Orbán nem spekulál, Vona az utcára tart, Fodor kész lemondani

"Köszönjük! Gratulálunk minden magyar képviselőnek, akit a Kárpát-medencében EP-képviselőnek választottak, pártállástól függetlenül. A magyaroknak lesz szavuk, annak pedig lesz súlya Brüsszelben - így értékelte Orbán Viktor a választást. NYILATKOZAT-KÖRKÉP >>

A Fidesz elnöke leszögezte: egyetlen párt van Magyarországon, amellyel kapcsolatosan az elemzőknek nem kell spekulálniuk, s az a Fidesz, hiszen az 56 százalék magáért beszél, különösen hogy negyven százalékot vertek a másodikra. A régi világ kudarcot vallott - szögezte le Orbán Viktor.

- Magyarország eldöntötte, hogy talpra akar állni, és azt követeli az MSZP-től, hogy vonja le a konzekvenciákat, ne álljon a változás útjába. Ennek a győzelemnek az erejével változtatjuk meg Magyarországot - tette hozzá végül.

Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke lapunknak azt mondta: az alacsony választási részvétel azt mutatja, hogy az embereknek elegük van a belpolitikai torzsalkodásból. Simon szerint a történelem ismétli önmagát, hiszen válságidőszakban a radikalizmus mindig megerősödik. "Hogy ez Magyarországon egyszeri kisiklás-e, vagy tendencia lesz, később derül ki" - fogalmazott. Simon Gábor kérdésünkre hozzátette: az MSZP-nek mint baloldali pártnak végig kell gondolnia, hogy miként tudja újra magáénak tudni ezen tömegek támogatását.

Az MDF 2006 után ismét az utolsó pillanatig bizonytalanságban, nagyon rossz közvélemény-kutatási eredményekkel várta az eredményhirdetést, s végül ugyanúgy - "nagy hajrával" - éppen hogy, de ismét átlépett a bejutási küszöbön. Ennek megfelelően katartikus örömöt lehet érzékelni a székházban. Bokros Lajos nem egyszerűen EP-képviselő lett, hanem igazolta az MDF politikájának létjogosultságát.

Az SZDSZ székházában meglehetősen sok szimpatizáns jelent meg az eredmény ismertté válása után, és általános volt a letargikus hangulat. Ennek részben a saját kudarc volt az oka, másfelől a Jobbik sikere.

Fodor Gábor pártelnök úgy fogalmazott, a választók megbüntették az SZDSZ-t, és bejelentette, hogy felajánlja lemondását.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke közölte: pártja kész az utcára menni az előre hozott országgyűlési választást követelve, és bízik abban, hogy más pártok vezetői sem lesznek tétlenek.

Fodor Gábor az SZDSZ székházában
Fodor Gábor az SZDSZ székházában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.