Vásárhely: törvényellenes az átalakítás

Kártérítést, a regionális egészségügyi tanács által megállapított 161-es ágyszám visszaállítását, illetve az egészségügyi ellátási körzetek határainak megváltoztatását fogja kérni a hódmezővásárhelyi önkormányzat, miután a Legfelsőbb Bíróság szerdai jogerős ítéletében megsemmisítette Molnár Lajos egészségügyi miniszter 2007-es határozatát. A miniszteri határozat értelmében ugyanis az Erzsébet kórház korábbi 315 aktív ágyát 116-ra csökkentették.

A Legfelsőbb Bíróság tegnapi ítéletének szóbeli indoklásában kifejtették: az egészségügyi miniszter alkotmányellenes jogszabályra alapította két évvel ezelőtti döntését, amely azonban önmagában is törvénysértő volt, mivel nem vette figyelembe a korábban elkészült hatástanulmányokat.

Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a városi önkormányzat elfogadta, hogy nem tartható fenn a városban a 315 aktív ágy, egyetértett a regionális egészségügyi tanács által javasolt 161 aktív ágy megmaradásával. Ezt a számot azonban "pártpolitikai mutyizással" 116-ra csökkentették - Lázár János szerint azért, hogy a szocialista polgármesterek vezette Makón és Szentesen több ágy maradhasson. Az ugyancsak Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen több mint 400 kórházi dolgozót kellett a döntés nyomán elbocsátani, és olyan osztályok szűntek meg kényszerűen, mint a sebészet és a belgyógyászat.

A polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat jövő heti ülésén kezdeményezi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződés felülvizsgálatát - hiszen ha az egészségügyi miniszteri határozat törvénytelen, akkor nem lehet törvényes az arra épülő finanszírozás sem. Lázár János becslése szerint mintegy 1,2 milliárd forint kártérítést fognak követelni. A csökkentett finanszírozásról szóló szerződést korábban jogfenntartó záradékkal fogadták el, erre és a Legfelsőbb Bíróság ítéletére hivatkozva a polgármester szerint jó esélyeik vannak a kártérítés megszerzésére.

A polgármester hangsúlyozta: nem a korábbi, 300 fölötti ágyszám visszaállítását követelik. Továbbra is elfogadhatónak tartják a regionális egészégügyi tanács által megállapított 161 aktív ágyat. Ugyanakkor a hódmezővásárhelyiek szerint jogos az a követelésük, hogy az ellátott lakossági körre jutó ágyszámot kiegyenlítsék - tette hozzá Lázár János.

2007. február 20-án az Erzsébet kórháznál többtucatnyian tüntettek az elbocsátások, az osztálymegszüntetések ellen
2007. február 20-án az Erzsébet kórháznál többtucatnyian tüntettek az elbocsátások, az osztálymegszüntetések ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.