Gyomorforgató játék

Az EP-választások után beindult a találgatás, hogy a Jobbik visszafogottabb stílusra vált-e, vagy inkább a szélsőjobbos vonulatot erősíti. Az előbbi tűnt valószínűbbnek, az utóbbi látszik megvalósulni.

"Támogatnék egy hungarista kormányt, sőt bármilyen eszközzel, bármilyen úton kész vagyok küzdeni az északi civilizáció, s azon belül a magyar nemzet megmentéséért. Az ellenségeink, akik ennek a civilizációnak az elpusztítására szövetkeztek, közösek: a liberálisok, a bolsevikok-kommunisták, cionisták és minden szabadkőműves ihletésű ideológia követői" - fejtegette a "hatvannégy vármegyés" Toroczkai László egy nyilashonlap abszurd, de cseppet sem vicces kérdésére, hogy mit szólna egy hungarista (nemzetiszocialista) kormány megalakulásához. Nem a levegőbe beszélt: a toroczkista legények újabban szívesen vonulgatnak magukat hungaristának nevező nácikkal.

Toroczkai László egyike azoknak, akik a minap szövetségre léptek Vona Gáborral, a Jobbik elnökével. Az együttműködő partnerek között találjuk a hídfoglaló képzettségű Budaházy Györgyöt, a Magyar Rock Nemzeti Egyletet vagy például a Betyársereget. Ennek a klánokba szerveződő társaságnak egy (volt?) szkinhed a szóvivője, akinek esete ékesen bizonyítja, hogy a Tyirityán családnév nem akadálya a vérmagyar identitás kialakulásának.

Az EP-választások után beindult a találgatás, hogy a Jobbik visszafogottabb stílusra vált-e, vagy inkább a szélsőjobbos vonulatot erősíti. Az előbbi tűnt valószínűbbnek, az utóbbi látszik megvalósulni. A Jobbik a Fidesztől jobbra lévő teljes mezőt uralni próbálja. Nehogy má' összevesszenek azon, ki a történelmi példakép: Horthy, Szálasi vagy Hitler. A szélsőjobbos konglomerátumban jól megfér mindenki, a kukagyújtogató suhancoktól a "tettrekész" rendőrökig.

Bár a Jobbik az utóbbi időben jelentős energiákat fektetett a Fidesz anyázásába, az összes hidat azért nem akarja felégetni. Az előre hozott választásokért nemrégiben tartott - elvileg civil, valójában fideszes kötődésű - demonstrációt a Jobbik is támogatta.

A viszonylagos érdektelenség jelezte, hogy a közösködés pillanatnyilag egyik párt táborában sem örvend túl nagy népszerűségnek. A Fidesz viszont, amely szokása szerint nem képes eldönteni, milyen messzire mehet el radikalizmusban, megint belegabalyodott a kettős beszédbe. Miközben Orbán Viktor vagy Pokorni Zoltán szavakban elhatárolódik a szélsőjobbtól, a második vonal - gyaníthatóan "felsőbb" jóváhagyással - baráti üzeneteket küldözget a Jobbik irányába. A demonstráción Tarlós István a Magyar Gárda köszöntésével búcsúzott, a Fidesz holdudvarához tartozó Fricz Tamás politológus pedig kijelentette, hogy a Fidesz és a Jobbik "versenytársak, ám nem egymás ellenségei". Előzőleg Stumpf István, a hajdani Fidesz-kormány minisztere is feltűnő engedékenységgel nyilatkozott a Jobbikról.

Izgalmas, de gyomorforgató politikai társasjáték kezdődött. A szabály egyszerű: az győz, aki több bábu mozgatásával nagyobb területet képes elfoglalni - és tovább kibírja öklendezés nélkül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.