Botka nem lesz az MSZP elnöke

Nem vállal olyan pozíciót, amely nem összeférhető a szegedi polgármesterséggel - nyilatkozta a Délmagyar című lapnak Botka László szocialista polgármester. Mint ismert, Botkát - Molnár Csaba kancelláriaminiszter mellett - lehetséges pártelnökként emlegetik bizonyos szocialista körökben egy esetleges tisztújítás után.

- Nem vagyok meglepve a találgatásokon. Szeged sikerei az országban pártállástól függetlenül egyre nagyobb elismerést kapnak - fogalmazott Botka. A július 4-re tervezett MSZP-kongresszussal kapcsolatban megjegyezte: ezen elvileg személyi kérdések is szóba kerülhetnek, de hogy így lesz-e, szerinte még nem dőlt el. Kizártnak ugyanakkor nem tartja, hiszen a miniszterelnök-jelölt személyéről előbb-utóbb dönteniük kell.

Botka László úgy véli, hogy az MSZP számára a legfontosabb a következő háromnegyed évben olyan politikai stratégiát megfogalmazni, amivel képesek visszaszerezni azokat a baloldali szavazókat, akik nem mentek el voksolni vasárnap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.