Este kilenctől reggel hatig a csúcsra

Május 21-én a 39 éves Ugyan Anita feljutott a Mount Everestre. Ilyet magyar nő előtte még nem tett. A fitnesz világában tevékenykedő, nyíregyházi származású alpinista Frankfurtból érkezett vissza Magyarországra. A Ferihegyi repülőtéren rajongók, barátok szűk tábora és újságírók várták. - Nagyon boldog voltam, amikor följutottam - mondta a hegymászónő. - A látvány, ami az ember szeme elé tárul, leírhatatlan. Egy nemzetközi csapattal mentem, négyen jártunk fönn. Mínusz 35 fok volt, befagytak a kamerák. Fél órát töltöttünk a csúcson. Május 20-án este kilenckor indultunk csúcstámadásra, és másnap reggel hatra értünk föl. Életem legboldogabb órái ezek voltak.

A Mount Everest (tibeti nyelven Csomolungma, Jóságos istenanyácska) az idén is követelt áldozatokat. Négy hegymászó és három serpa halt meg a jeges szakaszon, amelynek pedig külön "jégdoktorai" vannak. De a jég oly törékeny - mesélte élménybeszámolóján Ugyan Anita -, hogy bármikor leszakadhat. Állandó veszély a lavina is: ebben az évben már két embert temetett maga alá a hó.

A Mount Everestet eddig közel háromezren mászták meg, közülük 150 hölgy. Anita harmadik magyarként jutott föl a 8848 méteres magasságba.

- Fontos volt számomra, hogy sikerüljön - mondta a hegymászást tinédzser kora óta gyakorló Ugyan Anita -, de az expedíció spirituális jelentőségével is tisztában voltam. A környék tele van szent hegyekkel, a Csomolungma sokkal több annál, hogy ott egy hegy, és fölmegyek rá.

Elhangzott az a kérdés is, hogy voltaképpen miért mászik föl az ember a Mount Everestre. Anita erre így válaszolt: - Ez a legrövidebb gyalogút a holdra.

- Teljesült élete álma - mondta Anita édesanyja, Ugyan Miklósné, aki Nyíregyházán él. A nyugdíjas pedagógus öröme csak most teljes, hogy leánya hazatért. - A körmömet lerágtam az idegességtől. Amikor lejött, azt mondta, olyan szép volt, mintha a mennyországban járt volna! Jól van, kislányom, feleltem, de az a halál útja is, hányan meghaltak már ott. Amikor elindult, arra kértem a jóistent, segítse meg! Boldog vagyok, hogy újra itthon láthatom.

Anita oda járt iskolába, ahol édesanyja tanított. Ugyan Miklósné a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 1. számú gyakorló iskolájában dolgozott (ma Eötvös József Általános Iskola). - Én is oka lehetek annak, hogy a lányom ilyen nehéz feladatokat vállal - mondta örömtől sugárzó arccal az anya. - Úttörővezető voltam, s mindenhová vittem a gyerekeimet túrázni. Anita kezdetben talajtornász volt. Egyszer panaszkodott, milyen sokat nőtt. Örülj neki, ezzel vigasztaltam, legalább szép hosszú lábad lesz. Később rövidtávfutó és magasugró volt. Egész életében sportolt.

"Mara néni lánya" a sport mellett jól is tanult. Az első főiskolás év után (biológia-testnevelés szakon tanult) jelentkezett a Testnevelési Egyetemre. A szinteket simán teljesítette. A hegymászás szevedélyével Ács Zoltán (az első sikeres magyar Mount Everest-expedíció operatőre) "ismertette" meg. A diploma megszerzése után Brüszszelben dolgozott egy nemzetközi fitneszhálózat személyi edzőjeként. Ma ennek a hálózatnak a magyar menedzsere.

Solymári Dániel a 2006-ban alapított Magyar Alpin Club hegymászóiskolájának fiatal vezetője. Az iskola "tanárai" - köztük Ugyan Anita - munkájuk ellátása mellett segítenek azoknak, akik a mászást hobbinak tekintik. Oktatnak kezdőket és haladókat, vezetnek túrákat, de felkutatják azokat az erőforrásokat is, amelyek az igényesebb próbálkozásokhoz kellenek. - Anitát hét éve ismerem - mondta Solymári Dániel -, Olaszországban találkoztunk egy túrán. Tudtam, hogy a hegymászás a hobbija, s hogy nem szokta feladni.

- A hegymászás összetett képességeket igényel - mondta Solymári Dániel. - Fizikai és szellemi stabilitással kell rendelkezni, rendben kell lennie az erőnlétnek, az állóképességnek. A hegymászás ezenkívül önző tevékenység is, hiszen két hónapra elmegy az ember, hogy nagyon veszélyes helyeken legyen, s ezért még hatalmas anyagi áldozatokra is képes.

A reptéren persze nem a szakmai szempontok domináltak. Akik várták Ugyan Anitát, azért jöttek, hogy őszintén örüljenek szép sikerének. Nagynénje egy tányérkán habos-diós süteménnyel kedveskedett neki, a családban ez is hagyomány.

Nincs is más hátra, mint hogy rögzítsük: Ugyan Anita 1969. október 8-án született Nyíregyházán, itt járt általános és középiskolába, testnevelési főiskolára, majd tanulmányait Budapesten, a Testnevelési Egyetemen fejezte be. Jelenleg a svéd World Class fitneszmenedzsere, a magashegyi túrákat szervező Hegymászóiskola tanára. A Mount Everest meghódításakor negyedszer jutott nyolcezer méteres magasság fölé.

Meghódította a Mount Everestet a magyar alpinista
Meghódította a Mount Everestet a magyar alpinista
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.