A szocialisták "fiataljai" őrségváltást szeretnének

Komolyan összeszólalkoztak a résztvevők az MSZP kedd esti elnökségi ülésén. A vezetőség fiatal tagjai azt javasolták: a kongresszuson a párt felső vezetése kérjen bizalmi szavazást maga ellen. A javaslatot a többség leszavazta. A budapesti párttanács úgy döntött: fölkéri az országos elnökséget, hogy a kongresszuson terjesszen be bizalmatlansági indítványt maga ellen.

Feszült vita miatt húzódott késő estig az MSZP elnökségének keddi tanácskozása, miután a testület több tagja azt javasolta: a belső feszültségek és szervezkedések lezárása érdekében az elnökség kérjen bizalmi szavazást maga ellen a július 4-i kongresszuson. A javaslatot Ujhelyi István alelnök vetette fel, de a Népszabadság információi szerint felsorakozott mögötte Mesterházy Attila alelnök/frakcióvezető, Varga László, a Societas elnöke, Bárándy Gergely elnökségi tag és Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár.

Az érvelés szerint a "fiatalok" készek lemondani pártbéli posztjaikról, ha ez az MSZP megújulásának és baloldali "félfordulatának" akadálya lenne. Ugyanakkor egy bizalmi szavazás - így vagy úgy - megerősítheti a pártvezetést, és véget vethet a belső mozgásoknak. Az "ötök" javaslatát Veres János volt pénzügyminiszter élesen kritizálta, és ellene foglalt állást Puch László pártigazgató és Juhász Ferenc elnökségi tag is. Az "öregek" érvelése szerint, ha tisztújításra van szükség, akkor az MSZP alapszabályának megfelelően az csakis alulról építkező és teljes lehet, kizárólag az elnökséget lecserélni kockázatos és alapszabály-ellenes is lehet.

Szekeres Imre elnökhelyettes is amellett érvelt, hogy mindent csak az alapszabálynak megfelelően lehet tenni, különben esély lehet arra, hogy valaki megtámadja a döntést és végül "elkisgazdásodik" a folyamat. A tanácskozáson szót kért Burány Sándor budapesti elnök - ő tanácskozási joggal vesz részt az üléseken - és ismét "belenyúlt" az alapszabály-értelmezési vitába. Az okirat szerinte lehetőséget ad hasonló, részleges tisztújításra.

Az MSZP alapszabályában erre vonatkozó előírás nincs, de rendelkezik azokról az esetekről, ha az elnök lemond, vagy az elnökség létszáma a szükséges határ alá esik. A bizalmi szavazás, mint technikai fogalom, valóban nincs benne, de "átvitt értelemben" ilyet már tartottak, legutóbb éppen Lendvai Ildikó pártelnök kért kézfelemeléses megerősítést a folytatáshoz, megválasztása után. Szintén az "ötök" mellett foglalt állást dr. Simon Gábor, az országos etikai bizottság elnöke, de neki is csak tanácskozási joga van.

A vita végén a pártelnök szavazásra bocsátotta a javaslatot, de azt a jelenlévő elnökségi tagok közül ezt csak az "ötök" támogatták. (Az elnökségből csak Herczog Edit hiányzott.) Ugyanez a többség elfogadta viszont, hogy a kongresszuson határozati javaslat szülessen a politikai programtervről, amely a következő időszak teendőit tartalmazza. A személyi kérdések napirendre vételéről a megyei elnökök mondhatják ki a döntő szót. Ők ma üléseznek. Ide tartozik, hogy tegnap este az MSZP budapesti párttanácsa úgy döntött: fölkéri az országos elnökséget, hogy terjesszen be bizalmatlansági indítványt maga ellen a kongresszuson. Erről ma a megyei elnökökkel megkezdik a tárgyalásokat.

Kedd este tehát a fiatal generáció egységesen sorakozott fel a vezetőség régebbi tagjai, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, Juhász Ferenc, Hiller István, Puch László, Lamperth Mónika és Veres János ellenében. A frontvonal megnyitása mögött elsősorban az új generáció térnyerési igénye áll. Lendvai Ildikó legutóbb azt nyilatkozta: a következő miniszterelnök-jelöltnek fiatal politikusnak kell lennie. Ugyanakkor beszédes, hogy az "ötök" és támogatóik többsége ahhoz az erőcsoporthoz köthető, amely Hagyó Miklós mögött áll.

Az már korábban ismert volt, hogy a Budapesten erős befolyással bíró főpolgármester-helyettes szervezkedésbe kezdett, a Népszabadságnak legutóbb ezzel kapcsolatban azt közölte: "a fejéről a talpára kell állítani a pártot", és úgy kell összehívni a kongresszust, hogy azon kötetlenül, bármilyen kérdésben dönteni lehessen. (A július 4-i tanácskozás kötött mandátumú, azon tisztújítást nem lehet végrehajtani.) A budapestiek azért is sürgethetik a váltást, mert egy új pártvezetés döntene a főpolgármester-jelöltről. (Lendvai állítólag nem támogatná Hagyó főpolgármesteri ambícióit.)

Lapunk megkereste az érintetteket, de Lendvai Ildikó kivételével elzárkóztak a nyilatkozattól. Ő azt mondta: izgalmas, "okos és jó" vita zajlott az elnökségben. Szerinte az MSZP feladata a baloldaliak bizalmának visszaszerzése, s ehhez "ki kell küzdenünk magunkból a hiteles önértékelést". Valóban kellenek új, hitelesítő arcok is - válaszolta kérdésünkre. "Olyanok, akik képesek a politika megingott erkölcsi hitelét személyes példájukkal helyreállítani, akiket egy program iránti szenvedélyes elkötelezettség vezet. Jó néhány ilyen fiatalt ismerek. Közülük szeretnénk miniszterelnök-jelöltet, aki e funkciójában át kell, hogy vegye az MSZP Országos Választási Bizottságának vezetését. E bizottság megalakult, s fokozatosan veszi át az eddigi hármas ügyvezetés szerepkörét. Ami engem illet: csak addig vállaltam a posztot, amíg sorjában át nem estünk a hitelesítés felsorolt stációin, méghozzá úgy, hogy közben nem magunkat cincáljuk szét, hanem választóinkkal törődünk. Egy perccel sem hosszabb, de egy perccel sem rövidebb ideig" - hangsúlyozta az MSZP elnöke.

Ujhelyi egyszer már megpróbálta

Nem először merült fel az MSZP elnökségének kollektív lemondása. Tavaly áprilisban Gyurcsány Ferenc pártelnök felajánlotta lemondását az elnökségnek, és arra kérte a vezetőség tagjait, hogy kövessék példáját. A miniszterelnöki javaslathoz elsőként Ujhelyi István akkori önkormányzati államtitkár, az MSZP alelnöke szólt hozzá. Ujhelyi arról beszélt, hogy a vívódásoknak véget kell vetni, s ha ehhez egy tisztújítás nyitná meg az utat, akkor ideje mindenkinek megmérettetnie magát. Akkor egyedül maradt véleményével. (Sz. T. L.)

A pártvezetés: Kiss Péter, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Mesterházy Attila
A pártvezetés: Kiss Péter, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Mesterházy Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.