Az alábbiakban következzen egy, a lapban megjelent írásokból komponált naplótöredék, amely a Szili Katalin lesújtó vereségével végződött pécsi polgármester-választást követő napokat öleli fel.

Május 12.: "Hétesztendei sikertelen kormányzást követően az lett volna meglepő, ha más eredmény születik" - nyilatkozta a lapnak Herényi Károly (MDF) a "Pécs után feszültség az MSZP-frakcióban" című munkatársi közösségben készített összefoglalóban. Feltűnt, hogy az MSZP hangadó képviselői közül Tóth Károly már az előre hozott választások mellett szólalt meg. Hasonlóképpen Szanyi Tibor is arra a következtetésre jutott, "hogy ha az európai parlamenti választások júniusban 15 százalékos eredménynél nem mutatnak többet, fel kell tenni a kérdést: van-e erkölcsi alap ahhoz, hogy előre hozott választások nélkül tovább kormányozzanak a szocialisták". (Kuriózum: a pécsi kudarc után három volt MSZP-s frakciótag új frakciót alakított - Baloldali Szövetség Pécs Városáért néven -, amely fontos kérdésekben kész Páva Zsolt fideszes polgármestert támogatni.)

Május 13.: Adó minden ingatlanra - jelentette első oldalán a Népszabadság. Időzítését - bevezetését a jövő nyárra tervezték - a pécsi eredmények ismeretében felesleges jelzővel illetni. Nem szólva az egymásnak ellentmondó MSZP-s magyarázatokról, valamint az előterjesztés "totális előkészítetlenségéről". Elemi kommunikációs hibák.

Május 14.: Olajat öntött a tűzre Bajnai Gordon miniszterelnök megfontolatlan nyilatkozata. Kijelentésében az adót túlzónak tartóknak azt javasolta, adják el terhessé vált lakásukat, és költözzenek kisebbe. Nem lehetett mit tenni, mint másnap bocsánatot kérni.

A lap vezércikkében Tamás Ervin - szellemes címe a 2/3 volt - Orbán Viktor lehetséges elgondolásait vetítette előre a pécsi "túlnyerés" veszélyeinek felismerésével. Ez egyebek között abban rejlik - írta -, hogy "a bizonytalanokat elijesztheti, akik bár a szocialistákra végtelenül dühösek, azért egy kétharmados Fidesz-többségből mégsem kérnek". (...) "Másfelől Orbán a Jobbik túlzott előretörését sem venné jó néven", még ha ez az új identitásukat kereső, "romos állapotban" lévő baloldal gyengülésével párhuzamban történne is.

Csuhaj Ildikó ugyanebben a lapszámban tudósított az MDF-saga legújabb felvonásáról: "Elváltak útjaink..." Az EP-választásokra történő Bokros-jelölés következtében a pártnak Csáky András kilépése után - elégtelen létszám miatt - megszűnt az országgyűlési frakciója. Újjászülethetett volna Császár Antal (független, volt fideszes) képviselő jóvoltából moratóriumának lejárta után. Hárman - Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András - az exszocialista csatlakozásával azonban nem értett egyet. Herényi Károly szerint az ellenszegülők "törölték magukat a pártból".

"Ez vicc" - kommentálták az ellenszegülők a törlést... Meg a többi is - tehetjük hozzá. A következő fórumos jelenet dátuma május 30. - a választmány ülése.

Május 15.: A Vélemény rovatban Magyar Bálint államtitkár, az SZDSZ volt művelődési és közoktatási minisztere (kétszer is) feltűnést keltő tanulmányában meglepő javaslattal élt: SZDSZ-MDF-együttműködést szorgalmazott a kétpárti parlament veszélyeinek ellensúlyozására. "Lassan egy évtizede vergődünk önmagunk túszaiként, a politikai rivális teljes megsemmisítésére törekvő populizmus csapdájában" - értékelt a politikus. "Ha van erő, amely már rövid távon is megakadályozhatja egy kétpárti struktúra bebetonozását, vagy a 2+1 párti parlament létrejöttét, akkor az a potenciális polgári középerők (SZDSZ-MDF) összefogásában rejlik..." Az írás érdekessége, mondanivalóján túl, hogy a jelek szerint elképzelését nem egyeztette pártjával (Fodor Gábor pártelnök az egyik kereskedelmi adó műsorában meglepetést említett, majd hozzátette: "Lehet erről beszélni... de bölcsebb, ha ilyesmire az európai választások után kerül sor.")

A rendhagyó naplóírást tetszés szerint folytathatnánk - Donáth László (MSZP) mellőzése sem közönséges eset példának okáért (Népszabadság, május 20.) -, de úgy vélem, az eddigiek kielégítően érzékeltetik sajátos hungarikumnak tekinthető pártpolitizálásunkat... A végére hagytam azért egy epizódot, hogy a fővárosról se feledkezzünk meg.

A Népszabadság május 15-i számában Blahó Miklós és Schmidt Gábor tudósított Budapest végre-valahára, az előírtak után két hónappal megszületett költségvetésének rendhagyó körülményeiről (Kivágóné 530 milliárdos szavazata). Hunvald György szocialista képviselő előzetes letartóztatása miatt az MSZP-SZDSZ- koalíció elvesztette egyszavazatos többségét, a patthelyzetet az új frakciótag, Kivágó Iván Györgyné mentette meg, de csak egyetlen szavazás erejéig, ugyanis korábban bejelentette: az állambiztonsági múltja miatt ért "igaztalan támadások" következményeként, amint átment a büdzsé, le is mond. Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester nem volt hajlandó közreműködni az elmaradhatatlan eskütételnél, egyik helyettese, az MSZP-s Horváth Csaba mondta előre az eskü szövegét, amit aztán meg kellett ismételnie, mert az első verzió rossz volt. Kabaré. Az utcáról közben hangszóróból az Internacionálé zengett. Az aktus után Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője virágcsokorral kedveskedett Kivágónénak, majd később úgy nyilatkozott, hogy a frakció eljárása sem politikai, sem a törvényességet tekintve, sem erkölcsi szempontból nem kifogásolható. Demszky nem vitatta az MSZP jelölésének jogszerűségét, de kijelentette: az ő normái szerint a korábbi rendszer kémelhárításában dolgozó személy ne legyen ma képviselő. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője is minősítette a kurta történetet: "Ez, kérem, a demokrácia paródiája", mondta. Ami igazán könnyen elkerülhető lett volna - tegyük hozzá. (A főpolgármester, eltérve a témától jegyzem itt meg, megszívlelendő cikket közölt a szólásszabadság és a gyűlöletbeszéd problematikájáról a lap május 21-i számának Vélemény rovatában, Amikor veszélyes fegyver... címmel).

Egészen más. Seperjünk egy keveset a saját sajtóportánk előtt!

A Népszabadság beszámolt a Miskolci Egyetem Citromfa Politikai Műhelyének legutóbbi hallgatói fórumáról (A kilábalás lehetőségei, május 14.). A témák mindazonáltal világra szólóak voltak, mint amilyen a gazdasági válság, a kilátások, azután hazánk helyzete, s nem utolsósorban főként az írott sajtóban észlelhető vészhelyzet.

Mindenekelőtt két megállapítás. Az egyik: a napilapok esetében kifejezetten világjelenségről beszélhetünk, távolról sem valami sajátosan magyar, vagy tágabb értelemben vett európai problémáról.

A másik: a kommunikációs forradalmat magával hozó XXI. századot megelőzően a korábbi sem zajlott le válságok nélkül. Az olvasói szokások változásainak tanúi lehettek elődeink, amikor az írott-nyomtatott sajtótermékek monopóliumát megtörte az 1920-as évektől a rádiózás, majd ismét, javarészt már jómagunk is tapasztalhattuk, amikor - lényegében a második világháborút követően - elindult hódító útjára a televíziózás.

Most újabb korszak küszöbén léptünk át. Kétségtelen, a kihívás minden korábbinál súlyosabb. Az internet mindenestül forgatta fel, alakította át életünket, a folyamat közel sem zárult le, s nehéz megjósolni a kiteljesedését.

Az európai napilapok helyzete is aggasztó, Magyarország nem oázis persze, s a Népszabadság sem kivétel.

A lap főszerkesztője, Vörös T. Károly Miskolcon többek között ezt mondta: "Leginkább a minőségi, úgynevezett szeriőz lapok kerültek nehéz helyzetbe, a bulvárlapok valamivel jobban vészelik át a válság okozta gondokat. Az a kettéosztottság, amely ma a politikában tapasztalható, a napilapokat sem kerülheti el, s az, aki ebben a helyzetben középen szeretne maradni, szinte a lehetetlennel küzd. Ennek ellenére a lap ebben a ťjátéktérbenŤ is a minőség megőrzésére törekszik."

A napokban rendezett Sajtófesztivál keretei között Kázmér Juditnak, a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnökének tett bejelentése mindenesetre reményre adhat okot: "A nyomtatott lap szerepét folyamatosan veszi át az internet, de a világhálót böngészők kilenctizede (!) újságot is olvas."

A Sajtófesztivált ugyan beharangozta a Népszabadság, magáról az eseményről, Kázmér Judit beszédéről azonban nem számolt be. Tűnhet ez elhanyagolható apróságnak, de önbecsülésünk okán, úgy vélem, mégsem az.