Rozsdafoltok a Rajk-emlékművön

Megjelentek az első rozsdafoltok a Veszprémben tavaly elbontott, Rajk László által készített 1956-os emlékmű felületén. A szétszerelt alkotást egy helyi közüzemi cég telephelyén tárolják.

Lassan feledésbe merül a veszprémi 1956-os emlékmű ügye, pedig a félkész alkotás tavaly decemberi elbontása után még számos kérdést tisztázni kell. Továbbra sem tudni, hogy az önkormányzat mit akar kezdeni a hatalmas fémelemekkel.

Rajk László építészt még a korábbi, MSZP-SZDSZ-es vezetésű veszprémi önkormányzat bízta meg az 1956-os emlékmű elkészítésével, ám 2006 őszén, az új jobboldali városvezetés hivatalba lépése után a polgármesteri hivatal építéshatósága leállíttatta a kivitelezést. A fordulatot a helyi politikusok eltérően értékelték: a kormánypártiak politikai bosszúról, a jobboldaliak a törvényesség helyreállításáról beszéltek. Debreczenyi János fideszes polgármester azzal állt a nyilvánosság elé, hogy megítélése szerint a művész megszegte a várossal kötött vállalkozói szerződését, s eltért az építési engedélyben foglaltaktól.

Ez utóbbiban igaza volt: a 2006 őszén megindított építéshatósági eljárás azzal zárult, hogy Rajk cége, a kivitelezést végző Köztigon Kft. több ponton is eltért a kiadott építési engedélytől, így a bíróság elrendelte a torzó elbontását. Ezt a kft. helyett az önkormányzat közüzemi cége végezte el, az elemeket most elzárt, de fedél nélküli telephelyen őrzik.

Az ügy még messze van a megoldástól, hiszen továbbra is kérdéses, hogy a Köztigon Kft. valóban megszegte-e a várossal kötött szerződését. A 2006-os kontraktus ugyanis a mai napig érvényben van, ez alapján egy másik helyszínen felállítható lenne az emlékmű. Sőt, két éve a jobboldali többségű testület már azt is megszavazta, hogy hol: a színházkert helyett a Barátság Parkban. Azóta nem volt érdemi egyeztetés. Rajk László kérdésünkre azt mondta, hiába kezdeményezte többször is a tárgyalások folytatását, egyszer sem kapott választ.

Az ügy a veszprémi városvezetés számára is kínos, legalábbis ezt jelzi, hogy megkeresésünket Porga Gyula, a kulturális ügyekért felelős alpolgármester elhárította, kérdéseinkkel Debreczenyi Jánoshoz irányított. A polgármester szintén nem kívánta exponálni magát, inkább továbbküldött az önkormányzat által megbízott jogászhoz. Sebestyén Attila ügyvéd viszont csak az emlékműügy jogi vonatkozásairól tudott nyilatkozni. Kérdésünkre közölte, azt a megbízást kapta, hogy zárja le a 2006-os szerződést. Mindenképpen peren kívül szeretnének megegyezni a Köztigon Kft.-vel. Az ügyvéd a tisztázásra váró kérdések közül kiemelte az anyagi elszámolást: álláspontja szerint Rajk cégének vissza kell fizetnie a félkész állapotú alkotásért korábban felvett pénzt, továbbá hozzá kell járulnia az emlékmű elbontásának és tárolásának költségeihez. Sebestyén úgy véli, mindkét fél számára az lenne a legjobb, ha nem állítanák föl újból az emlékművet.

Rajk László továbbra is nyitott a tárgyalásra, de érdemben csak az írásba foglalt önkormányzati álláspont megismerése után tud nyilatkozni.

Az ügy lezárását az is késlelteti, hogy még mindig tart a tavaly nyáron megindított nyomozás: a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azt vizsgálja, történt-e hűtlen kezelés, amikor az önkormányzat egy vitatott szerződés alapján idejekorán jelentős összeget fizetett a Köztigon Kft.-nek a később elbontott alkotásért.

Rajk László építész 1956-os félkész emlékművét szétbontották
Rajk László építész 1956-os félkész emlékművét szétbontották
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.