Változásokért és változások ellen

Az SZDSZ négy ügyvivője tegnap az európa parlamenti választások kudarcának következtetéseit levonva visszaadta megbízatását. Fodor Gábor pártelnök ezt már korábban megtette, de az SZDSZ vezető testülete csak a hét végén dönt arról, hogy elfogadja-e.

Az MDF épp fordítva: a választási sikerben megerősödve tegnap kizárta a pártból azt a három parlamenti képviselőt, Hock Zoltánt, Katona Kálmánt és Pettkó Andrást, akik a vád szerint megakadályozták azt, hogy a frakciójuk újjáalakuljon. A "hármak" valójában Bokros Lajos választási listavezetői pozíciója ellen tiltakoztak, s tegnapi nyilatkozataik szerint - immár csak volt - pártjuk választási eredményei sem győzték meg őket.

A Fideszben semmi változás - ők másoktól követelik ezt. A párt elnökségének tegnapi nyílt levele például a szocialistáktól azt, hogy tegyék lehetővé az előre hozott választásokat, de addig is - és innen már a ciklus egészére vonatkozó instrukciók következnek - ne privatizáljanak, tekintsenek el az oktatási rendszer átalakításától, a vagyonadó bevezetésétől, a közigazgatási rendszer, s általában minden lényeges átalakítástól.

A párt elnöke, Orbán Viktor saját maguk számára is megfogalmazott fontos programpontokat. A Reutersnek nyilatkozva kijelentette, hogy a jobbközép ellenzék tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) jövőre egy új hitelcsomagról, ha megnyeri a parlamenti választásokat. Az előző hitelcsomag ugyanis számításai szerint 2010 márciusára elfogy. (Ez a kalkuláció tehát nem számol előre hozott választásokkal.) Az euró bevezetése 2014-ig nem valószínű - jelentette ki Orbán Viktor.

A szocialisták egyelőre csak méregetik egymás közt a június 7-i eredmény lehetséges következményeit. Az elnökség azt javasolja, hogy júliusban ne egyszerűen pártértekezletet, hanem kongresszust tartsanak, ezen belül azonban egyelőre nem gondolnak a csak néhány hónapos pártvezetés megújítására, de szinte minden mást végiggondolnának. Szili Katalin szerint vissza kell térni a baloldali értékekhez, Lendvai Ildikó pártelnök lapunknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "harmadik utat" keresne. Se a modernizációból, se a kisemberpártiságból nem engedne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.