'A politikában is a teljesítmény ad legitimitást'

A szocialista pártról olyan kép alakult ki, hogy eszünk ágában sincs igazságosabbá tenni a társadalmat, ezért pártoltak el tőlünk a baloldali szavazók. Egy irányváltással háromnegyed év alatt vissza lehet nekik adni a reményt - mondja a Népszabadságnak Botka László, Szeged polgármestere.

- Egyike volt azoknak a megyei elnököknek, akik 2004-ben támogatták Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választását. Mikortól látta, hogy kudarcot vall a politikája?

- Az én bizalmam és támogatásom 2006-ig egyértelmű és töretlen volt Gyurcsány Ferenc iránt. 2006-tól fokozatosan távolodtam el tőle. Nem tudnék két-három fő okot megnevezni, száz aprót inkább. Például nem kötött megfelelő szövetségeket sem a pártban, sem a társadalomban. Vagy említeném a stílust: a baloldal számára értékalapon vállalható reformtörekvések inkább kioktatásként jelentek meg.

- Mennyire súlyos az őszödi beszéd hatása?

- Nagyon megdöbbentett a beszéd. Nem azon, amit mondott a miniszterelnök, hanem azon, amiért mondta. Nem értettem, miért és kivel akar háborúzni. Velünk? 2006-ban a frakcióban mindannyian pontosan tudtuk, hogy költségvetési kiigazításra van szükség. Sikerült elkerülnünk, hogy a Fidesz belekényszerítsen bennünket egy demagóg, "ki ígér többet a népnek?" stílusú kampányba. Azt ígértük, hogy az EU segítségével sosem látott mértékű fejlesztéseket valósítunk meg. A kampányban sikerült összehangolni az országos és a helyi célokat. Azért nyertünk, mert a választók a jövő pártjának tekintettek bennünket. Nem értettem, miért nem megyünk tovább azon az úton, hogy miközben szigorú költségvetési politikával helyreállítjuk az egyensúlyt, a településeken beindulnak a beruházások.

- Le kellett volna mondania Gyurcsánynak az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után?

- Akkor úgy láttam, ez túlélhető. Ma is azt gondolom, ha a következő két-három év politikája eredményeket hozott volna, Őszöd már rég feledésbe merül.

- Ön minek tulajdonítja az MSZP hitelének elolvadását?

- A baloldali értékrend az én értelmezésemben az, hogy hiszünk a társadalmi igazságtalanságok orvosolhatóságában. Az MSZP-ről azonban egyre inkább olyan kép alakult ki, hogy eszünk ágában sincs igazságosabbá tenni a társadalmat. Hogy az MSZP nemcsak építi, de szereti is a kapitalizmust. Nemcsak szükségszerűségből vezet be megszorításokat, hanem még élvezi is, miközben kioktatja az embereket, hogy csak magukra számíthatnak, az államtól ne várjanak semmit. A reformokban viszont kudarcot vallottunk. Az egészségügy átalakításában fél év alatt egymásnak ellenkező értelmű törvényeket hoztunk. Ez azt üzente, hogy nincs koncepció, világos irány és szándék.

- Ön befolyásos vezető volt az elmúlt években is. Mit tett azért, hogy más irányt vegyenek a dolgok?

- Az egészségügyi reform kezdetétől hangoztattam, hogy szövetségeseket kell találnunk az orvostársadalomban. Például az orvosegyetemek klinikai központjait meg kellett volna erősíteni külön fejlesztésekkel. Az egészségügy önmagában végtelenül igazságtalan rendszer, mert az egyén jövedelme, társadalmi pozíciója és a lakóhelye határozza meg, milyen ellátáshoz jut hozzá - a reformhoz lehetett volna támogatást szerezni. Gyurcsány Ferencet, még inkább azonban a környezetét, mindinkább áthatotta valami bizalmatlanság az MSZP-s polgármesterek iránt is. Mintha "ezek a nagy hatalmú, önálló polgármesterek" akadályoznának minden rendszerszintű átalakítást. Pedig nekünk kemény, következetes döntéseket kell hoznunk, amelyek gyakran sértenek személyes és intézményi érdekeket - az igazán jó polgármestereket azonban mégis újraválasztják. Lehetett volna köztünk szövetségeseket találni, de Gyurcsány rossz kompromisszumokat kötött a frakcióban és az SZDSZ-szel is. Egyre inkább szakmai érdekcsoportok alakították az akaratot, például az egészségügyben és az oktatásban.

- Mekkora felelőssége van ön szerint a történtekben az MSZP és az SZDSZ értelmiségi holdudvarának?

- Meglehetősen nagy. A szocialista párt az elmúlt húsz évből a tizenkettedikben van kormányon, még sincs az országban a valódi munkásnak, a valódi munkavállalónak valódi érdekképviselete. A közszféra és a MÁV szakszervezetei, amelyek az adófizetők pénzéből élők érdekeit képviselik, politikai megrendelésre megbéníthatják az országot, miközben a piaci szférában, akár a multiknál, akár a kis- és középvállalkozásoknál dolgozók érdekeit és gyakran kiszolgáltatott helyzetét nem hallja-látja senki. Én ebben látom a szélsőjobb megerősödésének okát: sokan elveszítették a hitüket abban, hogy a demokratikus intézményrendszeren belül lehet az ő érdekeiket képviselni.

- Milyen romapolitikát kéne folytatni?

- A konfliktus többnyire a helyi közösségekben jelenik meg. Nincs olyan szabályozás és annyi százmilliárd forint, amely megoldhatná a roma problémát anélkül, hogy meg tudnánk győzni az adott településen élő többségi társadalmat, hogy a kisebbség baja az övé is. Ha valaki egyáltalán felvetette, hogy a kisebbségi csoportok integrációja nem történt meg, akkor rögtön előugrottak harcos jogvédők és liberálisok, akik közölték, hogy ez rasszizmus. Nem volt érdemi párbeszéd, pedig anélkül nincs megoldás. Szegeden ugyan viszonylag alacsony a romák aránya, de itt is voltak konfliktusok. A Rókus városrészbe egy időben sok roma család költözött: elképesztő indulatok keletkeztek. Fórumokat hívtunk össze, ahol mindenki elmondta a gondjait. Az emberek megismerték egymást, és elkezdtek több együttérzéssel viszonyulni a másik problémáihoz. Mélyen hiszek abban, hogy ezt a problémát helyben és alulról lehet megoldani.

- A polgármesterekhez kötötték az MSZP-ben az előre hozott választások igényét.

- Tovább kell kormányozni. Ha Gyurcsány Ferenc lemondása után bedobtuk volna a törölközőt, egyértelművé tettük volna, hogy Gyurcsány pártja vagyunk, holott nekünk a harmadik miniszterelnökünk, és az ötödik pártelnökünk volt. Egy baloldali párt soha, semmilyen körülmények közt, senkinek nem lehet a pártja. Ha akkor belemegyünk egy választási kampányba, az ország számára beláthatatlan következményekkel jár, mert elmaradtak volna a kármentő, válságkezelő intézkedések. A párt számára pedig a háromnegyed év alatt lehetővé válik, hogy egy baloldali irányváltással visszaadjuk a reményt a baloldali szavazóknak.

- Sokan bírálják a pártot irányító "triumvirátust", új elnököt, nemzedékváltást, hamar megnevezett miniszterelnök-jelöltet akarva.

- Gyurcsány távozása után a "triumvirátusnak" és a jelenlegi pártvezetésnek nem volt alternatívája. Azonnal stabilizálni kellett a pártot, amely elveszítette elnökét és miniszterelnökét. A nemzedékváltás nem úgy megy, hogy az egyik nemzedék sípszóra odébb ugrik. Nem az életkor a meghatározó, hanem az, hogy az adott politikus mennyire innovatív és hiteles. A miniszterelnök-jelölt személyéről dönteni kell, mert ez a kampány legfontosabb személyi kérdése. Óvnék a messiásvárástól, amely kívülről hozott emberekben látta a siker lehetőségét. Szerintem vannak alkalmas személyek a pártban - de előbb a politika jövőbeni irányát kell meghatározni. Ha a társadalom nem tekintheti az igazságtalanságok legfőbb orvoslójának az MSZP-t, a jövőben nem lesz létjogosultságunk.

- Elkötelezte magát Hagyó Miklós és csoportja mellett?

- Nem vagyok senkinek az "embere", és nekem sincs "érdekköröm". Hagyó Miklósékat becsülöm, mert az ő lendületüknek is köszönhető, hogy Budapestet sikerült megtartani 2006 őszén. Abban hiszek, hogy a politikában is a teljesítmény ad legitimitást.

- Kijelentette, hogy nem vállalná a pártelnökséget, Szegeden kíván politizálni. Biztos abban, hogy újraválasztanák?

- Hogyan lehetnék biztos? Ezt majd a szegediek eldöntik. De azok a felmérések, amelyek Szegeden is pontosan előre jelezték az EP-választás eredményét, azt mutatták, hogy a megkérdezettek 72 százaléka szerint a városban jó irányba mennek a dolgok, és a munkámmal a lakosság több mint kétharmada elégedett. A baloldal megújítása nem háromnegyed éves feladat, ebben mindenképpen részt veszek. De az újjáépítéshez szükség van a fontos központok megtartására.

Botka László
Botka László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.