Jogszerűség és igazság, avagy egy állatfarm területi korlátai

Szencz József majd ötven éve gazdálkodik már az apró, Marcalihoz tartozó somogyi faluban, Gyótapusztán. Gyerekként szülei mellett dolgozott a földeken, azután a helyi szövetkezetnél kapott munkát, 1983-tól pedig már saját háztáji, később családi gazdaságát vezette. Szorgalmas, kitartó ember Szencz József, így évről évre egyre csak bővítette, gyarapította területeit, állatállományát. Jelenleg 150 hektáron gazdálkodik, más állatok mellett 320 szürke marhát, 8 szamarat, 12 lovat, 50 mangalicát és 60 birkát tart. Öt embernek ad munkát.

Még tovább is szerette volna fejleszteni gazdaságát, ám a lendület megtört. Ahhoz ugyanis, hogy még több állatot tarthasson, újabb legelőkre lenne szüksége. Csakhogy nem tud merre terjeszkedni. Meglévő földjeit a község, valamint állami tulajdonú erdők övezik, kizárólag észak felé bővíthetné területeit. Ott viszont - miként fogalmazott - egy holland állja útját.

Az általa már évekkel ezelőtt kiszemelt, birtokaival szomszédos, egyébként műveletlen terület - amely kilenc, különböző helyrajzi számon szerepel - papíron egy úgynevezett erdőbirtokossági társulat tulajdonában van. A társulat elnöke - és cégén keresztül tagja - egy holland férfi, aki még a kilencvenes évek elején tett szert termőterületekre. Erre egy akkoriban meglévő jogi kiskapu adott lehetőséget.

Szencz József azt mondta: az elmúlt években többször is kereste a társulatot, hogy vételi szándékáról tájékoztassa, de nem járt sikerrel. Abban bízott: a tulajdonos előbb-utóbb úgyis megválik a parlagon hagyott földektől, s akkor megveheti azokat.

Ez év elején úgy tűnt, bejött a számítása. Az erdőbirtokossági társulat ügyvédje hirdetményt függesztetett ki a marcali polgármesteri hivatalban arról, hogy eladják a kilenc, összesen 160 hektáros területet egy magánszemélynek. A hirdetmény kifüggesztését jogszabály írja elő, többek között azért, mert az alkuban lévő vevő mellett többeknek elővásárlási joga lehet az adott területre.

Szencz Józsefnek - a szomszédbirtok tulajdonosaként, családi gazdálkodóként - volt elővásárlási joga. Jelezte is nyomban: élni kíván vele. Úgy gondolta: megveheti az érintett területet a hirdetményben szereplő feltételekkel. Vagyis éppen annyit - úgy nyolcmillió forintot - fizetve a földekért, mint amennyit az erdőbirtokossági társulat az eredetileg kiszemelt vevőtől kért. Szencz József sokallta ugyan ezt az összeget, mert gyenge termőképességű, csak legeltetésre alkalmasak területekről van szó, de mivel nagy szüksége volt rájuk, örömmel megfizette volna ezt az árat is. Néhány nap múltán kiderült azonban, hogy korai volt öröme. Az eladó ugyanis - a gazda szavai szerint -, amint tudomást szerzett az elővásárlási szándékról, nyomban visszavonta eladási ajánlatát. A gazdálkodó ekkor ügyvédhez fordult, hogy tanácsot kérjen, ám az nem sok jóval biztatta: "Ha visszalépett az eladó, hát viszszalépett. Nincs mit tenni. Senkit nem lehet kötelezni arra, hogy eladja a földjét."

Megkerestük az erdőbirtokossági társulat ügyvédjét, és megkérdeztük: miért léptek vissza az eladástól, miért hiúsították meg a gazda elővásárlási jogát?

A válasz:

- Mi nem tettünk ilyet. Formailag hibás volt a gazda nyilatkozata, amelyben jelezte elővásárlási jogának érvényesítését. Egyébként pedig az érintett területek mind a mai napig eladók, mert végül nem jött létre az eredetileg kiszemelt vevővel tervezett szerződés. Mi örülnénk a legjobban, ha a gazda felkeresne minket, hiszen akkor túladhatnánk végre azokon a földeken.

Amikor Szencz Józsefnek mindezt elmondtam, csak legyintett, és keserűen elmosolyodott:

- Ha valóban el akarnák adni a földet, akkor már válaszoltak volna korábbi megkeresésemre. Meg aztán időközben kiderült az is, hogy az érintett földeket 99 éves haszonélvezeti joggal, egymillió eurós jelzálogjoggal terhelték, mindezen felül a legnagyobb területnek még haszonbérlője is van a dokumentumok szerint. Vagyis mindent megtettek azért, hogy az összes érdeklődőnek elmenjen a kedve a vásárlástól. Aligha valódi az eladási szándékuk. Valójában arról lehet szó, hogy egy bizonyos baráti vagy családi körön belül szeretnék tudni a földet.

Szencz József azt mondta, lassan beletörődik abba, hogy nem bővítheti legelőit, bár ez komoly gondokat okoz neki: állatállománya nagyobb a kelleténél, nem elég a meglévő legelő. Így pedig nincs más választása, ha nyomott áron is, de túl kell adnia szürke marhái jó részén.

- Senkit nem kötelezhetek arra, hogy eladja nekem a földjét - mondta a gazda. - Ezt tudomásul veszem. De minden egyes alkalommal, amikor meglátom azokat a gondozatlan földeket, elönt a méreg. Én fizetnék érte, művelném, használnám, nekem a jövőt jelentené. A holland tulaj azonban kivár az eladással, lehet, azért, hogy a föld ne csak húszszorosát, hanem százszorosát érje annak, mint amennyiért egykor megvette. Hogy ez jogszerű? Bizonyára. De hogy igazságos lenne? Ez az, amit a hozzám hasonló, egész életében gazdálkodással foglalkozó parasztember nehezen fogad el.

Szencz József úgy érzi, jogszerű, de nem igazságos, ami vele történt
Szencz József úgy érzi, jogszerű, de nem igazságos, ami vele történt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.