Politikusok pere, négyszáz vallomás

Négyszáz közmunkás írásos tanúvallomásának ismertetésével folytatódott a napokban Baktalórántháza polgármestere, Nagy Lajos és Vida Károly alpolgármester büntetőpere a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon.

A két politikus a jobboldali elkötelezettségű Baktalórántházáért Választási Szövetség színeiben jutott az önkormányzatba. Nagy korábban a Fidesz helyi választókerületi elnöke volt, e tisztségéből a büntetőeljárás megindulása után távozott.

Vida Károlyt és Nagy Lajost a nyíregyházi bíróság 2006-ban bűnösnek találta különösen nagy értékre elkövetett sikkasztásban, magánokirat-hamisításban, jogosulatlan gazdasági előnyszerzésben és hamis tanúzásra való felbujtásban. Vidát hat-, Nagyot ötévi börtönre ítélték. Fellebbeztek.

A vád szerint a vádlottak 2002 előtt, amikor a most alpolgármesteri tisztséget betöltő Vida még polgármester volt, a mostani polgármester, Nagy Lajos meg jegyző, egy alapítvány számlájára játszottak át az önkormányzatéról 117 millió forint összegű értékpapírt. Továbbá Vida vezetése alatt az önkormányzat több száz helyi lakos nevében és tudta nélkül, hamis papírokkal lakástakarékossági szerződést kötött
a Fundamenta lakásalappal, hogy megigényelhesse az ezután járó állami támogatást, úgy ötmillió forintot. A vádhatóság Vidát azzal is vádolja, hogy az ő felbujtására a polgármesteri hivatal dolgozói évekig nem fizették ki a helyi közmunkások teljes havi bérét, hanem kétezertől tizennégyezer forintig terjedő összegeket vontak le tőlük havonta, indokolatlanul. Az így szerzett 16 millió forintról a polgármester döntött.

Újabb három hónappal meghosszabbította a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében őrizetbe vett politikus, az SZDSZ-es Gál György volt bizottsági elnök előzetes letartóztatását, a nyomozati bíró tegnapi, nem jogerős döntése alapján. Lapunk úgy tudja, az ingatlanpanama-gyanús ügyek többi politikus szereplőjének, Hunvald György szocialista polgármesternek, valamint Kardos Péter volt SZDSZ-es pénzügyi bizottsági elnöknek az előzetese ügyében is hasonló hosszabbítás várható. (S. G.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.