Kitett egy fényképet az egyik asztalkára, és mesélni kezdett. Mert ő mindig mesélt nekünk. Hallgattuk, és néztük a fényképet. Egy bácsit láttunk, kopasz volt némi kis sötét szakállal, fekete kabátban. Az óvó néni a téli palotáról mondott valamit a mese elején, és mi, akkor már nagycsoportosok, azonnal a Télapóra gondoltunk, mert nagyon ősz volt, s titkon a cipősubickolás estéjét vártuk. Igaz, a fényképen látható bácsi cseppet sem hasonlított a Télapóra, a Mikulásra meg végképp nem. Valójában csúnya volt, de ezt akkor egyikőnk sem merte szóvá tenni. Nagycsoportosok voltunk.

Aztán eltelt néhány év, izzadtságos rossz gyerekálmaimban gyakorta visszatért a kopasz bácsi, majd immáron érett kisdobosként jöttem rá, hogy egykoron a falusi óvodámban Leninről volt szó, aki valójában nem bácsi, hanem elvtárs, bár ennek a szónak még alsó tagozatosként sem volt értelme.

Negyven év múltán, merthogy a gyerekkori rémálmok fakulnak a legkevésbé, jutott eszembe ismét
a régen volt óvodai november hetedike. Olvasom mostanság a megyei sajtóban, hogy Trianonra emlékeztek a mikepércsi óvodában.

Ki nem tudná, annak mondom, Mikepércs egy négyezer lelkes község Hajdú-Bihar megyében, Debrecentől tíz kilométerre. Ez az a település, ahol évek óta óriásplakátokkal emlékeznek meg Magyarország tragikus széjjelszakítottságáról, s a község hivatalos honlapjának letöltési oldalán az egyik alfejezetnek az a címe, hogy "Egészséges Fejbőr".

De olvassuk csak a megyei sajtó csuklás és hőkölés nélküli tudósítását: "A trianoni eseményekre emlékeztek 2009. június 4-én délelőtt a mikepércsi Csoda-Vár Óvodában. A rendezvényt Móré Sándorné óvodavezető nyitotta meg, aki ismertette a jelenlevő felnőttekkel és gyermekekkel, hogy mely országrészek szakadt el a Nagy-Magyarországtól". (A helyesírási és nyelvhelyességi hibák javításától eltekintek a hitelesség kedvéért.) "Ezután elénekelték a Magyar és a Székely himnuszt. Majd Szakál Attila, és Szakál Dorottya széki lassú és gyors csárdást táncolt. Ezt követően a 2. számú középső csoport játékfűzése következett. A játékot betanította Tóthné Kiss Katalin és Gyönyörű Margit óvodapedagógusok. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Márton Attila országgyűlési képviselő is."

Hát ennyi.

Visszatekintve látom, sanyarú gyerekkorom volt. A mi falunkban csak a csúnya bácsi képmását tették ki, pusztán a téli palotás mesét mondták el. Kimaradt a szovjet himnusz és az Internacionálé is - igaz, öt-hat évesként a magyar himnuszt sem tudtuk, nekünk a Kis kacsa fürdik volt a nyerő. Senki nem táncolt nálunk ukrán-orosz ugróst, játékot sem fűztünk, és egyetlen országgyűlési képviselő sem dugta oda a bolsevik orrát az óvodánkba.

Attól azonban tartok, hogy a mai mikepércsi kisgyerekeknek sem lesznek könnyebb álmaik, mint nekem, nekünk voltak.