- Ez a kettősség tulajdonképpen hármasság. A tudományt az emberek többsége nem tudja helyére tenni - véli Falus András. - Egyrészt csodaváró forrásnak tekintik, amely mindenható, s ez természetesen nem igaz. Másrészt ennek ellenpárjaként kiábrándulnak belőle, illetve értelmetlennek, drága luxustevékenységnek tartják. Végül a harmadik megközelítés démonizálja, szélsőségesen hisztérikus reakciók közepette veszélyforrásnak véli. A jelenség legfőbb oka az elrontott oktatásban keresendő, már az általános iskolától kezdve. A gimnáziumi tankönyv az immunológiáról például olyan ismereteket tartalmaz, amelyek köszönőviszonyban sincsenek ennek a tudománynak a saját magáról alkotott képével. Rendkívül bonyolultan ragadnak ki néhány dolgot a tudományos hírözönből, és valójában elidegenítik a diákokat a tárgytól.

- Tehetségtelenek lennének a tankönyvírók?

- Nem egyszerűsíthető le a válasz erre. A gyakorta változó tantervi koncepciótlanság közepette egyesek presztízskérdést csinálnak abból, hogy az egyik nevelési modell helyett egy másikat tegyenek általánossá. A baj az, hogy a szakmaiság és a politikai széljárás legtöbbször egymás ellen "dolgozik". A tankönyvírásban ráadásul nagyon sok pénz van, s a szerzők úgyszólván hatalmi tényezők a jövő generációjának motiválása szempontjából. Persze a tankönyvekkel már a Kádár-korszakban is gond volt, amit nem lehetett megoldani az Antall- és a Fidesz-kormány alatt sem. A mára teljesen szabadjára engedett iskolai nevelés azonban nem tanítja meg a fiatalokat a világban való tájékozódásra, és a hosszú évek óta kontraszelektálódott tanárok (tisztelet a kivételnek) sem képesek a diákokat a tudományra nevelni, ami az igazi tragédia, hiszen a ma emberének meg kell értenie, hogyan működik például a sertésinfluenza, hogyan alakul ki egy világjárvány, miként függhet ez össze a gyógyszerfogyasztással. Ha pedig ez már az iskolából frissen kikerültek számára is lehetetlen, hatalmas tere nyílik az áltudományos nézetek terjedésének és a kóklerségnek.

- Konkrétan mire gondol?

- Amikor például egy még tudományosan nem igazolt terápiás módszert úgy akarnak eladni, mintha az már valóságos lehetőség lenne. Ilyen a kaposvári őssejtklinika ügye, amelyet ráadásul MSZP-s politikai támogatással nyitottak meg, miközben a fantasztikus lehetőségeket teremtő és sok eredményt felmutató őssejtkutatás, különösen az embrionális őssejteké, nincs még olyan fázisban, hogy a rutingyógyítást lehetővé tegye. Hogy egy abortált magzat lépéből vett sejtekkel minden betegséget meg lehetne gyógyítani, felelőtlenség. Ma még fogalmunk sincs arról, hogy ha intravénásan beadnak valakinek osztódó sejteket, ez milyen tumorokat indukál. És amíg hiányoznak a bizonyított, neves szakfolyóiratokban leközölt eredmények, addig tilos embereken kísérletezni! Megbüntetnének, ha engedély nélkül kezdenék el lángost sütni és árusítani egy kapualjban, pedig annak talán kisebb az egészségügyi kockázata. Az amúgy érthetően népszerűségre törekvő politikusoknak pedig olyan tanácsadókra kellene hallgatniuk, akik megmentenék őket a hasonló lépésektől.

- Nem az Akadémia akadékoskodik fölöslegesen? Nem az akadémikus túl óvatos?

- Egyik sem igaz, de gondolni persze lehet rá. Senkinek se gyanús, hogy az anekdotaszerű sikertörténetek mindig az eredményekről szólnak, a kudarcokról soha? Az emberek természetesen mindent megpróbálnak, ha valaki a csodát kínálja nekik. Ám a józan többség egy idő múlva rájön, hogy ezek a csodák naponta tűnnek fel, majd tűnnek el anélkül, hogy ugrásszerű változást hoznának. Ha a számtalan külföldi országban kutatott AIDS-et egy bőrre tett tapasszal lehetne gyógyítani, miért nem itt áll sorban a világ?

- Ez az utóbbi eset talán a magyar tudomány mindenhatóságával kapcsolatos nézeteket tükrözi...

- Igen, ebben benne van az a fajta kisebbségi érzésből fakadó infantilizmus is, hogy a legjobb a magyar étel, a legszebb a magyar nő és a legjobb a magyar szürkeállomány. A tapaszszal az a gond, hogy még soha nem gyógyítottak meg vele senkit, és nincs bizonyíték rá, hogy működne, miközben a hazai sajtó egy része máris világszenzációt emleget. Az egyik olvasói levél arról szól, hogy ekkora felfedezésnél olyan profit várható, hogy megéri anyagi kockázatot vállalni. Ha ez így van, akkor a mi adónkból felvett 2,3 milliárd forintot miért vitte ki a máig ható erős politikai hátszéltől sem mentes kutatócsoport külföldre, és miért olyan szerződést kötöttek a hazai illetékesek, hogy profit esetén ez a magyar államnak nulla százalékot biztosít?! A bajt itt az egész magyar tudománytámogatási rendszer jelenti, amely elképesztő felelőtlenséggel párosul. Ez nálunk ma lényegében három forrást jelent, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt, az Országos Tudományos Kutatási Alapot, (OTKA) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget. Az előbbiben évekig kézi vezérlésű pénzosztás folyt, amikor nyilvános bírálat nélkül milliárdokat osztogattak el annak az elvnek mentén, hogy zúzzuk szét a régi becsontosodott rendszert. Elvileg ez akár helyes is lehetett volna, csakhogy az egyik klientúra helyett egy másikat hoztak helyzetbe, és elképesztő pénzeket adtak ki, amelyek jó része ma már nem Magyarországon van. A legáttekinthetőbb és tisztességesebb az OTKA rendszere, igaz ez két nagyságrenddel kisebb pénzeket kezel.

- Ma, a gazdasági krízis idején többen úgy vélik, hogy a kilábalás csak a tudás, az innováció segítségével lehetséges.

- Ez csak a szlogen szintjén hangzik el, hiszen eközben az ország a GDP-jéből továbbra is csak egy százalék alatti összegeket költ kutatásra-fejlesztésre, a területnek kormányzati szinten nincs gazdája, miközben körülöttünk már minden ország máshogyan kezeli ezeket az ügyeket. Sajnos a hazai politikusok gondolkodását az elmúlt húsz évben a pillanatnyi tűzoltás filozófiája irányította. A felelőtlen politikai hozzáállás voluntarista, lobbista, személyre szóló, nemzetközi hatástanulmányok nélküli döntések sorozatával rontotta el hazánkban a kutatás-fejlesztés helyzetét.

- Milyennek tartja mindezek után a hazai tudomány helyzetét?

- Mondjuk átlagosnak, de az átlag nem olyan rossz. Vannak tehetséges fiatal kutatóink, akik hajtanak, ahogy csak tudnak, itthon és külföldön egyaránt. Jelenleg például az intézetünkből hat fiatal kutató dolgozik neves amerikai, angol és finn laboratóriumokban és szeretném hinni, hogy visszajönnek Magyarországra. Megfelelő oktatási rendszerrel és tudománypolitikával ezt a szintet tíz év alatt fel lehetne tornászni, de a társadalmi széttagolódás, a politika mindenűvé elérő szubjektivizmusa ennek ellene hat. A tudományos pénzek elosztásánál például elsősorban rangos külföldi bírálókat kellene meghívni, hiszen itt ma egymást zsűrizzük.

- Mely területeken vagyunk mégis az élvonalban?

- Az idegtudományban például Freund Tamás kutatói félévente jönnek ki egy-egy olyan közleménnyel, amelyet leközöl a Nature és a fél világ hivatkozik rájuk. A Pázmány Péter Tudományegyetem egyik kutatócsoportja olyan nyelvészeti informatikai rendszert dolgozott ki, ami máris világhírű. Új magyar ötlet az is, hogy a globális felmelegedés ellen a föld alá sajtolandó szén-dioxidot a vízzáró rétegek alatti sós vízzel teli rétegben lehetne tárolni. És a Hadlaczky Gyula által kifejlesztett mesterséges kromoszómáról tudjuk, hogy génterápiára is alkalmas lehet. A biotechnológiában lesben állnak a külföldi cégek, és keresik az új ötleteket. A SOTE-n, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológia Intézetünkben kifejlesztett gyulladáscsillapítással kapcsolatos molekulák átvételéről például egy amerikai céggel tárgyalunk.

- Az akadémiai közgyűlésen Sólyom László azt mondta, hogy a közéletben az MTA az a hely, ahol nincs korrupció. Igaz lenne ez? Most fogadták el az új doktori szabályzatot, és tervezik az új etikai kódexet, ami épp a jobb áttekinthetőséget célozza.

- Az akadémiai doktori eljárásokban soha nem tapasztaltam olyat a hat év alatt, amíg tagja voltam a doktori tanácsnak, hogy egy kutatót azért kellett átengedni, mert valakinek a valakije volt. Az előfordult, hogy egyik opponens utálta a jelöltet és leszavazta, de ezt a másik két bíráló jelenléte ellensúlyozta. Egy áttekinthető, dinamikus, modernizált, az új irányzatokat a társadalomnak bemutató Akadémiában roppant nagy lehetőség van.

- A mostani MTA ilyen?

- Elvben megvan a valószínűsége, s ezen a téren határozottan optimista vagyok. Az akadémiai kutatócsoportok hálózata minőség- és teljesítményalapú értékelésével, nyilvánosságával ezt jelenti. Sajnos, az MTA kommunikációja még nem mutatja meg eléggé az itt születő eredményeket, de bízom a pozitív irányú változásban, mint ahogy abban is, hogy az Akadémia kiemelten azokat a kutatókat támogatja, akiknek jelentős nemzetközi publikációik vannak, akik iskolát teremtettek, és akik miatt Magyarország tudományos hírneve erős marad.

"A tudományt az emberek többsége nem tudja a helyére tenni"