Jön az ujjlenyomatos útlevél - drágábban

Többe kerül a jövő hét végétől az útlevél: az öt évre érvényes okmányért 25, a tíz évre szólóért negyven százalékkal kell majd többet fizetni. A 18 évnél fiatalabbak és a hetven esztendőnél idősebbek estében a drágulás 66 százalékos lesz. A gyermekeknél változik az érvényességi idő is. Most négyéves korig kettő, utána azonban öt évig használható az okmány, az új szabályok szerint pedig hat év alatt három, afelett öt esztendeig lesz érvényes az útlevél.

Mostantól tehát még inkább érdemes figyelni az útiokmányok érvényességi idejére. Ha ugyanis valakinek az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy útlevélre volna szüksége, továbbra is kérhet sürgős eljárást, de az igen sokba fog kerülni.

A jelenlegi illeték alapesetben hatezer, tíz évre szóló okmány esetén tízezer forint, és ez 7500, illetve 14 ezer forintra nő, míg a gyermekek és az idős személyek 1500 helyett 2500-at fizetnek majd. A soronkívüliségnél ennek a kétszeresét kell leróni.

Egy kétgyermekes családnál például a sürgősségért húszezer forintot kell fizetni, azonban, ha a szülők tíz évre érvényes útlevelet akarnak, már 33 ezer forintot kell pluszban leszurkolni. Ennél is roszszabbul jár, aki elhagyta az úti okmányát, ráadásul gyorsan szüksége van egy újra. Ebben az esetben a tarifa a háromszorosára nő, ami egyetlen felnőtt útlevélnél akár 42 ezer forint is lehet.

Az uniós útlevelek biometrikus adatainak rögzítésére kifejlesztett rendszer
Az uniós útlevelek biometrikus adatainak rögzítésére kifejlesztett rendszer

Az illeték emelkedésének hivatalos magyarázata, hogy június 28-tól egy európai uniós rendelet szerint a biometrikus azonosítókat tartalmazó mikrocsippel ellátott okmányt kell kiadni. A 2006-ban bevezetett bordó útlevélben már van ilyen csip, de az csak a személyes adatok és a fénykép tárolására alkalmas, az ujjnyomat rögzítéséhez viszont nagyobb kapacitású elektronikus adathordozóra van szükség. Ilyen útlevélre egyébként elsősorban azoknak lehet szükségük, akik az Amerikai Egyesült Államokba utaznak.

Ennek megfelelően módosul az eljárás is. Az útlevélkérelem benyújtásakor - a fénykép készítése mellett - a 12. életévüket betöltött személyektől ujjnyomatot vesznek. Ha erre valamilyen ok - például sérülés - miatt nincs mód, csak egy évre érvényes útlevelet adnak ki.

Ilyen okmányt kap az is, aki külföldön kér útlevelet, mert a követségeken nincs lehetőség az ujjnyomat rögzítésére; azt kizárólag valamelyik magyarországi okmányirodában tudják levenni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.