola felújításának villanyszerelésére vették fel a kisvállalkozók számára reklámozott hitelt. A fővállalkozó - egy helyben ismert építőipari cég, amely a munkákat közbeszerzési pályázaton nyerte el - nem fizette ki a szerződésben szereplő összeget, noha Fodor Pálék a munkákat hiánytalanul, megfelelő minőségben elvégezték, és ezt a fővállalkozó vissza is igazolta.

Fodor Pál az Épcomp 2001 Kft. nevében felszámolási eljárást kezdeményezett a fővállalkozó ellen, továbbá feljelentést tett a rendőrségen csalás és csődbűntett alapos gyanúja miatt. A rendőrség a nyomozást áthelyezte a VPOP-hoz - az ott folyamatban van. Folyik a felszámolási eljárás is - akár évekig eltarthat.

Fodor Pál kifogásolja a csődtörvény azon előírásait, amelyek alapján a felszámolási kérelmet benyújtó hitelező - jelen esetben az ő cégük - köteles viselni a bírósági eljárás és a hitelezői igénybejelentés, valamint az ügyvédi képviselet és az adminisztráció tetemes költségeit. Mivel minden törvényi előírást teljesítettek, adó- és egyéb köztehertartozásuk nincs, szerinte elvárható méltányosság lenne a velük szemben fennálló követeléssel megvárni a felszámolási eljárás és a nyomozás végét.

Fodor Pál a Széchenyi-hitel visszafizetésére halasztást kért az OTP-től - nem kapott. Emiatt veszélybe került a lakhatásuk is, mivel a kisvállalkozói hitel készfizető kezeseiként őt és egyik fiát, fedezetként pedig lakásukat jegyezték be.

Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának írott levelükre írásos válasz nem érkezett, de a bank képviselői tárgyaltak velük: azt ajánlották, vegyenek föl újabb hitelt a régi törlesztésére. A Bankszövetség azt válaszolta a hozzájuk írt levélre, hogy nincs hatásköre az ilyen kérések elintézésére. Bajnai Gordonhoz - akkori nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez - írt levelükre a minisztérium ügyfélszolgálata válaszolt. Azt javasolták, kérjék a bíróságtól annak megállapítását, hogy a felszámolás alá került cég vezetői "ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek alapján látták el". Segítséget nem ígértek, mivel a Fodorék által kért megoldás - az, hogy valamelyik hitelintézet állami támogatással vásárolja meg követeléseiket - a minisztérium tisztviselőjének tapasztalata szerint nem működik. Noha ez a lehetőség elvileg Fodorék gondjának orvoslására is adott lenne, ám a hitelintézetek "a kis- és középvállalkozásoknak általában a még le nem járt intézkedéseit vásárolják meg." Fodorék követelése azonban már lejárt. További működésükhöz sok sikert kívánt levele végén a minisztérium ügyfélszolgálata.

Sólyom László köztársasági elnök helyett is a hivatala válaszolt: közölte, hogy az elnök úrnak hatáskör hiányában nem áll módjában a konkrét ügyet kivizsgálni. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium polgári jogi kodifikációs és nemzetközi magánjogi főosztályáról azt írták Fodor Pál segítségkérő levelére: a felszámolási eljárásban kötelezően befizetett regisztrációs díjra a hitelezők az eljárás végén, f kategóriás adósként tarthatnak igényt - amennyiben a felszámolt cég vagyona azt fedezi.

Fodor Pál az üzleti tisztességet megrendítő dolognak tartja, hogy míg ő annak ellenére kifizette alvállalkozóit, hogy nem kapta meg munkája ellenértékét, addig fővállalkozója, aki megkapta pénzét a megrendelőktől, nem fizette ki őt. Azt mondja: ha pedig az üzleti tisztesség valahol hiányzik, akkor a jogszabályoknak kellene kikényszeríte-
niük azt.

Az elutasító válaszok Fodor Pálnak azt a meggyőződését erősítették meg, hogy a magyar jog nem tud mit kezdeni az üzleti tisztességtelenséggel: ő nem ismer egyetlen precedenst sem arra, hogy a másokat gondatlanul vagy szándékosan megkárosító ügyvezetők közül akár csak egyet is megbüntettek volna. Fodor Pál az Alkotmánybírósághoz intézett levelében állásfoglalást kért a csődeljárásról, illetve a felszámolási eljárásról szóló törvények alkotmányosságával kapcsolatban. Dr. Pálffy Ilona, az Alkotmánybíróság főtitkára válaszolt neki. Azt írta: a vállalkozó beadványa nem felel meg az ügyrendi feltételeknek, mert nem jelölte meg konkrétan, hogy az alkotmány mely pontjaival ellentétesek az általa kifogásolt törvények, ezért érdemi alkotmánybírósági eljárás indítására nincs lehetőség.

Fodor Pál végül elfogadta az OTP által felajánlott kiváltó hitelt. Ezért most két héten belül be kell fizetnie 500 ezer forintot az első részlet, kamat, késedelmi díj és garanciadíj címén.

Fodor Pálnál tavaly tüdőrákot diagnosztizáltak, jelenleg is kemoterápiás kezelésre kell járnia. Rákbetegként a rokkantnyugdíja az egyetlen jövedelme. Attól tart, a kialakult helyzet a fiai egzisztenciáját is tönkreteszi.

Fodor Pál - háttérben az az általános iskola, amelynek felújításában részt vettek
Fodor Pál - háttérben az az általános iskola, amelynek felújításában részt vettek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.