Miért nem akar óvodát Piliscsaba?

Tegnap helyiek tüntettek a piliscsabai önkormányzat előtt, hogy követeljék a település új óvodáját, amelyre félmilliárd forint uniós pénzt nyertek. A polgármester szerint az önrészt most nem képes kigazdálkodni a település, a tüntetők mást gondolnak. És nem a pénzről.

Piliscsabán 7300-an laknak. Az utóbbi néhány évben sok család költözött Budapestről a településre a folyamatosan épülő lakóparkokba. A kiköltöző fiataloknak és gyerekeknek köszönhetően a falu átlagéletkora 37 évre csökkent. És ezzel feszítővé vált az óvodakérdés is.

Piliscsabán működik egy korlátozott befogadóképességű katolikus és három - közös fenntartású - önkormányzati óvoda. Évek óta 60-70 gyereket utasítanak el férőhelyhiány miatt. Idén a 118 gyerekből 66-ot nem vettek föl - mondta Punka Lászlóné óvodavezető.

Az egyik tagóvodában - az "elit óvodában" - nemrég úgy megrepedt a fal, hogy az már veszélyes. A szennyvízelvezetés sem megoldott, terjeng a bűz. A másik két óvoda is lerobbant. Nem volt kérdés tehát: óvodát kell építeni. A terv lényege: a három rozzant épületből kiköltöztetnék a gyerekeket az uniós forrásból épülő korszerű óvodába, amely háromszáz gyereket tudna fogadni.

Piliscsaba 2008-ban félmilliárd forintot nyert el óvodaépítésre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. A héten a közelmúltban újjáalakult képviselő-testület viszont érvénytelenítette a már megszavazott közbeszerzést. Pénzhiányra hivatkoztak, mondván, nem tudják vállalni az önrésznek az egy éve beadott pályázatban kalkulálthoz képest (például az áfaemelés miatt) megemelkedett összegét.

Vannak a hivatalos indoklástól eltérő vélemények is. A faluban többen állítják, hogy a település új vezetése ürügyként hivatkozik az anyagiakra, valójában az integrált óvoda ellen van kifogásuk. Három épületben jobban el lehet különülni. Ha megépülne a háromszáz fős intézmény, a középosztály nem tudná elit óvodába "menekíteni" a gyerekét. A cigány gyerek együtt járna a nem cigánnyal.

Az előzményekhez tartozik, hogy májusban időközi polgármester-választást tartottak, mert a testület feloszlatta magát. Az előző polgármesternek ezért mennie kellett.

- Másképp nem tudtunk megszabadulni attól a faluvezetőtől, akiben már senki nem bízott. Épp a fejlesztéseket, köztük az óvodaépítést láttuk veszélyben - magyarázza Bácskai Beáta képviselő, aki tagja volt az előző önkormányzati testületnek is. A májusi voksoláson Solti Gábor geológus, a Biokultúráért Közhasznú Alapítvány elnöke a Koronakör Csereklub Egyesület jelöltjeként nyerte meg a polgármester-választást. A testület többségét adó képviselők is e civil szervezet támogatásával jutottak be a hivatalba (ők a Csaba Kör képviselői). Alpolgármesteri székhez Kiss Antal jutott, aki már többször is sikertelenül próbálkozott a polgármesteri székkel. Úgy hírlik, valójában ő vezeti a települést.

"Kiss Antal hónapok óta mondogatja a faluban, hogy nem jó ez az óvodaépítés, nem kéne a gyerekeinket a cigány gyerekekkel együtt járatni, mert elkapják a serkéket", mondja egy férfi, aki fél elárulni a nevét. "Azt mondta egyszer, hogy nem akarja az óvodában a cigány gyereké mellett látni az ő gyerekének a kiscipőjét", mondja egy másik piliscsabai.

Kiss Antalt nem sikerült utolérni, a polgármester viszont tagadja a vádakat. - Tíz napja vagyok polgármester. Amikor átvettük a települést, szembesültünk a katasztrofális anyagi helyzettel: mindösszesen hatmillió forint van a település kasszájában. Így nem lehet belemenni egy több százmilliós projektbe - indokolja a döntésüket. Hangsúlyozza, hogy nem az óvodaépítésről mondtak le, hanem a közbeszerzést érvénytelenítették, mert túl drágának tartották. Már felvették a kapcsolatot az NFÜ-vel, hogy közösen találjanak megoldást. Solti Gábor intő példaként emlegeti az egyik szomszéd települést, ahol a felelőtlen gazdálkodás miatt csődgondnok irányítja a falut. Arra, hogy a döntés hátterében valójában a szegény gyerekek integrálásától való félelem állna, azt mondja: ez hangulatkeltés. Majd hozzáteszi: egy háromszáz fős intézménnyel lehetnek problémák, Dorogon például calici vírus miatt kellett az óvodát bezárni. Ha egy háromszáz fős óvodában hasmenésjárvány tör ki, az mennyivel nagyobb gond, mint ha három kisebb óvodában lennének a gyerekek.

- Kigazdálkodható az óvodaépítés - ezt már Baráthné Kozák Erzsébet állítja, aki a testület pénzügyi bizottságát vezeti. Elismeri, előfordultak likviditási problémák, de a helyzet szerinte menedzselhető. A projekt ugyan közel százmillióval többe kerül a tervezettnél, de ebből 48 millió megvan, és csak a másik 48-at kell hitelből fedezni, erre is csak 2010-ben lesz szükség. Cáfolja viszont a hatmilliós kasszáról beszélő Soltit: június 3-án az önkormányzat bankszámláján 235 millió forint volt az oviprojekt finanszírozására.

Az NFÜ-nél közölték: Piliscsaba a félmilliárdból már lehívott 174 millió forint előleget. A szabályok szerint egy hónapon belül el kell kezdeni az építkezést, különben kamatostul vissza kell adni a pénzt, és öt évig semmilyen uniós forrásra nem pályázhat a település.

A polgármesteri hivatal előtt  tüntettek
A polgármesteri hivatal előtt tüntettek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.