Most kéne kamatoztatni

A 785 EP-képviselő napokban közzétett - az ötéves teljesítményük alapján összeállított - ranglistáján a 94. helyezést érte el Szent-Iványi István. Az SZDSZ-es EP-képviselő, a párt listavezetője ezzel a magyarok közül a legjobb eredményt érte el.

- Halljuk, be van rekedve...

- Hát igen, hallatszik a hangomon, hogy öt hete kampányolok. Egyébként nagyon érdekes volt. Az Egy a magyar kiállítással jártam az országot, közben, ahol csak tudtam, beszélgettem az emberekkel, bementem boltokba, megszólítottam járókelőket, és azt kell mondjam, a politikát maguktól rendkívül távolinak érző emberek ezt meglepően jól fogadták.

Legyen másképp, mint 1933 után

- Visszajelzéseknél maradva: bekerült az EP "százas klubjába", a 785 képviselő közül a 94. helyezést érte el. Min múlik, hogy valaki mezei EP-képviselőként vagy klubtagként zárja a ciklust?

- Az EP-ben valóban úgy száz képviselőnek van megkülönböztetett szerepe, befolyása. Az új tagállamok képviselői közül, illetve a magyar képviselők közül néhányan tagjai ennek a körnek, és úgy érzem, már én is ide tartozom. Ez tapasztalat és tudás nélkül nem megy, de a személyiségnek is döntő szerepe van.

- De mégis, hogy megy ez? Sokat kell fogadásra járni?

- Főleg bizottsági ülésekre, munkacsoportokba, frakcióülésekre, plenáris ülésekre kell járni. Nem árt tudni, hogy a brüszszeli politikai kultúra más, mint amit itthon megszoktunk, mivel sokkal nagyobb a képviselők egyéni szabadsága, ezért ad hoc koalíciók sokaságát lehet létrehozni. Rengeteg a fogadás is, de ezeket egyfajta információs börzeként kell felfogni.

- Amikor egyszer találkoztunk egy brüsszeli fogadáson, nem úgy tűnt, mintha ez az ön világa lenne.

- Először valóban idegen volt ez a világ, végül is szamizdatos polgárjogi aktivistából lettem politikus, nehéz volt belerázódni. Most már vagy húsz éve csinálom, rutinná vált, bár kétségtelenül jobban érzem magam barátokkal egy kávé mellett, mint nyakkendőben, fogadásokon társalogva. De ezt nem lehet másképp csinálni.

- Hány év, mire visszaköszönnek, mire befogadják?

- Nekem két-három év kellett. Igazából a ciklus utolsó két évében éreztem, hogy már jól működnek a kapcsolataim. Brüsszelben úgy tartják, az első ciklus az építkezésé, a második ciklusban tudod ténylegesen kamatoztatni az ismereteidet.

- Ön milyen eredményekkel zárja a ciklust?

- A 785 fős parlamentben egyetlen személy szerepe, bár nem lebecsülendő, de ritkán döntő. Brüsszelben inkább a koalíciókötés számít. Ami engem illet, nyilván sok minden nem, vagy nem pont úgy alakult volna nélkülem. Az idei költségvetéshez benyújtottam például egy módosítást, amit el is fogadtak, így tíz százalékkal több forrás jut az úgynevezett "Life +" környezetvédelmi programra. Említhetném az oroszországi finnugor kisebbség évi 2,5 millió eurós támogatását is, amit szintén az én javaslatomra fogadtak el. Túlbecsülni sem szeretném egy képviselő jelentőségét, de azt az eddigi pályafutásom alatt megtapasztaltam, hogy a személyiségnek igenis komoly inspiráló, formáló szerepe lehet.

- Mi változna, ha nem sikerülne bejutnia másodszorra?

- Egyfelől azt jelentené, hogy Magyarországnak nincs hangja a liberális frakcióban, ami óriási presztízsveszteség lenne. És számos olyan feladatot vállaltam, amelyek továbbvitele nehezebb lenne. Például: a hétéves uniós költségvetés előkészítő bizottságában én voltam az egyetlen olyan liberális delegált, aki a külügyi bizottságban is benne volt. Korábban a költségvetési vitákban nem jelentek meg a külpolitikai érdekek, a közös külpolitika képviseletét így én jelenítem meg. És ahogy említettem, a liberális frakció jelentőségét az adja, hogy rengeteg ad hoc koalícióban veszünk részt. Az EP-ben egyik frakció sincs többségben, a szocialisták és a néppártiak pedig ritkán működnek együtt, így felértékelődik a liberálisok szerepe. Ezért sem közömbös kérdés, lesz-e magyar tagja a liberális frakciónak.

Szent-Iványi István
Szent-Iványi István
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.