Szilvásy vallomást tett

Személyes adatokkal való visszaéléssel gyanúsította meg Szilvásy György volt titokminisztert a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken. Szilvásy erről azután nyilatkozott, hogy az ügyészségen tegnap csaknem négyórás vallomást tett. Közölte: panaszt tett a gyanúsítás ellen. Szilvásy Györgytől a gyanúsításkor ujjlenyomatot vettek.

Az ügyészség egyrendbeli, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítja Szilvásy Györgyöt. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza közölte, hogy a miniszter jogtalanul sokszorosította és osztotta szét a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének Demeter Ervinnel és Kövér Lászlóval folytatott, a "nyomozás szempontjából indifferens" telefonbeszélgetését. Az adatokat a főügyészség szerint Szilvásy az Országgyűlés bizottsági ülésein, továbbá a sajtón keresztül több alkalommal nyilvánosságra hozta. Ennek során a valóságtól eltérően azt állította, hogy az érintett képviselők intenzív, rendszeres kapcsolatot tartottak az UD Zrt. ügyvezetőjével, amely szervezetet árnyék-titkosszolgálatként jellemzett - közölte Fazekas Géza.

Szilvásy álláspontja az, hogy csak a törvényi kötelezettségének tett eleget a bizottság tájékoztatásakor.

Szilvásy György az ügyészségen jelezte: furcsállja, hogy miközben az UD Zrt.-t érintő nyomozásban, az "alapügyben", ahogy ő fogalmazott, nyolc hónapja vontatottan folyik a nyomozás, ebben a Fidesz feljelentésére indult eljárásban viszont gőzerővel. Erre Fazekas Géza úgy reagált: ők csak ebben az ügyben járnak el, az alapügyben a rendőrség nyomoz.

Szilvássy azt is közölte, hogy a vallomástétel során felvetette: ha őt személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják, akkor miért nem teszik ezt meg a fideszes Demeter Ervinnel, aki - idézzük - "nem egy esetben hasonló információk megszerzésére törekedett". - Felvetettem azt is - tette hozzá -, hogy miért nem foglalkozik az ügyészség hivatalból azzal az információval, amely szerint Demeter még a feljelentés másnapján felhívta az országos rendőrfőkapitányt, hogy nyomást gyakoroljon rá.

MSZP: Azért gyanúsítják, mert végezte miniszteri teendőit

Az MSZP szerint az ügyészség azért gyanúsítja Szilvásy Györgyöt, mert végezte a miniszteri teendőit - mondta Nyakó István. A szóvivő szerint Szilvásy azokat a hangfelvételeket adta át a bizottsági tagoknak, amelyek azt bizonyítják, hogy a Fidesz egy árnyék-titkosszolgálattal állt kapcsolatban és feladatot szabott az azt üzemeltető UD Zrt.-nek. Hozzátette: Szilvásy a parlamentnek felelős miniszterként tájékoztatta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, ami bevett gyakorlat, a testület tagjai azért rendelkeznek C-típusú nemzetbiztonsági átvilágítással, hogy megismerhessenek nemzetbiztonsági szempontból releváns adatokat. Nyakó azt is tudakolta: ha az ügyészség meghallgatta a hangfelvételeket, amelyekkel kapcsolatban gyanúsít, miért nem indított nyomozást Demeter Ervinnel szemben, aki személyes adat - nem mellékesen szolgálati titok - megszerzésére adott utasítást az UD Zrt. vezetőjének? Ha valóban törvénysértő volt a hangfelvétel átadása, akkor nem kellene gyanúsítani a bizottság elnökét és titkárságát, hogy eljuttatta azt a parlamenti képviselőknek, - kérdi a szóvivő. (MTI)

Szilvásy György meghallgatásra érkezik a Központi Nyomozó Főügyészségre
Szilvásy György meghallgatásra érkezik a Központi Nyomozó Főügyészségre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.