Lendvai 'Magaménak érzem az MSZP minden kudarcát'

Szervezkedést nem, de a "fiatalok" ambícióit látja az MSZP elnöke. Lendvai Ildikó vállalja saját szerepét és felelősségét a kudarcokban, és önértékelésre hív minden "nagy öreget".

- Határozott szervezkedés indult meg párton belül azért, hogy rendkívüli tisztújítás legyen az MSZP-ben azzal a nem titkolt céllal, hogy az új baloldali politikához új vezető arcok társuljanak. Támogatja ezt az elképzelést?

- Szervezkedést nem látok, közös gondolkodást a választási felkészülés menetrendjéről, igen. Ebben mindenképpen szerepel még egy kongresszus, nem tisztújító, hanem miniszterelnök-jelölő és országos listaállító. Az ambíciók, teljesen normálisan, inkább erre irányulnak. Nem mindegy, kit állítunk miniszterelnök-jelöltként a lista élére, hiszen ő lesz a kampányban a megújult baloldali politika vezető arca. Jó is, ha a fiataljainknak erre is van hitük, küldetéstudatuk, ambíciójuk.

"Szervezkedést nem látok"
"Szervezkedést nem látok"

- Mennyire tudja hitelesen képviselni a "megújult erőt" és a tervezett "félfordulatot" az a szocialista felsővezetés, amelynek tagjai az elmúlt időszakban meghatározó politikusai (miniszterei) voltak azoknak a szocialista kormányoknak, amelyekből a választók többsége egyelőre nem kér?

- Az országban, amely a válság utáni új világban szintén megújul, ugyancsak vannak "régiek" és "újak". A változás, az útkeresés kényszere alól nem bújhatnak ki kényelmesen a "régebbi évjáratú" magyarok, a politikusok pláne nem. Utóbbiaknak, különösen a baloldalon, újra kell értelmezniük egész szerepüket, magatartásukat ahhoz, hogy képesek legyenek a politika megroggyant hitelének, morális tisztaságának helyreállítására. Ami a személyes felelősséget illeti: én aztán magaménak érzem az MSZP összes sikerét és kudarcát. Soha nem bújnék ki alóla. Méltatlan és gyermeteg dolog volna utólag másra mutogatni. Vállalom a részem, ami se a jóban, se a rosszban nem kicsi.

- Gyurcsány Ferenc a blogjában a választás után azt írta, hogy az MSZP előtt két út áll: módosítják álláspontjukat és a választók visszajelzései alapján megpróbálnak igazodni az elvárásokhoz, vagy tudomásul veszik, hogy amiben hisznek, annak jelen pillanatban nincs többsége, de nem változtatnak az álláspontjukon. Mesterházy Attila frakcióvezető válasza: ez a helyzetértékelés alapvetően hibás, az MSZP-nek nem szabad feladnia értékeit, hanem a célhoz vezető eszközökön kell változtatnia. Egyetért?

- Én is harmadik utat keresnék. Egy jottányit sem engednék továbbra sem a lényegből: a baloldal kettős, egyszerre kisemberpárti és modernizációs szerepéből. De kellő alázattal mindent megteszek azért, hogy ennek az országban többsége legyen. Mert lehet.

- Az EP-választás eredménye után azt mondta: az MSZP szereplése előre tudható volt, a Jobbik nagyarányú mandátumszerzése viszont "drámaian veszélyes" figyelmeztetés. Nem érzi úgy, hogy a baloldal és annak sikertelen politikája termelte ki a jobboldali radikálisokat?

- Szó sincs róla, de minden parlamenti pártnak van felelőssége. A Fidesz múlhatatlan történelmi vétke, hogy a radikálisokat luftballonként kezeli, a zsinórt hol feljebb, hol lejjebb engedi. Azzal nem számolt, hogy a zsinór ki is csúszhat a kezéből. A luftballon most elszabadult. Orbán Viktor választási sajtótájékoztatóján nem a győzelmi mosoly zavart, ezt természetesnek tartom, hanem az, hogy szerinte ők az egyetlen párt, amelynek nincs mit elemeznie, gondolkodnia. De látom a saját tennivalóinkat is. Orbán Viktorék engedték ki a szellemet a palackból, de az, hogy a szellem ilyen erős, az az egész parlamenti elit, így a mi felelősségünk is. A Jobbik több olyan körzetben ért el rekorderedményt, amelyek egy része a kisgazdák, más része viszont a mi szavazóbázisunk egy szeletének lakóhelye volt. Ez az a városi, adott esetben falusi kisegzisztencia, amely gazdasági és személyes értelemben sem érzi biztonságban magát. Félti a munkahelyét, a lakását, amit egy élet munkájával spórolt össze, félti a saját "helyi közbiztonságát". Nem gondolom, hogy meg lehetett volna úszni a kiadáscsökkentés, a változások kényszere és a válság elleni védelem terhei nélkül az elmúlt időszakot. De az már hiba volt, hogy ez a politika nem talált beszélhető nyelvre, hogy a kisember gyakran kioktatásnak érezte. Szándékunk ellenére azt sugalltuk: te vagy a hibás, hogy sokat jársz orvoshoz; te vagy a hibás, hogy elköltötted a tizenharmadik havi nyugdíjat. Azt sem gondolom, hogy ne volna súlyos vétek a romákat az ország bűnbakjaivá állítani. De ebben sem értette mindenki, mit miért képviselünk. Sokan azt látták, és persze kaptak is ehhez bűnös biztatást, hogy vannak, akik védik a bűnözést, mások bezzeg milyen keményen harcolnának fekete egyenruhában ellene. Azt mindig is tudtam, hogy az egykori baloldali szavazók egy részét vissza kell, vissza tudjuk hozni. Azt gondoltam, ehhez elegendő, ha világossá tesszük, hogy a baloldali emberek politikai otthona továbbra is az MSZP. Azt, hogy a válságkezelő program nemcsak steril közgazdasági műhelyekben született, hanem vannak olyan elemei is, amelyeket csak mi, baloldaliak hajthatunk végre. Vagy azt, hogy a baloldal képes perspektívát adni a válság utáni, másfajta világra. Ez az üzenet változatlanul fontos és igaz a most otthon maradó baloldaliak hitének újraerősítésére. De most más feladatot is látok. Meg kell találunk az elkeseredett kisemberek biztonságát erősítő eszközöket. Ebben az lesz a nehéz, hogy a biztonságigényre kell választ adni egy olyan világban, amely most a bizonytalanságról szól. Nyilván nem lehet ötször annyi rendőrt vinni az utakra, és ez túl egyszerű megoldás is lenne. De folytatnunk kell a nehéz helyzetbe jutók elemi biztonságát erősítő szolidaritási intézkedéssort, enyhíteni a mélyülő szociális konfliktusokat, a leszakadás veszélyét, javítanunk kell a közbiztonság érzetét, elsősorban falun és a lakótelepeken. Itt van keresnivalónk.

- Június 29-én, az adótörvények végszavazásával tulajdonképpen lezárul a válságkezelés. Mit fog csinálni ezután a kormány, ha - az SZDSZ-ben végigmenő változások függvényében - lesz még egyáltalán?

- Nyolc hét alatt temérdek munkát végzett a kabinet. Olyan rendszer-átalakításokat is, amelyek évek óta szükségesek. Pihenni azonban nem lehet. Ahogy mondtam, bővíteni kell a szolidaritási intézkedéseket, a válságkezelés szociális tennivalóit és a biztonsággal, közbiztonsággal kapcsolatos feladatokat. A válság elleni védelemhez szükséges azonnali beavatkozást még a nyárig elvégezzük. Ha úgy tetszik, kivettük a tályogot, de a műtét még nem ért véget, és hátravan a rehabilitáció. El kell készíteni a költségvetést, ennek kereteit az eddigi intézkedések megrajzolták. Ami az SZDSZ-t illeti: a liberálisok életük legnehezebb óráit élik. Első nyilatkozataik azonban azt mutatják, amit a politikai logika és az emberi kötelesség is diktál. Az ország érdekében támogatták a válságkezelő kormányt, az ország érdeke pedig nem változott. Bajnai Gordon is világossá tette, hogy a támogatás meglétéig teszi a dolgát. A támogatás megvan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.