"Aki dolgozik, az boldogulni is fog"

- Csak a Fidesz! A helyes jelszó így hangzik, miután nagy munka áll előttünk, minden mandátumra és minden szavazatra szükségünk van június 7-én - hangoztatta Orbán Viktor a fideszes önkormányzati képviselők fórumának rendezvényén a Syma-csarnokban. A Fidesz elnökét, amikor a terembe érkezett, felállva tapsolták a résztvevők. Orbán az EP-választásra mozgósított, s arra figyelmeztette az összegyűlt fideszes polgármestereket, települési képviselőket, hogy a jobboldalnak meg kell értenie: ha nem akarja, hogy bekövetkezzen mindaz, ami 2002-ben és 2006-ban - vagyis az, hogy a szocialisták az utolsó pillanatban lehasítottak a Fideszről néhány százalékot -, akkor "csak a Fidesz".

- A jobboldalon ugyanis csak olyan erők vannak, amelyek kicsik, s nem tudnak minket segíteni ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a céljainkhoz - mondta a Fidesz elnöke, a Jobbikra és az MDF-re utalva.

Orbán Viktornak két kérése volt; az első, hogy vegyék komolyan a helyzetet, a második pedig az, hogy "dolgozzanak azon, hogy az adósságba kergetett város vagy falu hogyan akar kijönni az adósságcsapdából", amit a Fidesz elnöke 800 millióra tett.

- Hiába lesz parlamenti választási győzelem, Budapestről nem tudjuk megmondani, Szamosangyalosnak mi a jó. Ezért június 7-e után készítsétek el a saját kis kormányzati programotokat - szólította fel a polgármestereket. Mert ha megtörténik az országos politikai váltás, s könnyen lehet, hogy hamarabb, mint bárki gondolná, ne kelljen fűhöz-fához kapkodni, hogy a terveket a következő polgári kormánynyal közösen hajthassátok végre.

Orbán leszögezte: a Fidesznek van programja, holott a szocialisták ezt kétségbe vonják. - Nézzenek körül a fideszes vezetésű városokban, falvakban, mi már ezt megmutattuk a legjobb tudásunk szerint - tanácsolta a szocialistáknak, a fideszeseknek pedig azt, hogy ha az emberek kérdezik, hogy "tényleg, mi is a program", azt kell mondani: a mi programunk két pilléren nyugszik: aki dolgozik, az boldogulni is fog, aki meg szélhámoskodik, az meg fogja kapni a magáét!

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy azért kellett az EP-választás előtt találkozni, mert új irány kell, hogy bebizonyítsák, Magyarország többre képes. - Ezt onnan tudjuk, hogy ti többre vagytok képesek. A polgármesteri hivatalból már úgy kiakolbólítottak volna benneteket, ha olyan rosszul végeztétek volna a dolgotokat, mint a miniszterelnök vagy a miniszterek, hogy a lábatok sem érte volna a földet - tette hozzá a települési képviselőkhöz fordulva.

A Fidesz elnöke ezúttal is sötét képet festett a Gyurcsány- Bajnai-kormány időszakáról, amely szerinte olyan, mint egy avantgárd színház, abszurd drámával és könnyen széttéphető, papírmasé díszletekkel. - Ezek a reménytelenség díszletei. S a színpadon ül egy színész, aki azt sulykolja, hogy "fájni fog, ez van, ezt kell szeretni, akiknek nem tetszik, költözzön el", a kórus pedig, hogy "nincs remény, nincs mit tenni". Orbán szerint a díszletek arról árulkodnak, hogy "fogadjuk el, hogy a miniszterelnök, a miniszterek offshore cégeken keresztül csődbe vitték az országot, illetve fogadjuk el, az a természetes, hogy a "titokminiszter miutánunk nyomoz".

Szamosangyalos

Orbán Viktor magabiztos, amire nyilván minden oka meg is van. A fideszes települések vezetői és képviselői előtt arról beszélt, hogy Budapestről nem tudják kitalálni, mi kell például Szamosangyalosnak. Amit független polgármester vezet. Íme, egy kis segítség: Szamosangyalos szép település, a Szamosban lehet fürdeni, csónakázni, horgászni. De nincs kereskedelmi szálláshely, se a falusi turizmushoz kötődő. Az orvos távolabb, Pátyodon rendel. A legközelebbi kórház a településtől 30 km-re, Mátészalkán, a rendőrörs 5 km-re, Csengeren található. Vasútállomás 6 km-re, Pátyodon van, autóbusz-állomás itt is. A teljes lakónépesség 624 fő, a munkaképes korúak száma 270. A helyben foglalkoztatottaké 45, a munkanélkülieké 92. Üzem nincs. Van viszont búza, kukorica, uborka, karfiol, alma, szilva. A faluban 205 lakás van. Ebből egyik sem csatornázott. És hogy mit kívánnának a szamosangyalosiak? Lehet választani. (Tóth Ákos)

Számos pontatlanságot tartalmazott Orbán Viktor beszéde - közölte a Pénzügyminisztérium. Kijelentésével ellentétben az állam kölcsönt nyújtott a pénzintézeteknek, s nem adott nekik 600 milliárd forintot. A kölcsönt kamatostul vissza kell fizetniük. Továbbá nincs szó a Bajnai-programban meghirdetetteken túl további kiadáscsökkentésről, megszorításról. Orbán arra hívta fel a figyelmet: úgy módosították az IMF-fel kötött szerződést, hogy hatszázmilliárd forintot adjanak oda a bankoknak. Szerinte fehéren-feketén ott van, hogy 180 milliárdos újabb megszorítás készül, amit a városoktól és falvaktól akarnak elvenni.

Csak a Fidesz-KDNP-nek és a Jobbiknak lesznek megfigyelői a külképviseleteken a június 7-i európai parlamenti választáson. Az OVB pénteken vette nyilvántartásba azt a kilenc megfigyelőt, aki nyolc városban őrködhet majd a választás tisztasága felett. (MTI)

A pártelnök a fideszes vezetésű önkormányzati képviselők fórumán
A pártelnök a fideszes vezetésű önkormányzati képviselők fórumán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.