- Szilveszter volt, amikor lekerültek rólunk a cipők. Két barátommal, a szintén ceglédi munkaszolgálatos Steinfeld Sándorral és Hollós Andrással a Légrády Károly utca 48/B-ben, egy svéd védett házban voltunk. Este 10-kor állítottak be a nyilasok, hogy átvisznek egy másik házba, ahol egy szobába, alsóruhára vetkőztettek és összevertek minket. Addigra úgy harmincan lehettünk. Aztán levittek a Duna-partra. Először az asszonyokat vitték a parthoz, kisgyerek a kezükön, láttam, külön lőtték őket. Mi hárman voltunk az utolsók, azt akarták, hogy dobáljuk a Dunába a halottakat, de olyan hideg volt, hogy teljesen odafagytak, nem boldogultunk velük. Ekkor minket kezdtek lőni.

Heisler Miklóst mindjárt az első golyó eltalálta, összeesett. Barátai holtan rázuhantak. Még hallotta, ahogy a nyilasok boldog új évet kívántak egymásnak. Rettenetesen fázott. Összeszedte minden erejét, és kimászott. A szeme mellett sérült meg, három golyó súrolta a fejét. Fölkúszott egy lépcsőn, amikor egy nő a segítségét kérte. - Valahogy kisegítettem a hullák közül. A nevét sem tudom, azóta sem láttam - mondja. - A Szent István park 14.-be mentünk, ott volt a nővérem egy svéd védett házban. Tiszta vér voltam. Amikor meglátott, elájult. Elsősegélyben részesítettek. Másnap egy mentőállomáson összevarrták a sebem. Visszamentem a nővéremhez. Ekkor jött Wallenberg. A sofőrje tolmácsolt. Elmeséltem, mi történt az éjjel, hol vannak a hullák a ponyva alatt. Odajött egy nyilastársaság, de ismét szerencsém volt, Wallenberg elhajtotta őket.

Heisler Miklós 1949 óta Izraelben él. - A bátyám Pesten él, de nem engedi, hogy megnézzem a Széchenyi rakparton az emlékművet - mondja. Izraelbe is eljutott a cipőkbe tett sertéslábak híre. Erről így vélekedik: - Sajnos, szabad kezet adtak ennek a társaságnak megint, és ez az eredmény.